2026. 04. 10. péntek
Zsolt
: 377 Ft   : 322 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Ünnepélyes katonai eskütétel a Kecskeméti Repülőbázison

Ünnepélyes katonai eskütétel a Kecskeméti Repülőbázison
Darabos Erika  |  2020. 07. 16., 15:02
Ünnepélyes katonai eskütétel a Kecskeméti Repülőbázison

2020. július 16-án ismét hivatalosak voltunk a Kecskeméti Repülőbázisra: ezúttal a hathetes egységes alapkiképzésüket sikeresen teljesítő katonák ünnepélyes eskütételét tekinthettük meg.

Évente jellemzően 1-3 alapkiképzést tartanak az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison, nincs ez másként 2020-ban sem. Ezúttal az alakulathoz június 8-án bevonult szerződéses pályakezdő tiszt és legénységi állomány záróeseményét rendezték meg ünnepélyes keretek között, az esküt tevő katonák hozzátartozói előtt.

A ceremónia 10 óra 25 perckor vette kezdetét a csapatzászló bevonulásával. Az esemény fő mozzanata az ünnepélyes honvéd eskütétel volt, az eskü szövegét Körözsi János közkatona mondta el társai előtt.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

Ezt követően Fekete Tamás ezredes, a Kecskeméti Repülőbázis parancsnok-helyettesének ünnepi beszéde következett, melyet az alábbiakban idézünk fel Olvasóinknak:

Tisztelt meghívott Vendégek, Családtagok, Esküt tett honvédek!

A mai nap az Önök számára az egyik legkiemelkedőbb az eddigi életük során. Egy olyan mérföldkőhöz érkeztek ma, amely a szó szoros értelmében meghatározó és felemelő is egyben. A katonai eskü letétele egy történelmi hagyomány. A magyar történelemben Önök számos példát láthattak arra, hogy elődeink a nagy történelmi események, cselekedetek előtt felesküsznek arra, hogy kitartanak és végigviszik azt a fogadalmat, amit megtettek az esküjükben. Mivel az emberiség története nagyrészt a háborúk története is, ezért elsősorban ez legjobban a katonákra igaz. A katonák jellemzői a bátorság, a becsület, a hazafiság: a legszebb tulajdonságok az ember életében. 

Önök a mai nap esküjükben kifejezésre adták azt, hogy a Magyar Honvédség szervezetéhez tartoznak és tovább folytatták, tovább vitték azt a hagyományt, hogy a katonai eskü letételével kifejezésre juttatták a haza védelméhez való mindenáron való hozzájárulásukat. Az eskü kötelez és ennek alapján az Önök kötelessége és a felelőssége is, összehasonlíthatatlanul még nagyobb és másabb lesz, mint azt az eddigi életük során megtapasztalhatták. Ettől kezdve ugyanis felelősséggel tartoznak magukért, bajtársaikért, hazájukért, nemzetükért. 

Akik most esküt tettek még csak ízelítőt kaptak az itt folyó életből. Elsajátították az alapokat, amelyre az önök társai, elöljárói építeni fognak. A felkészültségüket sok helyen, sokszor extrém körülmények között kell majd bizonyítaniuk és társaik, vezetőik mindig számítanak majd Önökre. Egy olyan életpályát választottak, amely sok-sok megpróbáltatással és lemondással, kihívással jár együtt. Legyenek méltóak a fogadalomtételhez és szolgáljanak ennek tudatában és szellemiségében.

A változatos életpályán való helytállás, a csapatszellem nemcsak Önöknek jelent majd morális erőt, hanem azoknak a civil közösségeknek is, amelyeknek részei, és amelyekből jöttek.

Akkor érdemes Önöknek végigmenni ezen a pályán, ha teljes mértékben a feladatukat komolyan veszik, és derekasan helyt állnak. Legyenek tehát méltóak a társadalmunk bizalmára és megalkuvást nem kérve őrizzék meg egyenruhájuk és vele együtt a Magyar Honvédség becsületét. 

Tisztelt Szülők, Hozzátartozók!

A most esküt tett katonák sikere az Önök sikere is. Méltán lehetnek büszkék rájuk. Kérem önöket arra, hogy további pályafutásuk során is álljanak mellettük, támogassák őket, olyan elszántsággal, ahogyan ők is teszik a kötelességüket, szolgálják hazájukat.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)
Ünnepélyes katonai eskütétel a Kecskeméti Repülőbázison (Fotók: Darabos Erika)

Az eseményen meghallgathattuk Hankóczi Gergely őrnagy, református tábori lelkész megáldó gondolatait is, melyeket az esküt tett katonákhoz intézett. A csapatzászló elvonulásával záródó ceremóniát követően a hozzátartozók közös fotókat készíthettek az esküt tett katonákkal, megörökítve katonai pályafutásuk egyik legfontosabb, mérföldkövet jelentő eseményét.

A hathetes alapkiképzést teljesítő újoncok az elmúlt hetekben a helyi sajtó főszereplői voltak, olvashattunk a harcászati gyakorlatukról, illetve a tatárszentgyörgyi lőtéren teljesített éleslövészetükről (gépkarabély lövészet, kézigránát dobás) is. Ez a hat hét csupán az alapismeretek elsajátításáról szólt, a már említett lövészet és harcászati gyakorlat mellett többek között környezetvédelem, kommunikáció, fegyver és jogi ismeretek témakörökből kaptak útravalót. A mai, ünnepélyes katonai eskütételt követően leendő alakulatuknál folytatják a megkezdett utat, szakmai kiképzésüket, többen a Kecskeméti Légibázison települő Szállítórepülő Századhoz kerülnek majd, hajózó beosztásba.

