2024. 02. 21. szerda
Eleonóra
: 388 Ft   : 359 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

HMS Oxley – Baráti tűz

HMS Oxley – Baráti tűz
Nemes Ferenc  |  2023. 03. 03., 13:10

1939. szeptember 10-én, még csak kilenc napja tartott a II. világháború, amikor a Royal Navy elvesztette első hajóját, a HMS Oxley tengeralattjárót. A történteket nemcsak tragikussá, hanem felettébb kínossá is tette, hogy az egyébként már eléggé elavultnak számító egységet nem egy német U-Boot küldte a tenger fenekére, hanem egy másik brit tengeralattjáró, a HMS Triton. A gondosan szőnyeg alá söpört tragédiában egyaránt szerepet játszott az emberi tényező és a balszerencse.

Az O-osztály

A brit Admiralitás bár nem igazán rajongott a tengeralattjárókért, látva a német U-Boot - ok eredményes ténykedését, kénytelenek voltak belátni, hogy egy modern flottában szükség van rájuk. Számos különböző típus születetett, amelyek többé – kevésbé megfeleltek a célnak, de a fejlesztés a Nagy Háborút követően vett igazi lendületet. Miután 1922 - ben lejárt a Brit Birodalom Japánnal kötött szövetségi szerződése, szükségessé vált olyan nagy hatótávolságú - így a Csendes–óceánon is használható -, járőr tengeralattjárók rendszeresítése, amelyek lehetővé tették a távol-keleti gyarmatok vizeinek hatékony ellenőrzését. Az 1. világháború vége felé rendszeresítették az L-osztályú búvárnaszádokat, amelyek többsége emiatt már a békekötés után állhatott csak szolgálatba. A főleg aknatelepítésre használt típus első változatának hatótávolsága elérte az 5200 kilométert, de ezt a harmadik szériánál sikerült feltornászni csaknem a duplájára, így alkalmasnak tűnt a továbbfejlesztésre, ráadásul mivel gyorsan túllépett rajta a technika, szükség lett egy az alapjain kifejlesztett, modernebb utódra.

Az új típus, amelyet az elöregedőben lévő L-osztály pótlására szántak, O-osztály néven került rendszeresítésre, de nevezik Odin-osztálynak is, mivel egységei elődeikhez képest már nemcsak hadrendi jelzést, hanem nevet is kaptak és ezek mindegyike O betűvel kezdődött. Az első egység a HMS Oberon (eleinte még O1, később P21 jelzéssel) még prototípusnak tekinthető, így némileg eltért a sorozatgyártásra került többitől, amelyeket a vele szerzett tapasztalatok alapján módosítottak. (a legszembetűnőbb eltérés, orr részének szögletes kialakítása volt) Az összesen tizenkét hajó közül az utolsó három a chilei flotta megrendelésére épült, ahol Capitan O’Brien–osztály néven rendszeresítették őket, de külön típusként tartják őket számon, noha csak a toronyra telepített nagyobb, 120 mm – es lövegükben különböztek az eredeti változattól.


Az Oberon után előbb egy mindössze kéttagú kisebb, majd egy további nagyobb sorozat épült, amelyek leginkább csak méreteikben tértek el. Az első hajók 83, a későbbiek 86 méter hosszúak voltak, úgynevezett nyeregtartályos kialakítással. Ez a korabeli tengeralattjáróknál gyakori, bevált technikai megoldásnak számított – ilyenek voltak a német U-Bootok is - a nyomásálló, belső hajótest felső részére helyezték a fő ballaszttartályokat, mint ló hátára a nyerget. Az üzemanyagtartályok a hajó két oldalán helyezkedtek el, ami sérülékennyé tette őket a mélyvízi bombák számára, amit tovább rontott, hogy hagyományos módon, szegecseléssel készültek. A közeli, de nem végzetes robbanások okozta vetemedések miatt a szegecsek hajlamosak voltak kiszakadni, ami az üzemanyag szivárgásához vezetett és elárulta a mélyben rejtőzködő hajó helyzetét. Később emiatt tértek át az ellenállóbb hegesztéses technológiára. Vízkiszorításuk teljesen lemerülve 1900, illetve 2060 tonnát tett ki, meghajtásukat pedig két összesen 4600 lóerős Admiralty dízel és két 350 lóerős villanymotorral oldották meg ami 15,5 csomós felszíni, illetve 9 csomós vízalatti sebességet tett lehetővé, valamint akár 15600 km - es hatótávolságot. Az O-osztályú hajók merülését 91 méterig tesztelték, így nincs róla pontos információ, hogy az elméletileg lehetséges 150 méteres maximális mélységben uralkodó nyomást is elviselték volna – e.

