2024. 05. 12.
Pongrác
: 388 Ft   : 360 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A virtuális pilóta és a nagyon is valós repülés

JETfly  |  2006. 05. 06., 19:27

A tavalyi JETfly Légiharc Kupa első helyezettjei nyereményeik közül talán az egyik legizgalmasabb beteljesülésére részben az időjárás miatt, részben pedig az élményt nyújtó fél elfoglaltsága miatt sokáig kellett várniuk. Tegnap azonban elérkezett az idő, amikor Vogel, az IL-2 kategória tavalyi magyar bajnoka és Putyin, a Lock On kategória győztese, megtapasztalhatták, hogy milyen is az igazi műrepülés.

Az egyedi élményt nyújtó eseményre Budaörsön került sor egy Szu-29 mürepülőgép első ülésében. Az oktató helyét pedig nem más foglalta el, mint Veres Zoltán.

Elsőként Vogel vághatott neki a kalandnak. Rövid nekifutás után a földön szemlélődők (valójában kárörvendően mosolygók) fölötti áthúzás után öt-hat percre eltünt a gép a kijelölt légtérben, így csak a rádió segítségével követhettük volna az eseményeket, ha egy másik repülőgép rádiója nem hibásodott volna meg, s nem zavarta volna folyamatos búgással a vételt. A pár perc letelte után azonban nyugatról bejöttek pont fölé, s szegény Vogelnek jónéhány orsót és nagy túlterhelésü manővert kellett elviselni. Leszállás után Vogel annak ellenére, hogy több éve vitorlázik, elég megviseltnek tünt. Mint kiderült ez leginkább annak tudható be, hogy legalább kétszer - ha csak egy pillanatra is - kellett 8,5-9 G elviselnie. Csak tájékoztatás képen közöljük, hogy a legmodernebb hullámvasutakon is csak max. 4 G jelentkezik, amely így is jónéhány embert alapoasan megterhel. Szintén nem elhanyagolható tényező, hogy a Szu-29 orsózási szögsebessége ugyancsak közel áll a 400 fok/másodperchez, amihez foghatóval nemcsak egy átlag ember, hanem jónéhány civil és harci pilóta is ritkán találkozhat.

A Lock On kategória nyertese, Putyin repülhetett másodikként. A repülés itt is ugyanúgy zajlott, mint Vogelnél, tehát a légtérben eltöltött rövid idő után pont fölötti móka következett. Tekintve, hogy Putyinnak lehetősége volt már egyszer Veres Zoltánnal repülni, tudta hogy mi vár rá és kellőképpen fölkészült. Olyannyira, hogy negatív G-kel is próbálkoztak. A leszállás után természetesen hosszasan folyt még a beszélgetés és anekdotázás, de ezek ismertetésétől inkább megóvjuk olvasóinkat.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 04. 22., 15:00
Több mint negyven évnyi hajózószolgálat után utoljára repült a bosznia-hercegovinai EUFOR misszió kötelékében Molnár István törzszászlós, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár katonája. A tapasztalt Mi-17-es hajózó hamarosan nyugdíjba vonul otthon, Szolnokon.
2024. 03. 28., 14:43
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.
2024. 03. 27., 16:19
20 évvel ezelőtt, 2004. március 16-án érkezett meg Olaszországba két F-104 Starfighter kíséretében az első Eurofighter Typhoon. A jeles évforduló alkalmából nem maradhatott el egy jubileumi festésű példány bemutatása sem.
2024-05-07 11:42:11
Szeptember közepétől áll forgalomba az Emirates első A350-900-as gépe, amelyet 32 Business, 21 Premium turista és 259 turista osztályú üléssel szereltek fel. A légitársaság új típusú gépeivel – amelyből összesen 65 darabot rendeltek - elsőként közel-keleti úti célokra repül, de még idén ősszel megjelennek több ázsiai és európai útvonalon is.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 05. 10., 09:30
Közel öt esztendeje, hogy 2019. május 20-án az utolsó váltás hazaérkezésével véget ért a magyar szállító helikopteres közösség afganisztáni szerepvállalása.
2024. 05. 09., 10:23
A korábbi múzeum épületének tetején álló Ancsán teljes külső felújítást végeztek el. A repülőgép a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum „Mivel megyünk? Energiamix a közlekedésben” című tárlatának egyik eleme.
2024. 05. 08., 15:23
Idén huszonharmadik alkalommal rendezik meg az Euroatlanti Nyári Egyetemet július 21-26. között. A rendezvénynek ezúttal a pápai MH 47. Bázisrepülőtér ad otthont.
2024. 05. 08., 12:05
A mentődrónoktól a világ legnagyobb utasszállítójáig – repülőgépek széles skálája a júniusi berlini légikiállításon.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A sivatagi repülőgéptemetőből újra aktív szolgálatba kerül az Amerikai Légierő egyik Boeing B-1B Lancer stratégiai bombázó repülőgépe: a reaktiválást alapos nagyjavítási munkálatok előzik meg.