2025. 07. 19. szombat
Emília
: 399 Ft   : 343 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Értékes hagyatékot kapott a repülőmúzeum

JETfly  |  2013. 03. 18., 14:07

Páratlanul értékes hagyaték került a közelmúltban a Szolnoki Repülőmúzeumba. Az emléktárgyak, jegyzetfüzetek, fronton készült ceruzarajzok, kitüntetések, makettek és modellek Bosznay Károly pilóta, a magyar repülőgép-makettezés úttörőjének kalandos életébe, a második világháborús repülés történetébe és a ‘60-as, ‘70-es évek sportrepülésének világába engednek bepillantást. A relikviákat Bosznay Károly özvegye, dr. Rákóczy Rozália ajánlotta fel a múzeumnak.

Bosznay Károly 1921. december 30-án született Pestszentlőrincen. 16 évesen került be esztergályos ipari tanulónak a székesfehérvári Repülőgép-javító Mühely és Raktárhoz. Itt kezdett el modellezni: különböző vitorlázó- és motoros modelleket épített. A makettek is érdekelték: fából és papírból megépítette a Fokker F VII. makettjét.

Tanulmányai befejezése után 1940-ben önként bevonult sorkatonai szolgálatra a Repülőgép-javító Mühely és Raktárhoz, majd a Honvéd Repülőkísérleti Mühelynél szolgált a ferihegyi repülőtéren repülőgép-esztergályosként. Frontszolgálatra 1942 áprilisában Szolnokra vezényelték az 1. honvéd vadász gyakorlórepülő üzemi alosztály müszaki szakaszához. A 2. Repülődandár alárendeltségében került ki a keleti frontra repülőgép-szerelőként az 1. repülőgép-szeroszlophoz. Szolgált Poltaván, Ilovszkojén, Kijevben és Lembergben (Lvov). Amikor a szovjet csapatok 1943 januárjában áttörték a magyar vonalakat a Donnál, az egyik repülőgép fedélzetén átmenekítették Kijevbe.

Elkezdett oroszul tanulni és kapcsolatba lépett a lengyel ellenállókkal is, akiknek barátjával gyógyszert, kötszert és konzervet szereztek a német készletekből. A frontszolgálat idején is folytatta a makettek építését, ekkor faragta ki a Junkers Ju−88 és az olasz Savoia SM−79 repülőgépek 1:50-es méretarányú kicsinyített másait. Rendkívül szépen tudott rajzolni, sok ceruzarajza megmaradt a fronton használt jegyzetfüzetében. 1944 januárjában szakaszvezetői rendfokozatban szerelt le a 2. Repülődandár futárrepülőrajától, majd tartalékos állományba helyezték. 1944. július 5-én Horthy Miklós kormányzó Magyar Bronz Érdemérmet adományozott neki a „szovjet elleni hadmüveletek alkalmával az ellenség előtt teljesített kiváló szolgálataiért”.

A háború után 1957-ig nem volt kapcsolata a repüléssel. Ekkor elhatározta, hogy a sportrepülésben keresi meg régi szerelmét. Az elméleti vizsgák után 1957. május 18-án repült először a HA-5150 lajstromjelü vitorlázó repülőgéppel Hármashatárhegyen, a Cskalov repülőklubban. A motoros repülésre is lehetősége nyílt, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség (MHS) HA-TRD lajstromjelü Trénerével 1961. április 27-én kezdte el a kiképzést Budaörsön. 1963. május 9-én kezdte el az An−2 típusátképzés repülési feladatait. Ezzel a típussal repült a legtöbbet. A szakszolgálati engedély megszerzése után az MHS-nél, majd a Magyar Honvédelmi Szövetségnél (MHSZ) lett hivatásos pilóta.

A repülés mellett a makettezéstől sem szakadt el. Fából és fémből elkészítette a Po−2, az R−18, az I−16 és a magyar gyártású WM−21 Sólyom makettjét. 1986. március 30-án, 65 évesen hunyt el. Temetésén a magyar pilóták és repülőmüszakiak nagy tábora, valamint a temető felett áthúzó An−2-es búcsúztatta.

Páratlanul értékes hagyatékából korábban a szakfolyóirat- és könyvgyüjtemény a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumba került, emléktárgyai és makettjei pedig most érkeztek a Szolnoki Repülőmúzeumba özvegye, dr. Rákóczy Rozália szíves felajánlásának köszönhetően.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 02., 09:41
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem harmadik tanévét befejezett állami légijármű-vezetői szakirányon tanuló két hallgatója augusztus elejétől az Amerikai Egyesült Államok pilótaképző tanfolyamán vesz részt. Az úgynevezett Undergraduate Pilot Training-et sikeresen teljesítők „amerikai szárnyakat” kapnak. A pilótává avatásuk után pedig sugárhajtóműves típussal folytatódik az összesen 19 hónapos nemzetközi képzésük.
2025. 06. 30., 13:16
Március végén kezdődött az idei szezon egyik legnagyobb európai NATO gyakorlata. A Ramstein Flag 2025 fő bázisát a hollandiai Leeuwarden jelentette, de ezen kívül a RAF marhami és fairfordi támaszpontjai, illetve a dániai Skrydstrup is fontos szerepet játszott.
2025. 07. 15., 14:17
Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.
2025. 07. 07., 12:59
Harry Oostema, a holland királyi légierő ezredese július 3-án hivatalos ünnepségen vette át a Stratégiai Légiszállítási Képesség (Strategic Airlift Capability – SAC) Nehéz Légiszállító Ezredének (Heavy Airlift Wing – HAW) parancsnoki beosztását Pápán, az ezrednek otthont adó MH 47. Bázisrepülőtéren.
2025-07-09 15:11:07
A Wizz Air bejelenti, hogy a tervezettnél egy hónappal korábban, szeptember 15 helyett már augusztus 8-án újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közti járatait. Jegyek már 27 590 forinttól foglalhatók a wizzair.com honlapon, valamint a mobilalkalmazáson keresztül. A járatok hétfőn, szerdán, csütörtökön, szombaton és vasárnap közlekednek.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 07. 17., 09:30
A sorozat harmadik, záró részében folytatjuk a beszélgetést Peter Hunttal, előtte azonban ejtsünk néhány szót magáról az A-6-os típusról.
2025. 07. 14., 09:37
Újra a pápai betonon landoltak az amerikai 56. és 57. Harctéri Kutató-Mentő Század HH-60G Pave Hawk típusú helikopterei.
2025. 07. 11., 10:34
A második részben következzen az ember, aki elhatározta, hogy megkeresi a tengerfenékre süllyedt gépet.
2025. 07. 10., 12:41
Az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál befejezték a H145M helikopter hajtóműmoduljának cseréjét. Utána megvolt a vibráció, az olajnyomás, és a túlfolyó szelep ellenőrzése, így a gép indulhat repülni.

  Legfrissebbek most

Júliusban megkezdte szolgálatát Koszovóban a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár újabb forgószárnyasa és kijelölt állománya a NATO vezette békefenntartó erő (KFOR) kötelékében a légi támogatási feladatokat ellátó speciális helikopteres alegység tagjaként, hozzájárulva a Nyugat-Balkán stabilitásához és Magyarország nemzetközi elismertségéhez.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.