Fegyverzetük nyolc darab (hat elől, kettő hátul) 533 mm – es torpedócsőből, egy a torony elejére telepített, repeszvédő pajzzsal ellátott QF4 102 mm – es lövegből és két Lewis géppuskából állt. A huszas évek második felében különösen korszerűnek számítottak, mert hidrofonokkal, alacsony frekvenciájú VLF rádióberendezéssel (elsősorban morzejelek továbbítására volt alkalmas, nagy távolságokra), valamint kezdetleges hangradarral, ASDIC berendezéssel is ellátták őket.

O mint Oxley

Az Oxley az O-osztály (a második, már módosított sorozat első egysége után nevezik a típust Odin-osztálynak is) első, sorozatgyártott egysége volt. 1925 márciusában fektették le gerincét a Vickers-Armstrong Ltd. barrow-in-furness – i hajógyárában OA1 jelzéssel, mivel testvérével az Otway – jel az ausztrál haditengerészet megrendelésére készült. 1926. június 29 – én bocsátották vízre és egy évvel később, 1927. április 1 - én helyezték üzembe. Az ilyenkor szokásos futási próbák és az ezek során felmerült kisebb – nagyobb hibák kijavítása után testvérhajójával együtt rövid időre a Royal Navy 5. tengeralattjáró flotillájához került, majd 1928 februárjában elindultak a Brit Birodalom legtávolabbi végébe, Ausztráliába. Azonban a Földközi-tengeren áthaladva, az Otway hajtóművénél problémák merültek fel és amikor kikötöttek a Máltán, a motorok átvizsgálásakor anyagfáradásos repedéseket fedeztek fel. Amikor a biztonság kedvéért átnézték a látszólag teljesen jól működő Oxley – t is, annál ugyanezt a súlyos és alattomos hibát találták, ezért az utat kénytelenek voltak megszakítani és a két tengeralattjáró egészen novemberig a sziget kikötőjében rekedt, mert csak ekkorra érkeztek meg a szükséges pótalkatrészek.

Csak ezután folytathatták hosszú útjukat és áthajózva a Szuezi-csatornán, a távol-keleti brit bázis, Szingapúr érintésével 1929 februárjában, vagyis csaknem pontosan egy esztendővel indulásuk után kötöttek ki Sydney – ben. Azonban aktív pályafutásuk a kenguruk földjén felettébb rövid ideig tartott, mert időközben kitört a gazdasági világválság ami alaposan megviselte Ausztráliát is. A két hajót még éppenhogy sikerült kifizetni, de működtetésükre és fenntartásukra az ausztrál kormánynak már alig – alig futotta. Eleinte Új-Dél-Wales partjainál láttak el járőrszolgálatot, de aztán 1930 májusában mindkét hajó tartalékba került. Ettől kezdve, a HMAS Oxley – n és a HMAS Otway – en csak a kötelező karbantartási munkálatokat végezeték el, illetve egymást váltva, kéthetente kifutottak egy - egy rövid merülési gyakorlatra, hogy legalább a tengerészek képzettsége valamennyire szinten maradjon, de egyébként többnyire csak a kikötőben álltak. Mivel fenntartásuk még így is túl sokba került, a pénzügyi gondokkal küszködő ausztrál kormány úgy határozott, hogy visszaadja őket a Királyi Haditengerészetnek.

