2025. 07. 19. szombat
Emília
: 399 Ft   : 343 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Szélesvásznú moziélmény - Körpanorámás Gripen szimulátor-látogatáson Stockholmban

JETfly  |  2012. 10. 04., 10:19

A Svéd Légierő stockholmi Repülő Harcászati Szimulációs Központjában (FLSC) vendégeskedtünk, ahol a magyar repülőgép-vezetők és vadászirányítók képzése is történik. A központban pilótáink évi kétszer egy héten keresztül gyakorolhatják az úgynevezett COMAO-k, azaz összetett légi műveletek végrehajtását – szimulációnként egyszerre nyolc gépet irányítva. Helyszíni tudósítás Stockholmból.

A Svéd Védelmi Kutató Ügynökség (FOI) által 1998 óta folyamatosan üzemeltetett központ lehetővé teszi, hogy az állomány nagy tapasztalatot igénylő feladatokra is felkészülhessen az előre kidolgozott forgatókönyvek alapján levezényelt szimulációk révén. A tréninggel olyan valós repülési feladatok válthatók ki, amelyek költsége nagyságrendekkel nagyobb volna.

Magyarország 2005 óta vesz részt a kiképzéseken, 2009-től már évente tizenhat fővel, 2010-től pedig COMAO-kat és közvetlen légi tüztámogatási feladatokat is gyakorolva. A központban nyolc Gripen-szimulátort alakítottak ki, amelyek közül négy 270 fokos panorámát, tehát a pilóta teljes látóterét lefedő „kilátást” biztosít.

Körpanorámás Gripen szimulátor-látogatáson Stockholmban

A terminált körbefogó homorú vászon a rávetített képpel – laikus szemmel nézve – valódi szélesvásznú moziélményt nyújt a pilóta számára. A többi állást 180 fokos kivetítővel szerelték fel. A központban kialakítottak két vadászirányító és egy előretolt repülésirányító állást is. A rendszer a képzések mellett új harceljárások és harcászati fogások kifejlesztésére, valamint COMAO-kötelékek vezetésére felkészített müveleti parancsnokok képzésére is alkalmas. Előnye, hogy a nyolc képernyős valós idejü megfigyelőhely segítségével a végrehajtott manőverek gyorsan és aprólékosan kiértékelhetőek.

A magyar pilóták az egyhetes turnusokon heti negyven órában, meglehetősen intenzíven használják a berendezéseket, ami – személyenként legalább 12 végrehajtandó feladattal számolva – több mint 200 teljesített feladatot jelent egy hét alatt. A katonák szemmel láthatóan nagyon élvezik az egyes feladatok végrehajtását, amelyek során kitünő összhangban müködnek együtt más nemzetek katonáival. Bár a szimulátor a G-terhelést nem imitálja, a pilóták sokszor mégis megizzadva szállnak ki a terminálokból egy-egy bevetést követően, ami hüen tükrözi, hogy mennyire komolyan veszik a feladatukat.

Az október 3-i kiképzési napra – amelyen az újságírók dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök vendégeként vettek részt – dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese is ellátogatott.

Körpanorámás Gripen szimulátor-látogatáson Stockholmban

Orosz Zoltán altábornagy elmondta: „A módosított Gripen-szerződés tette lehetővé, hogy az összes harcászati repülőgép-vezetőnk és repülésirányítónk minden évben részt vehessen ezen a szimulációs tréningen. Ezért a felkészítésért – a korábbiakkal ellentétben – nem fizetünk külön a svéd partnernek, hiszen immáron ez a tréning is a szerződés része. A látogatáson meggyőződhettünk arról, hogy a Gripen-hajózóállomány kiképzése rendkívül költséghatékony keretek között és szakmailag is nagyon hatékony módon történik.”

