2024. 03. 19. kedd
Bánk, József
: 394 Ft   : 362 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Halálos fémszivar

Halálos fémszivar
JETfly  |  2017. 10. 06., 09:09

Kevés olyan repülőgéptípus volt a világon, amely akkora hatást gyakorolt volna a világtörténelemre, mint a Boeing B–29 Superfortress.

Az ezüstszínű óriás pusztulást hozott Japánra, és a koreai háborúból is kivette a részét. Mindezek mellett megteremtette a stratégiai nehézbombázó repülőgép kategóriáját…

„FIFI”, a világ egyetlen ma is repülőképes B–29-ese.

A négyhajtóműves bombázó a második világháborús amerikai repülőgép-fejlesztések csúcsát jelentette. Az 1944-ben hadrendbe állított típus gyökerei azonban régebbre, egészen az 1920-as évek végére nyúlnak vissza. Billy Mitchell, az amerikai hadsereg roppant nehezen kezelhető, de jövőbe látó képességekkel megáldott-megvert tábornoka volt a szószólója annak, hogy az Amerikai Egyesült Államok haderejét nagy hatótávolságú bombázógépekkel kell felszerelni. Ezt a haditengerészet mindenható urai aránylag kevéssé nézték jó szemmel, így komoly erőfeszítésbe került az, hogy a Boeing és a Douglas is elkészülhessen a saját nehézbombázó repülőgépével.

A Boeing XB–15-ből alakult ki a második világháború egyik ikonikus, négymotoros bombázógépe, a B–17 Flying Fortress. A Lockheed pedig a túlnyomásos törzsszerkezetet „dobta be a közösbe” az 1937-re elkészült XC–35 Electra kéthajtóműves prototípussal. Minden együtt volt tehát ahhoz, hogy egy olyan modellt fejlesszenek ki a mérnökök, amely 10 ezer méternél magasabban, 9200 kilométernél messzebbre és óránként 500 kilométernél gyorsabban repül, nehézfegyverei révén a vadászgépek támadásaival szemben megvédheti magát, illetve képes legalább egy tonnányi bombát hordozni.

A farokrész fullánkjai: a 20 milliméteres gépágyú és a két nehézgéppuska.

Nagyvas születik

A Superfortress megszületéséhez még így is hosszú út vezetett. Ennek első lépéseként egy B–17-est a Boeing saját pénzén alakított át teljesen zárt, túlnyomásos törzsűvé, egyben hárompontos futóművel (orrfutó és két főfutó) szerelte fel. Ennek sikere is kellett ahhoz, hogy az 1940 májusában (tehát már a második világháború idején, de még az amerikai hadba lépés előtt) kiírt pályázatot a Boeing nyerje el a Model 345 típussal. 1941 májusában kelt az első szerződés, amely kétszázötven B–29-esről szólt. A gyártásra a cég Wichita és Renton melletti üzemei készültek fel. Az 1941. december 7-i, Pearl Harbor elleni támadás után aztán az Egyesült Államok is hadviselő féllé vált: ez pedig szinte azonnal újabb ötszáz B–29-es megrendelését jelentette úgy, hogy még a prototípus sem repült! A program teljes prioritást élvezett, minden szükséges anyagi és technológiai forrást biztosítottak hozzá. Ennek köszönhetően az első repülésre már 1942. szeptember 21-én sor került a Seattle melletti Boeing Field repülőtérről. Legenda született aznap – még ha a kezdet kissé döcögősnek is bizonyult.

A gép a kor műszaki csúcsa volt. A teljesen fémszerkezetű bombázóban három, egymástól független túlnyomásos részt alakítottak ki a 10 fős személyzet részére. A két bombatérben összesen 7300 kilogrammnyi ejtőlőszert lehetett felfüggeszteni. Különleges volt a védelem is: speciális, távirányítású tornyokban kapott helyet 2-4 darab 12,7 milliméter űrméretű nehézgéppuska, amelyeket a géptörzsben elhelyezett állomásokról kezeltek a lövészek. A farokgéppuskás már hagyományos módon irányította a két nehézgéppuskát és a 20 milliméteres gépágyút.

Problémát jelentett a tervezésnél a gép nagy tömege miatti szárnyterhelés – hiszen interkontinentális repülési távolságra kellett üzemanyagot vinnie a tartályokban, plusz jelentős bombaterhet is cipelt. Az alacsony sebességen még elfogadható repülési tulajdonságokhoz nagyméretű Fowler-lapokkal látták el a szárnyakat, növelve ezzel a felhajtóerőt. A meghajtásról négy, vadonatúj tervezésű, 18 hengeres Wright R–3350 csillagmotor gondoskodott, egyenként 2200 lóerős teljesítménnyel.