A katonai eskütétel rendezvénye a csapatzászló elvonulásával záródott, melyet az alábbi videóban tekinthetnek meg Olvasóink.

A következő alapkiképzés várhatóan augusztus első hetében indul a Kecskeméti Repülőbázison.

A meghívóért és a fotózási lehetőségért ezúton is köszönetet mondunk a bázis Kommunikációs és Protokoll Alosztályának!

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 03. 24., 11:14
Nem egyszerű a helyzete a moszkvai vezetésnek, ha az orosz űr- és légierő napi műveleteit, illetve a régóta esedékes generációváltását kívánja megoldani. A felemás, de a fejlesztéseket, gyártást mindenképp drágító, nyugati szankciók mellett számolnia kell a fegyverpiaci pozícióinak feladásával is.
2026. 03. 16., 16:00
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, egy időre kiürül a Cseh Légierő Čáslav-i Légibázisa, hiszen áprilistól egy régóta várt korszerűsítés kezdődik a repülőtéren. Az első Gripenek a napokban át is települtek Pardubicébe.
2026. 03. 16., 16:45
Egy friss bejelentés értelmében február végén deaktiválták az Amerikai Légierő 571. Repülőgép Karbantartó Századát, mely az A-10-es csatarepülőgépek hasonló munkálatait is végezte, személyzete más századoknál teljesít majd szolgálatot.
2026. 03. 11., 16:00
2026. március 10-én, kedden életét vesztette Palferenț Octavian százados, a Román Légierő F-16-os hajózója. Mutatjuk Olvasóinknak az eddig nyilvánosságra került információkat.
2026. 03. 03., 17:00
Újabb mérföldkövet jelentő eseményről számolt be a Portugál Légierő a KC-390-es szállító repülőgépe kapcsán: az eddigi leghosszabb távú repülésüket Portugália (Beja) és Mozambik (Maputo) között teljesítették a napokban, 15 óra 25 perc alatt.
2026. 03. 02., 09:00
Továbbra sincs könnyű helyzetben az ukrán légierő és légvédelem. A küzdelem folyamatos, az erőforrások korlátozottak, az ígéretek távoliak. Az ország ugyanakkor már a tűzszünet utáni időkre is készül: egy új, harcedzett, nyugati technikával átfegyverzett jövőképért dolgoznak.
2026-03-30 16:45:45
A Wizz Air minden eddiginél több járatot üzemeltet a nyári menetrendi időszakban Budapestről. A légitársaság nyári kapacitása 30 százalékkal haladja meg a tavalyi évit: két új repülőgép érkezik a budapesti bázisra, amelyekkel a népszerű déli nyaraló városok mellett egyre több északi célállomás is karnyújtásnyira kerül.
2026-03-27 15:27:44
Március végén startol a VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport nyári menetrendje, amely új európai úti célok, visszatérő tengerentúli járatok és egy újabb szöuli összeköttetés mellett a meglévő útvonalakon is növeli a kínálatot, ezzel elősegítve, hogy az utasok a számukra legmegfelelőbb szolgáltatást válasszák 2026-os nyaralásukhoz.
2026-03-20 16:07:40
A Wizz Air a második legjobb ultra diszkont légitársaság az Airline Ratings 2026-os felmérésben, de diszkont kategóriában is bekerült a legjobb 10 közé. A légitársaságok biztonságát, a termékek minősítését és az utaselégedettséget mérő független nemzetközi szervezet által közölt eredmény jól mutatja a Wizz Air elkötelezettségét, hogy fiatal repülőgép-flottájával egyre jobb minőségű, megbízható szolgáltatást nyújtson utasainak.
   MÁSOK ÍRTÁK
2026. 03. 30., 13:09
Az 1980-as évek közepén a lassan kiöregedő Kamov Ka-26-os mezőgazdasági helikopterek pótlására - akkoriban szokatlan módon - nyugati irányba indultak meg a tapogatózások.
2026. 03. 12., 10:14
László Ferenc mezőgazdasági és légimentő pilóta néhány évvel ezelőtt ment nyugdíjba, lezárva egy igencsak gazdag pályafutást.
2026. 03. 06., 23:15
Őexcellenciája Anzej Franges, a Szlovén Köztársaság Magyarországra akkreditált nagykövete, valamint Milan Kranjec ezredes, szlovén katonai attasé tett udvariassági látogatást Kecskeméten, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál.
2026. 03. 04., 21:20
Az éppen 35 éve lezajlott Sivatagi Vihar (Desert Storm) hadművelet során a bevetéseket végrehajtó hajózószemélyzetekre nem csak az ellenséges légtérben leselkedett veszély – olykor a technika ördöge is kihívás elé állította a pilótákat.

  Legfrissebbek most

Miközben már a negyedik magyar váltás szolgál a NATO legnagyobb szárazföldi missziójának helikopter egységében Koszovóban, Szolnokon az MH Kiss József 86. Helikopterdandár három korábban ott szolgált katonájával beszélgetett a honvedelem.hu misszióbéli tapasztalataikról. Dajka Attila őrnagy, főtiszt, oktató-berepülő gépparancsnok és Stark Péter Bence hadnagy, beosztott tiszt, H145M gépparancsnok helikoptervezetőként, Rontó Károly zászlós, sárkány-hajtómű ellenőr zászlós pedig üzembentartóként volt az első váltás tagja.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.