A Karakal hadművelet

A svéd légierő már hosszabb ideje tudatosan készült arra, hogy alkalmas legyen ilyen feladatokra. Ennek érdekében több nemzetközi hadgyakorlaton is részt vettek, ahol volt alkalom a más országokkal való együttmüködésre. Még az Egyesült Államokban megrendezett 2008-as Red Flagre is kiküldtek néhány Gripent, ahol a valóságos harc­helyzetekhez hasonló körülményeket szimuláltak.

A kiképzések során nemcsak a légiharc, hanem a földi célok elleni csapásmérés is a végrehajtandó feladatok közt volt. A JAS-39C a legújabb fejlesztésekkel és fegyverzettel bizonyíthatta a többfeladatúságát.Az együttmüködés zökkenőmentes volt, köszönhetően a Link 16-os adattovábbító rendszernek, a megegyező üzemmódban müködő rádióknak és az IFF saját-idegen azonosítóknak. Ezek az újítások azért voltak fontosak, mert Svédország nem tagja a NATO-nak, a Gripen kezdeti tervezésénél nem volt szempont szép „magyar” kifejezéssel az interoperabilitás. Gondoljunk csak vissza 1999-re, pont a rendszerkülönbségek miatt fordult elő sok probléma a NATO repülőgépei és a magyar MiG-29-esek között. Akkor a hazai kiképző tevékenységet korlátozni kellett számos területen.A svéd pilóták a többéves felkészülés és a gyakorlatok során elsajátították a NATO-ban alkalmazott eljárásokat is. Így már semmi akadálya nem volt, hogy nemzetközi kontingensben hajtsanak végre harcfeladatokat.Mint ismeretes, április 1-jén született meg a politikai döntés Svédországban, hogy repülőgépeket küldjenek ki az ENSZ 1973-as határozatának betartatására és annak végrehajtására. A következő nap már fel is szállt a kijelölt FL01 csoport három Gripen gépe, melyek kecskeméti közbenső leszállással érkeztek meg a szicí­liai Sigonellára, majd másnap további JAS-39C követte őket. Összesen 140 katona, köztük 10 pilóta volt tagja a kontingensnek. A svédek a részvételüknek a Karakal hadmüvelet nevet adták, április 7-én elérték a részleges, 21-én pedig már a teljes bevethetőségi szintet.

Az áttelepülést és a folyamatos ellátást saját maguk oldották meg a Hercules szállítógépekkel, nem kellett igénybe venniük más ország segítségét. A Sigonella bázison nem éppen kényelmes körülmények közt éltek és dolgoztak. Más légierők gépei miatt elég nagy volt a zsúfoltság, a hangáron például a török légierő kiküldött csoportjával osztoztak.Mindegyik bevetést hosszú felkészülés előzte meg, amelynek során tájékoztatást kaptak, a Kadhafihoz hü erők és a lázadók ismert helyzetéről. Még arra is célzást tettek, hogy a Líbiában lévő különleges erők tevékenységi körzetéről is megkapták az eligazítást.A harci bevetések minden esetben hosszúra nyúltak, hiszen nagy távolságokat kellett megtenni Szicíliától Lí­biáig, és ott még több órát töltöttek el a járőrözés során. Emiatt természesen szükség volt légi utántöltésre a tenger felett, amelynek kezdeti nehézségeit és a megoldását már megírtuk a korábbi számban. Ki kell emelni, hogy bizony ott volt a lehetőség, hogy müszaki vagy egyéb ok miatt katapultálásra is sor kerülhetett volna. Erre szintén előre kijelölték a területeket, már amennyiben sikerül odáig eljutniuk.A svéd kontingens csak a légtérzárlat betartatására és felderítési feladatokra kapott felhatalmazást a saját vezetőiktől, mégis átszállították magukkal a földi célok elleni csapásméréshez szükséges fegyverzetet és felszerelést. Felkészültek ugyanis arra az esetre, ha Svédországban a politikusok módosítják a döntésüket és kiterjesztik a feladatkörüket. A Gripenek így gyorsan bekapcsolódhattak volna a Kadhafi erői elleni támadásokba az irányított bombákkal, de erre végül nem került sor.