Mivel a nagy sebességhez tökéletes áramvonalak szükségesek, a motorokat is gondosan becsomagolták. Emiatt a típust folyamatosan komoly motormelegedési problémák és motortüzek jellemezték. A gép közel 11 ezer kilométert tudott megtenni 400 kilométer/óra repülési sebességgel. A B–29-es csúcssebessége elérte a 660 kilométert óránként, s ez nagyobb volt, mint számos akkori japán vadászgépé. A navigációt és a bombavetés pontosságát segítette az AN/APQ–13 radarrendszer, amely a gép előtti-alatti területet pásztázta. A korai radarrendszer felbontóképessége azonban még nem volt a mai kifinomult technikákhoz hasonlítható, így leginkább az olyan tereptárgyakat lehetett jó eséllyel felismerni, mint az öblök, a folyók vagy a hegyvonulatok.

Felkészülés a bevetésre: a bombákra felkerültek a japánoknak szóló üzenetek.

Munkában

A sorozatgyártott gépek és a kiképzett legénység száma folyamatosan nőtt. Az első, B–29-esekkel végrehajtott légitámadásra 1944. június 15-én, Japán ellen került sor; a feladatot a Csendes-óceán térségében tevékenykedő amerikai 20. légierő hajtotta végre. A kezdeti időket a gyenge japán honi légvédelem ellenére is számos veszteség jellemezte: a légvédelmi tüzérség, a navigációs tévedések, a kiforratlan típus hibái, a rossz időjárás egyaránt áldozatokat követelt. Ráadásul a japán szárazföldi erők egyre komolyabban fenyegették a Kínában kialakított amerikai légibázisokat; az értékes szuperbombázókat ezért a frissen elfoglalt csendes-óceáni Mariana-szigeteken kialakított repülőterekre csoportosították át. Guam, Szaipan és Tinian elfoglalásával pedig már bőven elegendő számú repülőtér állt az amerikai hadsereg rendelkezésére ahhoz, hogy elindulhasson a nagyszabású légi hadjárat Japán ellen. Ez végül 1944 novemberében vette kezdetét, meglepően kevés sikerrel. A 10 ezer méteres magasság soknak bizonyult a bombacélzó rendszerek számára, így a támadások igen pontatlanok voltak – nem kis részben az ilyen magasságban gyakori, nagy sebességű légáramlatoknak köszönhetően. Az Európában bevált 454 és 907 kilogrammos repesz-romboló bombák a vasbeton és a tégla ellen ugyan hatásosak voltak, de az alapvetően fából épült japán épületek ellen sokkal kisebb eredményt értek el.

1945 márciusában fordult a kocka: a B–29-esek éjszakánként alacsonyabbra „merészkedtek”, és gyújtóbombák százezreivel árasztották el kijelölt célpontjaikat. Az eredmény látványos volt: március 9-ének éjjelén egyetlen támadássorozattal Tokió 25 százalékát pusztították el; becslések szerint az akció 100 ezer ember életét követelte. A tavasz során a B–29-esek szinte büntetlenül rombolhatták le Japán gyakorlatilag minden nagyobb települését, gyártelepét. Ez sem volt azonban elegendő ahhoz, hogy a császári hadvezetés feladja a már szemmel láthatóan megnyerhetetlen háborút. Ehhez két, speciálisan átalakított B–29-es és két, addig soha nem látott hatékonyságú bomba, a „Little Boy” és a „Fat Man” kellett. Hirosima fölé 1945. augusztus 6-án repült be a különleges feladattal megbízott 509. bombázócsoport „Enola Gay” nevű B–29-ese, Paul W. Tibbets ezredes irányításával. A gépből a világ első uránizotóppal működő atombombája indult útjára, eltüntetve a város nagy részét. Alig három nappal később, augusztus 9-én az ezred egy újabb B–29-ese, a „Bockscar” indult el feladatára Charles W. Sweeney őrnagy parancsnoksága alatt, gyomrában a „Fat Man” nevet kapott plutóniumizotóp bombával, amely Nagaszakit pusztította el. A japán vezetés hivatalosan szeptember 2-án kapitulált, s ezzel befejeződött a második világháború.

A törzs első részének túlnyomásos kabinja építés közben.

