Szu-27 – a világ egyik legjobb harci repülőgépe - 1. rész

A repüléstörténet nem szól másról napjainkban sem, mint a múltban, levegőnél nehezebb repülőszerkezetek folyamatos fejlesztéséről. Minden korban a legjobb, legzseniálisabb mérnökök és tervezők vállalnak oroszlánrészt a repülőgépek építésében.

Mihail Vasziljevics Lomonoszov jelentős orosz tudós 1754-ben tervezett modelljei nem csak levegőbe emelkedtek, hanem kisebb teher szállítására is alkalmasak voltak.

Mintegy száz évvel később Alekszandr Fjodorovics Mozsajszkij orosz ellentengernagy, a repülés egyik úttörője bemutatta merevszárnyú repülőgépét. A Mozsajszkij által tervezett repülőgép bemutatására 1882. július 20-án került sor. Az orosz repülés fejlődésében vitathatatlan érdemeket szerzett Nyikolaj Jegorovics Zsukovszkij, az aerodinamika jelentős kutatója, a repülés fizikai elméletének kidolgozója, valamint Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij, aki elsőként tett olyan megállapítást, hogy a repülőgép sebessége függ a szárny profiljától.

A háború előtti időben a kormányzat felismerte, hogy a hadseregnek szüksége van új repülőtechnikai eszközökre és a fejlesztésekre nem sajnálta sem az anyagi, sem padig a humán (emberi) forrásokat. Ezek az erőfeszítések a fémből történő repülőgépgyártás jelentős áttöréséhez vezettek. A repülőtechnikai eszközöket különféle céllal, feladattal tervezték: felderítő-, vadász-, csata és bombázó repülőgépek.

A világ repülőgép tervezői előtt – nem csak a Szovjetunióban – egy probléma megoldása állt és áll napjainkban is, melyik képes gyorsabban és magasabban repülni, és melyik rendelkezik egyszerübb és szilárdabb irányíthatósággal.

Az igazi harc a légifölény megszerzéséért a világ két (Egyesült Államok, Szovjetunió) vezető ereje között 1965-ben kezdődött, amikor az amerikaiak megkezdték egy negyedik generációs vadászrepülőgép fejlesztését.

A vietnámi háborúban zajló tesztek során bizonyítást nyert, hogy a modell középhatótávolságú rakétákkal felfegyverezve jelentősen veszített manőverezési képességét tekintve a szovjet MiG típussal szemben. A vietnámi-amerikai katonai konfliktus időszakában a levegőben zajló csatákra a közel légiharc volt jellemző, amelyekből a gyengébb manőverezési képességü amerikai repülőgépek gyakran kerültek ki vesztesként. Mindezen túl a jelentős tömegü és nehézkes, lomha repülőgépek „kényelmes” célpontot nyújtottak a földi haditechnikai eszközök számára. A szovjet tervezők által megalkotott, MiG-25 típusú nagysebességü (3000 km/h sebesség elérése is képes) vadászrepülőgép sarkallta arra az amerikaiakat, hogy megkezdjék egy nagysebességü, szuper manőverező képességü vadászrepülőgép fejlesztését. Az amerikai fejlesztésü repülőgép az F-15 jelölést kapta, és 1972-es első repülése után kezdődött meg rendszeresítése a légierőnél. Szovjet katonai szakértők úgy ítélték meg, hogy az új amerikai vadászrepülőgép felülmúlta a Szovjet Légierő állományában megtalálható valamennyi repülőgépet. Ez a helyzet új feladat elé állította a szovjet tervezőket; a lehető legrövidebb időn belül kifejleszteni egy olyan vadászrepülőgépet, amely visszaveszi a fölényt az F-15 típussal szemben.

Gyakorlatilag az amerikai tervezőkkel párhuzamosan a szovjet „Szuhoj” kísérleti-tervezőiroda munkatársai is megkapták az állami megbízást egy negyedik generációs orosz vadászrepülőgép megalkotására. A repülőgéppel szembeni elvárásként fogalmazták meg a kiváló manőverezőképességet, a nagytávolságú átrepülések lehetőségét (kiterjesztett hatótávolság), modern fegyverrendszerek alkalmazási lehetőségét, valamint új célzó- és navigációs rendszerek, berendezések használatát. Az új típus fejlesztésénél figyelembe vették a közel légiharc követelményeit éppúgy, mint a nagyhatótávolságú rakéták alkalmazásának feltételeit. Az új modell a T-10 kódot kapta.

A T-10 kísérleti példánya, amit a későbbiekben „átkereszteltek” Szu-27-re 1977 májusában hajtotta végre első repülését a pilótaülésben Vlagyimir Szergejevics Iljusin berepülőpilótával (aki nem mellesleg Szergej Iljusin repülőgép-tervező fia). A pilótának nagyon tetszett a repülőgép, azonban észrevételei alapján további fejlesztéseket kellett végrehajtani.

T-10

Annak ellenére, hogy a T-10 egy új vadászrepülőgép volt, tömegét, fegyverzetét, elektronikáját és aerodinamikai tulajdonságait tekintve szembetünő hiányosságokat mutatott. A szakértők véleménye szerint a szárny helytelenül megválasztott konfigurációja a repülőgép stabilitásának és irányíthatóságának rovására ment. Ezeket a hibákat, hiányosságokat ki kellett küszöbölni. Ennek érdekében jelentős változtatásokat hajtottak végre a repülőgép több pontján, átdolgozták a szárny profilját, kisegítő berendezéseket helyeztek el.

A Szu-27 típus fejlesztése során, a kísérleti eredmények alapján elmondható, hogy a világ legjobb harci repülőgépét sikerült megtervezni. Ezzel a kérdéskörrel a következő részben foglalkozunk.

(Valerij Boban)