Az elkövetkező évtized eseménytelenül telt számukra. Előbb Máltán, az 1. majd néhány év múlva Portsmouth – ban az 5. tengeralattjáró flotilla egységeiként szolgáltak és a harmincas évek végére mind az Oxley, mind testvérhajója szép lassan el is avultak. Ha nem tör ki a 2. világháború, valószínűleg hamarosan kiképzőhajóvá minősítik át őket, majd tartalékba és végül a bontóba kerülnek, de a történelem közbeszólt. 1939. augusztus 24 – én, a Királyi Haditengerészet bevethető tengeralattjáróit - köztük az öregecske HMS Oxley – t is -, amely ekkoriban a 2. tengeralattjáró flotilla egyik egysége volt, kiküldték járőrözni, mivel nagyon tartottak a németek brit kereskedelmi hajókra vadászó cirkálóitól és tengeralattjáróitól.

Végzetes találkozás

Norvégia sorsa régóta nyugtalanította a brit kormányt és az Admiralitást. Az ország semleges volt, de csábítóan kiváló kikötőkkel rendelkezett és Londonban azt is jól tudták, hogy mivel a Harmadik Birodalom hadiipara számára nélkülözhetetlen svéd vasércet tengeren szállítják, a német hajók előszeretettel használják menedékül a norvég felségvizeket. Churchill, aki ekkor még a Chamberlain kormány haditengerészeti minisztere volt (az Admiralitás Első Lordja), próbálta kiharcolni a kritikus tengerszakasz elaknásítását, hogy ezzel kényszerítsék át a nemzetközi vizekre a német hajókat, de a norvég kormány határozott tiltakozása miatt erről le kellett mondania. Kénytelen volt beérni azzal, hogy a Királyi Légierő gépei és a haditengerészet folyamatosan járőrözött a térségben.

A skóciai Montrose és a Stavangertől délre fekvő, világítótornyáról nevezetes Obrestad kisváros közötti vonal, az egyik legfontosabb hajózási útvonalnak számított az Északi-tengeren (Montrose – Obrestad Line), ezért a 2. flotilla öt hajóját a kelet skóciai Dundee – ben lévő ideiglenes támaszpontjukról, a térségbe rendelték járőrszolgálatra. A tengeralattjárók kordont alkotva, az egymástól nagyjából 22 kilométernyire helyezkedtek el és a számukra kijelölt zónában kellett járőrözniük. Az Oxley - amelynek augusztus eleje óta Harold Godfrey Bowerman korvettkapitány volt a parancsnoka, kijelölt helye a 4/5 – ös zóna volt, a norvég partoktól nyugatra. A járőrszolgálat eseménytelen volt egészen 1939. szeptember 10 – e estig.

Tőle keletre, közvetlenül Norvégia partvidékéig tartó 5/5 – ös zónában, Stavangertől délnyugatra Hugh Patrick de Crery Steel korvettkapitány cirkált HMS Triton (N15) nevű, T-osztályú hajójával.

A Triton a brit tengeralattjárók legújabb nemzedékét képviselte, amelyet eredetileg az elavult O, P, R és S-osztály utódjának szántak, de végül velük együtt szolgált, hiszen a háborúban a haditengerészetnek minden bevethető egységre szüksége volt. A Triton méretét és sebességét, valamint hatótávolságát tekintve hasonló volt az Oxley – hoz, de jóval fejlettebb elektronikával, műszerekkel és erősebb fegyverzettel látták el. A toronyra szerelt 102 mm – es lövegen kívül, tíz 533 mm – es torpedócsöve volt, amelyek közül hat hagyományos módon az orrban, de további két pár egészen sajátos módon, a nyomásálló testen kívül, az orr rész tetején lévő dudorban, valamint a torony tövénél lett elhelyezve. Ezeket nem lehetett újratölteni menet közben, így használatuk eléggé körülményes volt és később több egységről el is távolították őket.