Továbbszolgálók

A típus azonban még sokáig szolgálatban maradt – méghozzá a Szovjetunióban is. A szovjet területeken kényszerleszállt négy B–29-es másolatait 1949-től Tupoljev Tu–4 jelzéssel állították hadrendbe. Bár a másolat teljesítménye minden téren elmaradt az amerikai eredetitől, így is közel 850 példányt építettek belőle. Nyolcvanegy B–29-es pedig 1950-től a Brit Királyi Légierőhöz került, mint Washington B.1 nehézbombázó repülőgép. A veterán amerikai gépek az új generációs, brit sugárhajtású bombázók megjelenéséig maradtak szolgálatban.

Sikeres és igen aktív volt a koreai háborúban (1950–1953) a szovjet MiG–15-ös sugárhajtású vadászgépektől komoly veszteségeket szenvedő B–50-es is, a Superfortress-ek továbbfejlesztése. A megerősített törzsszerkezetű, nagyobb felületű függőleges vezérsíkkal, valamint a sokkal megbízhatóbb, egyben nagyobb teljesítményű Pratt&Whitney R–4360 csillagmotorokkal felszerelt gép 1948 és 1960 között állt szolgálatban. A különböző változatú bombázók egy részét később légi utántöltő repülőgépnek építették át; a KB–50J jelzést kapott típust már két további General Electric J47 sugárhajtómű is repítette.

Trautmann Balázs/Magyar Honvéd 2017. augusztus

Az Enola Gay a Steven F. Udvar-Hazy Center „szentélyében”.

Forrás: honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 11., 14:35
A Magyar Légierő pilótái a legjobbak közül valók, és a veszélyek korában kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülést érdemelnek. Tudásuk, szolgálatuk kulcsfontosságú Magyarország biztonságának védelmében. Ezért jelentős – decemberig visszamenőleges – béremelésükről döntöttünk – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024. 02. 29., 12:19
Azerbajdzsán már évek óta folytat tárgyalásokat Pakisztánnal a JF-17-esek beszerzése kapcsán: a legfrissebb hírek szerint megszületett a megállapodás, ami már továbbfejlesztett radarrendszerrel és a legmodernebb fegyverzettel felszerelt harci repülőgépekről szól.
2024-03-05 10:15:09
2024. március 4-én, hétfőn, Gróf Gergely ezredes, a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka tartott tájékoztatót, melyben többek között a bázison jelenleg zajló elektronikai hadviselési gyakorlatokról, valamint a Magyar Légierő Gripen flottájának idei évre tervezett feladatairól is hallhattunk információkat.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 18., 11:23
„Nyitott Égbolt” tanfolyamot tartott az MH 47. Bázisrepülőtéren a horvát székhelyű Zágrábi Biztonsági Együttműködési Központ március elején.
2024. 03. 11., 16:45
A hét minden napján, illetve a hónap minden hetében kiképzési repüléseket hajtanak végre a kecskeméti repülőbázison. A cél, hogy a JAS 39 repülőgépvezetői állomány minden tagját eljuttassák a „combat ready” szintre.
2024. 03. 08., 11:24
„Farkas Bertalan vadászpilóta, űrkutató, űrhajós az első magyar, aki az űrben járt – de nem az utolsó, hiszen a HUNOR Magyar Űrhajós Programnak köszönhetően hamarosan újra járhat magyar az űrben” – írta közösségi oldalán Szalay-Bobrovniczky honvédelmi miniszter.
2024. 03. 08., 10:15
Nemzetközi Professional Pilot képzés a Stipendium Hungaricum program keretében Debrecenben A magyar kormány 2013-ban indította útjára a Stipendium Hungaricum nemzetközi felsőoktatási programot külföldi hallgatók számára, amelynek keretében a világ kilencven országából érkezhetnek hazánkba olyan diákok, akik a magyarországi főiskolákon és egyetemeken zajló angol nyelvű képzéseken vehetnek részt.

  Legfrissebbek most

Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

2024-ben az EUFOR parancsnoki teendőit ellátó nemzet, így magyar csoport biztosítja a misszió MEDEVAC (Medical Evacuation), azaz egészségügyi kiürítési képességét. Beszélgetés a misszióra való felkészülés részleteiről és a külföldi szolgálat körülményeiről Dajka Attila alezredessel, az EUFOR Helikopter Alegység parancsnokával és dr. Forgács Levente hadnaggyal, az alegység egyik orvosával.