Ezért leginkább harci járőrfeladatokat repültek a Földközi-tenger felett, közel a partokhoz. Szükség esetén gyorsan beléphettek volna Líbia légterébe, ha bárki is megsérti a légtérzárlati tilalmat. Erre végül is nem került sor, így inkább a másik meglévő képességüket használták ki, a felderítőkapacitásukat.A célnak tökéletesen megfelelt az SPK39-es felderítő konténer, amellyel kiváló minőségü, nagy felbontású képeket lehet készíteni. A feladatok során legtöbbször 7000 m magasan repültek be Líbiába. A Litening III-as konténert is felfüggesztették, melyet talán azért vitték magukkal, hogy a célobjektumok pontos helyzetét megállapítsák, hiszen nem repültek el minden esetben pont felette a fényképezéshez. A repülőgép esetében a navigációs berendezéssel könnyen elvégezhették a helymeghatározást, a cél koordinátáit pedig ehhez képest határozták meg a Litening III-as lézeres távolságmérőjével.Habár a felderítési információkat a levegőből nem továbbították a földre, mégis nagyon gyorsan eljuttathatták a megfelelő szintekre. A bázisra visszaérve a hajtómü-leállítást követően egy órával a felvételeket és a pilóta jelentését az értékelő csoport szakemberei kapták kézhez. A leszállás után 2-6 órával az elemzést pedig továbbküldték magasabb szintekre, ahol a képekhez pontos leírást is adtak, hogy mi látható azokon.Az értékelési munkát némileg késleltette, hogy kevés elemzőjük volt. A sok begyüjtött információ esetén általában problémásnak bizonyult, hogy a feldolgozókapacitás nem mindig elegendő. De még így is sokkal gyorsabbak voltak a más országok repülőgépei által szolgáltatott képességeknél.

Az elemzőknek nem volt könnyü dolguk, hogy megkülönböztessék a kormányerőket a felkelőkétől. A harckocsik és egyéb haditechnikai eszközök bevetése elvileg Kadhafi hadseregére volt jellemző, de néhányat zsákmányoltak a felkelők is. Ráadásul a felfegyverzett gyors kisteherautókat mindkét fél használta.Az SPK39-es kameráival panoráma- és háromdimenziós felvételek készítésére is lehetőség van. Ezzel nagyobb volt a valószínüsége annak, hogy a földön látható tárgyakat, jármüveket, egyéb objektumokat pontosan azonosítsák. Az árnyékok, a különböző kerék- vagy egyéb nyomok nagy segítséget nyújthatnak.Nagyon érdekes történetet hallhattunk például egy üzemanyag-tárolóról készített fénykép kapcsán, folyamatosan megfigyelték annak telítettségét. A tartályokból az üzemanyag szintje láthatóan fogyott, így ebből és a tárolókapacitásból kiszámolhatták, hogy milyen mennyiséget töltöttek a líbiai kormányhadsereg jármüveibe. Mindezekből pedig a felkelők elleni aktivitásról kaptak fontos információt. Ez a történet rávilágít arra, hogy az elemzők milyen összetett és alapos munkát végeznek, amely jóval több annál, mint egy fényképen látható objektum leírása.A felderítés egyik fontos eleme volt maga a pilóta is, hiszen egyik berendezés sem képes folyamatosan pásztázni a légteret és a lenti területet. A repülőgép-vezetők pedig a kiképzésnek köszönhetően ezt minden esetben elvégzik, és kiszúrhatják azt, amit érdemes jobban megvizsgálni. Az emberi faktor még mindig nagyon fontos szerepet játszik.Szintén használták adatgyüjtésre a lokátort és az EWS-39-es elektronikai harcászati rendszert. Ennek a besugárzásjelzőivel rádióelektronikai felderítést végezhettek. A kormányerők légvédelme még sokáig müködőképes volt, veszélyt jelentettek a szövetség repülőgépeire.

Ezzel kapcsolatos kérdésünkre, hogy találkoztak-e ellenséges tevékenységgel, a válasz igen volt. Azonban ez nem rakétaindítást jelent, hanem a légvédelem lokátorának besugárzását. A korszerü önvédelmi berendezés ezt azonnal jelezte, és segített elkerülni, hogy ténylegesen veszélyeztesse a repülőgépeket.Az EWS-39-es elektronikai harcrendszer részeként rendelkezésre álltak a BOP/B, BOP/C, BOL infracsapda- és zavarótöltet-szórók, valamint az aktív zavaróberendezés.A szövetségesek által végrehajtott hadmüveletek elhúzódtak, emiatt gondoskodni kellett az FL01 csoport személyi állományának váltásáról. Az elsőként érkezettek helyett az FL02-ben már elegendő volt kevesebb gép is, csak öt Gripennel folytatták a Karakal hadmüveletet, július 6-án kapcsolódtak be a harcfeladatokba. A líbiai kormányerők bukását követően a JAS-39-esek október 24-én beszüntették a tevékenységüket, és 25-én hazatelepültek. Addig összesen 650 bevetést teljesítettek, ezalatt 2000 órát repültek, a felderítő feladatok során 150 ezer fényképet készítettek.