Szeptember 10 – én este 18 óra 55 körül, a Triton a felszínre emelkedett és lassú cikkcakkban haladt tovább a kapott parancs szerint. Csak a jobboldali propeller forgott, a másik dízelmotor az akkumulátorokat töltötte. Csendes idő volt, enyhe szitálással, a tenger alig hullámzott. A kapitány átadta az irányítást az ügyeletes őrtisztnek Guy Watkins hadnagynak, annyit hozzátéve, hogy ha bármi szokatlant látnának, azonnal hívják, majd a szállására ment. 19 óra 45 körül kb. 15 kilométerre járhattak Stavangertől - jól látszottak mind az Obrestad világítótorony, mind a partmenti települések hunyorgó fényei -, amikor az egyik őrszolgálatos (az előírás szerint két tengerész és egy tiszt volt őrségben és mindannyian egy – egy 120 fokos zónát figyeltek), az orrtól balra gyanús tárgyra figyelt fel. Azonnal hívták Steel parancsnokot, aki elrendelte a harckészültséget és felmászva a toronyba, úgy döntött, hogy óvatosan megközelíti az ismeretlent. Miután szeme hozzászokott az egyre sűrűsödő sötétséghez, csak a tengeralattjáró tornyát tudta kivenni, de nem sikerült beazonosítania típusát, mert a jellegzetes formájú hajótörzs a felszín alatt volt. Megfordult ugyan a fejében, hogy esetleg az Oxley lehet a másik hajó, de hamar elvetette a dolgot, aznap ugyanis rádión kétszer, 15 és 19 órakor is egyeztették a pozíciójukat. Pontosabban a második alakommal csak próbálták, mivel egy idő után érthetetlenné vált az adás. Steel a másik hajó pozíciójának meghatározásához a korábbi adatokat volt kénytelen alapul venni, így kizártnak tartotta, hogy Bowerman parancsnok, vagy navigációs tisztje ekkora hibát vétett volna és ennyire mélyen behatoltak az ő szektorukba. Pedig ez történt…

Baráti tűz

Steel az ilyen esetekre vonatkozó előírás szerint járt el, ezért a jelzőmatróz a morzelámpát villogtatva felszólítást küldött az ismeretlen hajónak, hogy igazolja magát. Nem történt semmi. Húsz másodperccel később újabb próbát tettek és ekkor észleltek is valamiféle morzéra emlékeztető fényeket a másik hajóról, de az teljesen érthetetlen volt. Miután a harmadik próbálkozás sem sikerült, utolsó lehetőségként fellőttek a Tritonról három zöld jelzőrakétát. Erre sem érkezett válasz. Steel parancsnok számára ezek után egyértelműnek tűnt, hogy német U-Boot – tal akadtak össze, ezért nem tudja megfelelően azonosítani magát, esetleg próbálja megtéveszteni őket, hogy elmenekülhessen. Odaát ismét feltűnt valamilyen fény, de az inkább olyannak tűnt, mintha valaki lámpával botorkálna a fedélzeten, nem pedig fényjelzésnek, ezért miután várt még 15 másodpercet kiadta a parancsot a tüzelésre. A hetes és a nyolcas vetőcsőből, három másodperces időközzel egy – egy torpedó indult, majd alig fél perc elteltével rövid villanás és tompa dörrenés hallatszott, jelezve, hogy legalább az egyik „hal”célba talált.

A Triton lassan megindult a süllyedés helye felé, hogy felkutassák az esetleges túlélőket, vagy legalább a törmelék között találjanak valamit, amiből rájöhetnek, kivel is akadtak össze. A keresőreflektor pásztázó, éles fényében, eleinte csak az egyre vastagabb olajréteggel borított vizet és némi törmeléket láttak. Aztán hirtelen segélykiáltások hallatszottak, legnagyobb döbbenetükre angolul… Persze egy német hajón is lehetett aki tud angolul, de amikor felismerték a kétségbeesetten feléjük úszó alakokban Bowerman parancsnokot, Herbert Guckes tengerészt és mögöttük lemaradva Frederick Manley hadnagyot, Steel rádöbbent, hogy rettenetes tévedés történt és az Oxley – t süllyesztették el.

Óvatosan a túlélők mellé manővereztek, majd Harry Stacey és Watkins hadnagyok derekukra kötelet kötve beugrottak a vízbe. Stacey – nek sikerült Bowermant és Guckes – t kimentenie, de Manley, mire Watkins a közelébe jutott, váratlanul elmerült, így az Oxley 54 fős legénységéből mindössze ketten élték túl a baráti tüzet. A Triton parancsnoka rádión azonnal jelentést tett a történtekről és azonnal visszaindult Dundee - be.

