„A második világháború alatt legalább huszonnégy – amerikai és szovjet – légitámadás érte Győr városát – legalább ennyiszer zúgtak a szirénák, omlottak le az épületek és menekültek az óvóhelyekre az emberek a bombázások elől” – szögezte le dr. Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára A 24-szer a pokolban – Győr II. világháborús bombázásai című történeti kiállítás megnyitóján, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban, a győri Esterházy-palotában, április 13-án, szombaton.
„Nyolcvan évvel ezelőtt, 1944. április 13-án olyan kellemes tavaszi nap lehetett, mint ma. Annyi különbséggel, hogy munkanap lévén az emberek dolgozni indultak, a gyerekek pedig iskolába. Aztán percek alatt megváltozott minden: múlttá váltak épületek és emlékké lettek emberek. A második világháború alatt legalább huszonnégy – amerikai és szovjet – légitámadás érte a várost – legalább ennyiszer zúgtak a szirénák, omlottak le az épületek és menekültek az óvóhelyekre az emberek a bombázások elől” – idézte fel a történteket dr. Kutnyánszky Zsolt a nagyszabású, több tudományterület összedolgozásával megvalósult tárlat megnyitóján.
1944. április 13-án, délelőtt tizenegy óra ötven perctől tizenkét óra öt percig – vagyis mindössze tizenöt perc leforgása alatt – három hullámban több ezer romboló és gyújtó bombát szórtak Győr ipari létesítményeire és munkásnegyedeire az amerikai repülők.
„Az elsődleges célpont a vagongyár és a repülőtér volt, de a Darányi-rakpartra is hullottak robbanóeszközök. A bombázás során leégett hetvenhét épület, elpusztult vagy súlyosan rombolódott további száztizenöt; a tűz- vagy bombakárok következtében pedig megrongálódott még további százkilencvenhárom épület. Mindez csak az anyagi kár, mert a számok mögött áldozatok vannak: emberi sorsok, családi tragédiák, özvegységre és árvaságra jutott emberek, rémült túlélők” – sorolta az államtitkár, felidézve: az első amerikai légitámadást számos további angolszász, majd szovjet taktikai bombázás követte, egészen 1945. március 20-ig. „A háború végére Győr az ország harmadik legtöbb bombakárt szenvedett vidéki városa lett” – foglalta össze.
„Minden erőnkkel azon kell munkálkodnunk, hogy soha többé ne történhessen ilyen tragédia” – jelentette ki az államtitkár, kiemelve: a magyar kormány kitart azon álláspontja mellett, hogy az immáron két éve, a szomszédunkban dúló orosz-ukrán háborúnak minél előbb véget kell vetni.
Dr. Kutnyánszky Zsolt szerint A 24-szer a pokolban – Győr II. világháborús bombázásai című tárlat „átélhetővé, kézzelfogható teszi az eseményeket, valamint személyes történeteken keresztül láttatja a huszonnégyszeres poklot.”
„Szerencsés generáció tagja vagyok, mert hatvankét évesen elmondhatom: nem éltem át háborút, s néhány évvel azelőtt még azt is kijelenthettem, hogy világjárványt sem. A mai napon bombatölcsérnél helyeztünk el koszorút a győri bombázások áldozatainak emlékére, így megerősíthetem, hogy a trauma erősen beleivódott a győriek emlékezetébe” – fogalmazott dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere a megnyitón. A városvezető az 1944-45-ös győri bombázások emberáldozatairól szólva arról beszélt, hogy ehhez fogható tömeges mészárlás korábban csak a török hódoltság korában történt Nyugat-Dunántúlon. „A háború soha nem lehet igazságos, mert emberek halnak meg. Nincs olyan eszme és cél, amely igazolhatná, hogy tömeges emberéleteket oltsanak ki” – húzta alá.
Oláh András Pál, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád-Csanád Vármegyei Levéltárának történész-levéltárosa szakmai köszöntőjében hangsúlyozta: több mint hétszáz halálos áldozatot követelt a Győr elleni huszonnégy légitámadás.
A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum új kiállítása április 14-től várja az érdeklődőket; a tárlat december 29-ig látogatható.
Bombázássorozat – testközelből
„Már a tavalyi évben, még a nyár végén megszületett az ötlet, hogy a győri bombázássorozatnak szenteljünk kiállítást a »Rómer Flórisban«; hónapokon keresztül tartott a közös ötletelés a múzeum igazgatójával, Székely Zoltán művészettörténész, főmuzeológus úrral, kollégákkal, illetve kiállításépítőket is bevontunk a munkába. Ezt azért találtuk létfontosságúnak, mert számos látványelem és digitális alkalmazás szerepel a kiállításon” – mondta portálunk kérdésére Cserhalmi Zoltán történész, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum muzeológusa. A most nyíló A 24-szer a pokolban – Győr II. világháborús bombázásai elnevezésű tárlat kurátora arról is beszélt, hogy a létrehozói koncepció „ilyen volt és ilyen lett” ívvel próbálja érzékeltetni Győr bombázások előtti és utáni állapotát.
„A kezdeti- és végpont bemutatása mellett arra is törekedtünk, hogy részletesen szóljunk arról, hogy mire ment ki Győr bombázása, miért számított stratégiai fontosságúnak a vagongyár elpusztítása, ugyanakkor a polgári áldozatokat és személyes visszaemlékezésüket is középpontba állítottuk” – foglalta össze, hozzátéve: az aktív légvédelem és a passzív légoltalom is szerepet kapott a tárlaton. Mint elmondta, a kiállítás egyik legnagyobb becsben tartott eleme annak a két Liberator amerikai nehézbombázónak a maradványai, amelyek a Pannonhalmi Tájvédelmi Körzetben zuhantak le.
Bár Győr bombázásai a térség meghatározó kálváriájaként vonultak be a történelemkönyvek lapjaira, a világháborús kataklizmát bemutató kiállítás nem csak a győri áldozatok leszármazottjainak, hanem a közelmúltunkba mélyebb bepillantásra vágyóknak is különleges lehet.
További fotók a linkre kattintva érhetőek el!
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Pontosan két évvel ezelőtt bemutatkozó interjút készített Tőrös István dr. Bali Tamás ezredessel, aki akkor vette át az MH Kiss József 86. Helikopterdandár parancsnoki beosztását. Két év után ismét van miről beszélgetniük.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.