
A közelmúltban dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese tett látogatást Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison. Ennek célja a JAS-39 Gripen vadászrepülőgép harcászati képességeinek megismerése volt. A szakmai vizit részeként az altábornagy egy JAS-39 D típusú vadászrepülőgép hátsó üléséből személyesen is megtapasztalhatta, milyen képességekkel rendelkezik ez a típus.
A demonstrációs repülés során dr. Böröndi Gábor altábornagy megismerhette a Gripen teljes fegyverrendszerét, harcászati képességeit, a Link-16 digitális adatátviteli rendszert, a célzó konténer használatát. A végrehajtott komplex repülési feladat a következő elemeket tartalmazta: kis magasságú repülés, stratégiai csapásmérés, közvetlen légi támogatás, elfogás, légiharc. A Magyar Honvédség parancsnokának helyettese a repülésen kívül részt vett a feladattervezésben, a repülés előtti szakmai eligazításon, valamint a végrehajtott feladat kiértékelésében is.
Az így szerzett tapasztalatok és szakmai információk nagyon hasznosak, mert egy esetleges konfliktushelyzetben nagyban megkönnyítik egy katonai vezető stratégiai döntéshozatalát. Az altábornagy úgy fizikailag, mint mentálisan kitűnően teljesített a rendkívüli terheléssel járó repülés, valamint a többi részfeladat során is.
További fotókért kattintson a linkre!
Forrás: https://honvedelem.hu/
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Miközben már a negyedik magyar váltás szolgál a NATO legnagyobb szárazföldi missziójának helikopter egységében Koszovóban, Szolnokon az MH Kiss József 86. Helikopterdandár három korábban ott szolgált katonájával beszélgetett a honvedelem.hu misszióbéli tapasztalataikról. Dajka Attila őrnagy, főtiszt, oktató-berepülő gépparancsnok és Stark Péter Bence hadnagy, beosztott tiszt, H145M gépparancsnok helikoptervezetőként, Rontó Károly zászlós, sárkány-hajtómű ellenőr zászlós pedig üzembentartóként volt az első váltás tagja.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.