Az emberi tényező

A történtek kivizsgálására felállított bizottság 1939. szeptember 23 – án ült össze Rosyth - ban, a HMS Cochrane tengeralattjáró bázishajó fedélzetén, a kikötő parancsnoka, Piers Keane Kekewich sorhajókapitány vezetésével. Az Oxley két túlélője mellett további kilenc embert hallgattak ki a Triton legénységéből. A vallomások alapján szépen kirajzolódott a végzetes félreértés története.

A Triton kapitánya és az őrszolgálatban lévők vallomásaikban részletesen beszámoltak az ismeretlen tengeralattjáró felfedezéséről és hogy ezután mit és miért tettek. Bowerman kapitány vallomásából aztán az is kiderült ki, hogy mi történt ezalatt az Oxley fedélzetén.

Elmondása szerint, amikor 19 óra 45 körül átadta az őrszolgálatot Manley hadnagynak az ügyletes tisztnek, nyomatékosan figyelmeztette, hogy esetleg feltűnhet a láthatáron Triton, vagy a HMS Sterlet (egy S-osztályú hajó, ugyancsak a 2. tengeralattjáró flotillából), majd miután ellenőrizte odalent a térképeket és úgy tűnz, számára, hogy minden rendben, ő is, akárcsak odaát Steel, a szállására ment pihenni. Alig feküdt le, mindössze tíz perc múlva Manley izgatottan visszahívta a toronyba azzal, hogy egy tengeralattjáró tűnt fel az orrtól jobbra és fényjelzéseket adott le, majd zöld rakétákat lőtt fel. A sietve visszatérő Bowerman is látta a másik hajót a távolban és rögtön kérdőre vonta a hadnagyot, hogy válaszoltak – e a jelzéseire. Manley annyit mondott, hogy A. G. Mingay altiszt fellőtt egy rakétát, de az anélkül, hogy világítani kezdett volna, a tengerbe esett. (átnedvesedhetett, vagy túl régi volt) Amikor a parancsnok számon kérte a fényjelzéseket, a hadnagy feltűnően bizonytalanul, kertelve válaszolt a kérdésre, noha elvileg megvolt a képesítése a morzelámpa használatára, amit még kereskedelmi tengerészként szerzett. A hajó legénységének többségéhez hasonlóan ő is behívott tartalékos volt (akadt közöttük olyan veterán, aki már az 1. világháborúban is tengeralattjáró szolgált…) és a háború előtt az Orient Line hajózási társaságnál dolgozott. Kitérő válaszára az lehetett a magyarázat, hogy a tudása már alaposan berozsdásodott és egyszerűen szégyellte bevallani, ezt a kínos tényt… Ezek után nem véletlen, hogy odaát semmit sem értettek villogtatásából. A parancsnok gyorsan kapcsolt, hogy bajban vannak és ingerülten utasította beosztottját, a fényjelzés azonnali megismétlésére. A kínosan feszengő Manley neki is veselkedett, de a következő pillanatban becsapódott a Triton egyik torpedója és mindenkit a vízbe repített a robbanás ereje. Az Oxley törzse kettészakadt és másodpercek alatt elmerült legénységével együtt, akik valószínűleg azt sem tudták, mi történt velük.

Herbert Guckes tengerész nemsokat tudott hozzátenni a parancsnoka által elmondottakhoz, mivel ő csak néhány perccel korábban vette át az őrszolgálatot W. J. Hopkins. Annyit viszont meg tudott erősíteni, hogy Mingay valóban fellőtt egy rakétát és az anélkül hullott a vízbe, hogy világítani kezdett volna.