A látogatáson figyelemmel kísérhettük egy teljes „légi ütközet” végrehajtását is. Ennek lényegét Ugrik Csaba ezredes, a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnokhelyettese foglalta össze az újságírók számára: „Az ellenség megtámadott bennünket, mi pedig szerettük volna visszafoglalni a saját fennhatóságunk alá tartozó területeket, ezért a parancsnok egy korlátozott csapásmérést határozott el, amivel meg tudja bénítani az ellenséges repülőteret. Hat repülőgépünk közül kettőt csapásmérésre, négyet pedig a légi fölény kivívására rendelt ki a parancsnok. Az ellenség oldaláról kettő, majd – időben eltoltan – további két repülőgép jelentette a fenyegetettséget. A helyzetet – a forgatókönyv szerint – az is bonyolította, hogy egy olyan repülőgép is volt az ellenséges oldalon, amire a pilótáknak azonosítást kellett végrehajtaniuk.”

Fotó: FLSC

 

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 02., 09:41
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem harmadik tanévét befejezett állami légijármű-vezetői szakirányon tanuló két hallgatója augusztus elejétől az Amerikai Egyesült Államok pilótaképző tanfolyamán vesz részt. Az úgynevezett Undergraduate Pilot Training-et sikeresen teljesítők „amerikai szárnyakat” kapnak. A pilótává avatásuk után pedig sugárhajtóműves típussal folytatódik az összesen 19 hónapos nemzetközi képzésük.
2025. 06. 30., 13:16
Március végén kezdődött az idei szezon egyik legnagyobb európai NATO gyakorlata. A Ramstein Flag 2025 fő bázisát a hollandiai Leeuwarden jelentette, de ezen kívül a RAF marhami és fairfordi támaszpontjai, illetve a dániai Skrydstrup is fontos szerepet játszott.
2025. 07. 15., 14:17
Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.
2025. 07. 07., 12:59
Harry Oostema, a holland királyi légierő ezredese július 3-án hivatalos ünnepségen vette át a Stratégiai Légiszállítási Képesség (Strategic Airlift Capability – SAC) Nehéz Légiszállító Ezredének (Heavy Airlift Wing – HAW) parancsnoki beosztását Pápán, az ezrednek otthont adó MH 47. Bázisrepülőtéren.
2025-07-11 11:00:48
2025. július 10-én, csütörtökön érkezett meg az MH Kiss József 86. Helikopterdandárhoz az utolsó két H225M típusú közepes, többcélú helikopter, teljessé téve a 16 darabos flottát.
2025-07-09 15:11:07
A Wizz Air bejelenti, hogy a tervezettnél egy hónappal korábban, szeptember 15 helyett már augusztus 8-án újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közti járatait. Jegyek már 27 590 forinttól foglalhatók a wizzair.com honlapon, valamint a mobilalkalmazáson keresztül. A járatok hétfőn, szerdán, csütörtökön, szombaton és vasárnap közlekednek.
   MÁSOK ÍRTÁK
2025. 07. 17., 09:30
A sorozat harmadik, záró részében folytatjuk a beszélgetést Peter Hunttal, előtte azonban ejtsünk néhány szót magáról az A-6-os típusról.
2025. 07. 14., 09:37
Újra a pápai betonon landoltak az amerikai 56. és 57. Harctéri Kutató-Mentő Század HH-60G Pave Hawk típusú helikopterei.
2025. 07. 11., 10:34
A második részben következzen az ember, aki elhatározta, hogy megkeresi a tengerfenékre süllyedt gépet.
2025. 07. 10., 12:41
Az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál befejezték a H145M helikopter hajtóműmoduljának cseréjét. Utána megvolt a vibráció, az olajnyomás, és a túlfolyó szelep ellenőrzése, így a gép indulhat repülni.

  Legfrissebbek most

Júliusban megkezdte szolgálatát Koszovóban a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár újabb forgószárnyasa és kijelölt állománya a NATO vezette békefenntartó erő (KFOR) kötelékében a légi támogatási feladatokat ellátó speciális helikopteres alegység tagjaként, hozzájárulva a Nyugat-Balkán stabilitásához és Magyarország nemzetközi elismertségéhez.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.