Super Hornet - Mit tud a harmadik sorozat?

Igazi veteránról van szó: az ősatya, az F/A–18A Hornet prototípusa még 1978. november 18-án szállt fel először. Talán a McDonnell Douglas mérnökei sem hitték azt, hogy egy olyan klasszikus gépet alkottak, amely méltó utódja lesz a világ talán leghíresebb haditengerészeti vadászának, az F–4 Phantom II-es családnak. Márpedig ez történt: a Super Hornet immár a harmadik generációt képviseli. Igaz, a gyártósor már Boeing felirattal ontja a kéthajtóműveseket, hiszen a repülőipari óriás 1997-ben felvásárolta a patinás McDonnell Douglas-t.

A jelenleg is gyártott Super Hornetek, vagyis az együléses F/A–18E, a kétüléses F/A–18F, illetve az elektronikai hadviselésre optimalizált EA–18G Growler jelentik az amerikai haditengerészeti vadász- és csapásmérő erő gerincét. Az 1999-ben hadrendbe állított, a korai Horneteknél jelentősen nagyobb méretű, hatótávolságú és terhelhetőségű gépek a jelenlegi elképzelések szerint legalább két (de a realistább becslések szerint inkább három) évtizedet szolgálnak majd a most érkező, nehezen észlelhető kialakítású, ötödik generációs F–35C Lightning II-esekkel.

Két év, 45 gép

A Boeing által végzendő modernizáció első lépcsője 15+30 repülőgépet érint majd; ezeket 2019-ben és 2020-ban építik át és erősítik meg. A változások egyik legfontosabb eredménye a repülhető órák radikális növelése: 6000-ről 9000-re. Ez a számítások szerint legalább 10 esztendővel tolja ki az aktív időszakot.

Még nagyobb falat lesz a várhatóan a 2020-as évek elején elinduló modernizálás. Ennek során a Block II-es sorozatú gépeket Block III-assá fogják átépíteni. A gép sárkányán kívül szinte minden megváltozik. A hajtóművek is újak lesznek, két General Electric F-414-400-as szolgáltatja majd a megfelelő tolóerőt.

Alapvető elvárás lesz a hálózatközpontú hadviselés, azaz a folyamatos és titkosított adatkapcsolat kiépítése. Ezen keresztül az „okosított” Super Hornet is látni fog mindent, amit a kötelék többi gépe, vagy akár a távolabb tevékenykedő légtérellenőrző és felderítőgépek, műholdak. Gyakorlatilag egy harcászati internet épül majd ki, amely jelentősen segítheti a pilóták munkáját.

A légi és a földi célokat az elektronikus fázisvezérelt Raytheon AN/APG–79 radar kutatja majd; ez a most használt AN/APG–73-asokat váltja fel a gép orrában. Emellé egy fedélzeti infravörös kereső és követőrendszert is integrálnak a gép elejére.

Az illeszkedő póttartályok pedig új helyre kerülnek. A már több típuson, így az F–15C/D/E Eagle-eken és az F–16-os család számos tagján is alkalmazott megoldásnál nem a szárnyak alá függesztett, szükség esetén ledobható póttartályokba, hanem a törzshöz simuló szerkezetekbe kerül a kerozin. Ezeket ugyan veszély esetén nem lehet eltávolítani, de cserébe jelentősen nagyobb a befogadóképességük, ráadásul a kialakításuk miatt áramvonalasabbak is. Mindebből adódóan kevésbé romlik a gép repülési teljesítménye (sebesség, fordulékonyság, a túlterhelés korlátozása) is. A Block III-asok a szárnytő és a törzs találkozásánál, felülre kapnak „válltartályokat”, közel 200 kilométerrel megtoldva a bevetések hatósugarát.

A 21. században már alapkövetelménynek számít a modern vadászbombázókkal szemben a nehezen felderíthetőség. Nos, itt azért erős kihívásokkal küzd a típus, hiszen a negyedik generációs tervezési elveknek megfelelően még a manőverezőképességre és nem a láthatatlanságra koncentrálva készült el. A sárkányszerkezeten nehéz és nagyon drága lenne változtatni, így az marad. Amin viszont még lehet fogni egy keveset, az a gép burkolása: megfelelő, speciális festékkel csökkenthető az egy irányba visszavert radarsugarak erőssége, mennyisége – akár 10 százalékkal is.