A vizsgálóbizottság Bertram Watson admirálisnak - a 2. világháború elején ő volt a Királyi Haditengerészet tengeralattjáró erőinek főparancsnoka -, benyújtott jelentésében Bowerman kapitányt csak minimális mértékben, a dokumentum megfogalmazása szerint 10% - ban tartotta felelősnek a történtekért, mivel nem vette észre, hogy az Oxley mennyire eltávolodott a számára kijelölt zónától. Enyhítő körülménynek tekintették, hogy az Admiralitás által megkövetelt, haladás közbeni cikkcakkolás jelentősen megnehezítette a pontos navigációt és a hunyorgó parti fények is bizonytalanná tették a távolságbecslést. A felelősség 90% - át a Frederick Kirk Manley – re hárították, mondván, hogy nem volt kompetens. Azonban a hadnagyot őt már nem lehetett felelősségre vonni, amiért ügyetlenül bánt a morzelámpával. A hibás jelzőrakéta ügye csak említés szintjén merült fel a jelentésben, arról nem esett szó, hogy kinek lett volna a feladata ellenőrizni és miért nem tette.

Steel kapitány eljárását minden tekintetben helyesnek ítélték, fel sem merült, hogy megbüntessék, mivel mindenben a szabályzat előírásait követte. Stacey és Watkins hadnagyok dicséretben részesültek a túlélők kimentéséért. Hadbírósági tárgyalásra pedig nem került sor, mert nem maradt életben, akit elítélhettek volna. A bizottság jelentését Watson admirális utasítására titkosították, az Oxley legénységének családjaival pedig mindössze annyit közöltek, hogy hozzátartozójuk feladatteljesítés közben hősi halált halt. A közvetlenül a történtek után kiadott közlemény a HMS Oxley tengeralattjáró pusztulását ismeretlen eredetű belső robbanással magyarázta és a háború végéig ez is maradt róla a hivatalos verzió. Akkor annyit változott, hogy az Admiralitás álláspontja, hogy elismerte ugyan a Triton szerepét a tragédiában, de annak okaként a két hajó véletlen összeütközését jelölte meg. Az igazságra, vagyis, hogy az Oxley végzetét véletlen, tévedésből leadott baráti tűz okozta, csak az ötvenes években derült fény.

Az Oxley két túlélőjét egy időre a gosporti tengeralattjáró kiképzőközpontba vezényelték, majd Bowerman kapitány átkerülve a felszíni flottához a későbbiekben rombolókat irányított. Az alacsony termete miatt barátai által csak Stumpy – ként (kb.Tömzsi) emlegetett tisztnek állítólag minden hajóján, egy zsámolyszerűségre kellett állnia, hogy rendesen kilásson a parancsnoki híd szélvédőjén. Ez azonban egyáltalán nem akadályozta abban, hogy alaposan kivegye a részét az Atlanti–óceánon vívott konvojcsatákból. A HMS Leamington kapitányaként megkapta a Kiváló Szolgálatért Érdemkereszt kitüntetést, miután a 1941. szeptember 11 – én a HMS Veteran rombolóval közösen vízibombáikkal elsüllyesztették az U-207 tengeralattjárót, amely a Markgraf kódnevű farkasfalka tagjaként rátámadt az általuk kísért SC42 konvojra. (A túlélő nélkül elsüllyedt U-207 - nek ez volt az első és egyben utolsó őrjárata, így pályafutása mindössze négy hónapig tartott.) Bowerman 1949 – ben vonult nyugállományba, fregattkapitányként és 1971 - ben hunyt el.

Steel parancsnok a Triton után az öreg HMS Oberont irányította egy ideig, majd több felszíni hadihajón is szolgálatot teljesített. Karrierjének csúcsa a 7. tengeralattjáró flotilla parancsnoksága volt. Szintén 1949 – ben vonult nyugállományba mint kollégája és ő is fregattkapitányként, mint a HMS Duke of York csatahajó első tisztje. 2000 – ben hunyt el 97 éves korában.

A HMS Triton az Oxley incidens után tovább őrjáratozott az északi vizeken és 1940. április 8 – án sikertelenül támadta Skagennél a Norvégia elleni invázióra német csapatokat szállító Blücher, Lützow és az Emden cirkálókat. Ezután hamarosan átvezényelték a Földközi-tengerre, ahol Máltán állomásozott, immár Guy Watkins parancsnoksága alatt. Legsikeresebb akciója az volt, amikor behatolt Savona kikötőjébe és sikerült kisebb károkat okoznia 102 mm – es fedélzeti lövegével a parti létesítményekben. (a megtorpedózottnak jelentett 8000 tonnás szállítóhajóról kiderült, hogy Watkins egy parti áramfejlesztő telep kazánházának kéményét „nézte be”…)