Az F–35-ös család hajózói nemcsak megszokták, de imádják is a gépeiken alkalmazott műszerfalat, amely gyakorlatilag nem más, mint egy óriási, színes TFT LCD-kijelző. Ehhez képest elavultnak számít a mai Hornet-belső, így ezen is változtatnak. Az Elbit Systems által szállított, számítógép-vezérelt műszerfal előnye, hogy mindig azt az információt mutatja, ami az adott helyzetben a legfontosabb. Teszi mindezt úgy, hogy a pilóta a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban képes legyen azt megérteni és felhasználni. Az információ azonban érkezhet hangban is: a továbbfejlesztett, zavarvédett, titkosított, többek között műholdas csatornákat is kezelni képes, adatok fogadására és továbbítására egyaránt alkalmas digitális rádiók szintén az alapfelszereltség részét képezik majd.

A munka megkezdődött

Az első négy gép átalakítására – 73,2 millió dollár értékben – 2018. február 28-án kapott megrendelést a Boeing. Ezeket a Block III-asokat 2020 áprilisáig kell leszállítaniuk. Az első, modernizálásra váró Super Hornet április 5-én érkezett meg a cég St. Louis-i komplexumába. A VFA–106 „Gladiators” század kétüléses F/A–18F gépe csaknem teljesen kirepülte már a 6000 órát, így nagyjavítása elkerülhetetlen a hadrendben tartásához. A szakemberek 18 hónapot dolgoznak az első gépeken, s ezt követően adják majd vissza azokat a haditengerészetnek, de később, a már sorozatban végzett átépítésekhez szükséges időt 12 hónapra szeretnék leszorítani.

Ha az első négy példány megfelel a haditengerészet szigorú elvárásainak, akkor indulhat a meglévő flotta több lépcsőben történő átépítése, a már említett szerkezeti megerősítéssel együtt. Ehhez a Boeing is fejleszti saját kapacitását: megrendelés esetén évi 8–12 gépet fogadhat majd a St. Louis-i üzeme, de 2019-ben egy második átépítőbázist is felállítanak a texasi San Antonio városában. Munka pedig lenne: az amerikai haditengerészet a legfrissebb adatok szerint 541 darab F/A–18E/F-et tart hadrendben, s a 160 gépre tervezett EA–18G Growler-flotta is érintett lehet a modernizálásban. Ebből 450 az átépítésre kijelölt Block II-es, a 135 Block I-es felújítása ugyanakkor nem lenne költséghatékony. A feladat a tervezett évi 40–50 gépes tempóval tehát aránylag rövid időn belül meg is oldható. Szakértők úgy vélik, a már elnyert, 45 gépre vonatkozó tender is a Block III-as fejlesztés első lépcsője. A tervek szerint 2024-re minden bevetésen lévő repülőgép-hordozó hajófedélzeti repülőezredének legalább egy századnyi Block III-assal kell rendelkeznie.

Piacteremtés

A megnövelt amerikai védelmi kiadásokban megjelent extra források megrendeléseket is jelentenek: így a gyártósor jövője legalább 2025 végéig biztosított, havi két gép átadása esetén. Megjegyzendő az is, hogy a haditengerészet csak a 2018-as költségvetési évben újabb 24 darab Super Hornetet vásárol, 1,8 milliárd dollárért. Ehhez jöhetne még a tervezett 110 gépes Block III-as új beszerzés, 9,2 milliárd dollárért, 2019–2023 között. Ez utóbbiak már eleve 9000 órás tervezett élettartammal kerülhetnek majd az amerikai haditengerészethez.

Az exportsikereket sem szabad elfelejteni: idén márciusban Kuvait huszonkét F/A–18E és hat F/A–18F Super Hornet megrendeléséről írt alá szerződést. A gazdag közel-keleti állam 1,16 milliárd dollár ráfordításával váltja fel a jelenleg hadrendben álló huszonhét F/A–18C Hornetjét 2022-ig. Valószínűleg már az újonnan érkező gépek is Block III-as kivitelben készülnek el.

A Boeing Indiával is üzletelne: az egyaránt helyi Hindustan Aeronautics Limited-del és a Mahindrával közösen igyekszik elnyerni az április 6-án immár sokadszorra újranyitott, 110 vadászbombázó repülőgép indiai gyártásáról és hadrendbe állításáról szóló tendert. Az amerikai versenyző nemcsak a gép képességeire és a számos hadszíntéren összegyűjtött harci tapasztalatokra épít, hanem arra is, hogy a típust akár az indiai haditengerészet is alkalmazhatja majd, felváltva a nagyon komoly üzemeltetési problémákkal küzdő orosz MiG–29K/KUB-ot.

Forrás: honvedelem.hu