A Triton 1940 novemberében futott ki utolsó őrjáratára és 28 – án valószínűleg megrongálta az Olimpia nevű teherhajót, amit azonban sikerült kikötőbe vontatni. Azért csak valószínűsíthető, hogy a Triton találta el, mert utolsó ismert pozíciója abban az időben a térségben volt, viszont jelenteni már nem tudta. December 18 – án bevetésen elveszettnek nyilvánították, túlélő nélkül. Az olaszok szerint a Confienza, vagy a Clio torpedónaszád végezhetett vele, a britek álláspontja viszont az, hogy az otrantói szorosban aknára futott.

Dundee – ben a Victoria és a Camperdown dokkok között 2009. szeptember 17. óta egyszerű, nemzetközi tengeralattjárós emlékmű áll. A szürke kőlapok közül öt, a 9. tengeralattjáró flotilla a kikötőből bevetésre indult, de soha vissza nem tért hajóinak és személyzetüknek állít emléket. Ebbe a különleges alakulatba olyan lengyel, norvég, holland és francia egységek kerültek, amelyek legénysége a szövetségesek oldalán harcolt tovább, hazájuk német megszállása után. (1944 nyarától szovjet tengeralattjárók is használták a bázist.) A hatodik emlékkövön azonban egy másik hajó, a balsorsú HMS Oxley sziluettje és a fedélzetén hősi halált halt tengerészek névsora látható, akiket egy emberi hiba és emiatt bekövetkezett tragikus tévedés miatt, véletlenül saját bajtársaik küldtek a hullámsírba.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 02. 07., 16:28
Mint ahogy arról már lapunkon is beszámoltunk, 2024. február 4-8. között védelmi ipari szakkiállítást rendeznek Rijádban, ahol a legnagyobb repülőgépgyártó vállalatok is jelen vannak. A Boeing kapcsán az új F-15EX értékesítéséről is vannak friss információk.
2024. 02. 06., 16:32
A Brit Királyi Légierő pilótaképző rendszere a közelmúltban többször is a hírek szereplője volt: most a képzés fő platformjának tekinthető BAE Systems Hawk T2 flottáról láttak napvilágot friss hírek.
2024. 02. 05., 15:03
A Szaúdi Királyi Légierő bemutató köteléke, a Saudi Hawks, a magyar közönség számára sem ismeretlen, hiszen 2021-ben részt vettek a Kecskeméten megrendezett Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón. A csapatról most friss hírek láttak napvilágot!
2024-02-15 10:08:00
Közzétette 2023-as pénzügyi jelentését az Airbus, amely szerint a toulouse-i székhelyű repülőgépgyártó az elmúlt évben 735 repülőgépet adott át az ügyfeleknek, a vállalatcsoport árbevétele 65,4 milliárd euró volt, 11 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 02. 21., 11:22
A Wizz Air flottájába megérkezett a kétszázadik repülőgép, ezzel a légitársaság flottájának átlagéletkora 4,2 évre csökken.
2024. 02. 20., 15:44
Európában Németország volt a vezető felhasználó, az országban a típust 1971-től 2013-ig tartották rendszerben.
2024. 02. 13., 09:26
Működésének ötvenedik évfordulóját ünnepelte az Aeroporti di Roma. Születésnapi meglepetésként Giotto üvegalkotásait állították ki az egyes terminálon.
2024. 02. 12., 09:24
A képeken szereplő repülőgépek többsége ebben a formában már nem látható, mert vagy kivonták az adott légitársaságtól vagy maga a cég szűnt meg, esetleg a típus tűnt el teljesen a kereskedelmi repülésből.

  Legfrissebbek most

2024. február 21. újabb mérföldkőként vonul be a Török Légierő történetébe, hiszen teljesítette első repülését az ötödik generációs, KAAN harci repülőgép prototípusa. Mutatjuk a videót!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

India védelmi minisztériuma 2024. február 16-án hagyta jóvá 15 darab, különböző változatú Airbus Defence C295 többfeladatú, tengerészeti járőr repülőgép megvásárlását.