2026. 05. 02. szombat
Zsigmond
: 366 Ft   : 313 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

C-17-esek hazánkban – Pápára esett a NATO választása

JETfly  |  2007. 11. 17., 18:00

„A C17-es katonai szállítógépet repülőgépek beszerzését és működtetését előkészítő munkacsoport pénteken nagy lépést tett előre. A nemzetek képviselői elhatározták, hogy a jelöltek közül a magyar felajánlott bázist, Pápát választják. Vagyis Pápát illesztik be a program alapját meghatározó dokumentum, a Stratégiai Légiszállító Képesség, a SAC egyetértési nyilatkozatának tervezetébe” – jelentette be vasárnap délután, a pápai katonai repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján Szekeres Imre honvédelmi miniszter.

A nyilatkozat szövegezése, a tervek szerint, az év végéig befejeződik, s a nemzeti jóváhagyások után – jövő tavasszal – írják alá. A dokumentum aláírása pedig egy újabb mérföldkövet jelent majd, hiszen ettől az időponttól a programban résztvevő országok rendelkezésre bocsájtják a pénzügyi fedezetet, a gépek beszerzésére és müködtetésére – emelte ki a tárca vezetője.

A sajtótájékoztatón – melyen részt vett April H. Foley, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete, Havril András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, valamint Tömböl László mérnök altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka is – Szekeres Imre elmondta: a NATO légi szállító flottájának felállítása fontos project a szövetség számára. A flotta bázisának kiépítéséért három európai katonai repülőtér versengett. A németországi Ramstein, a romániai Constanca és Pápa. A helyszíni vizsgálatok során, a müveleti, logisztikai és szociális kérdéseken túl, a megvalósíthatóság, és a project várható költsége is szerepet kapott. S a vizsgálatok alapján született döntés szerint az MH Pápa Bázisrepülőtér a legalkalmasabb a légi bázisnak.

Sikertörténet és előrelépés

„A C17 program egyértelmü sikertörténet hazánk számára. Magyarország először kapott lehetőséget arra, hogy egy jelentős NATO kezdeményezés központját biztosítsa. Válasz ez a kételkedőknek, válasz azoknak a politikusoknak, akik kételyeket támasztanak Magyarország Euro-Atlanti elkötelezettsége iránt” – mondta a honvédelmi miniszter, hozzátéve: Magyarország számára fontos a program, mert biztosítja a légiszállítási igényeink kielégítését. Hiszen a Magyar Honvédség távoli, sokszor több ezer kilométerre lévő, például az Afganisztánban szolgálatot teljesítő egységeinek váltásával kapcsolatos logisztikai igények kielégítéséhez fontos előrelépést jelent.

Szekeres Imre szerint, mivel növekszik a pápai katonai repülőtér forgalma, a régió munkaerő-felvevő képessége is megnő. A gépekkel együtt Pápára érkező mintegy 250 tagú kontingens kiszolgálása várhatóan 300-500 civil munkahelyet jelent a városnak és a régiónak. Az idetelepülő külföldi kiszolgáló-, és technikai állomány pedig családtagjaikkal együtt igénybe veszi a környék iskoláit, kórházát, valamint a kulturális és szabadidős létesítményeket. Mindezzel pedig további munkalehetőségeket biztosítanak a városnak.

A honvédelmi miniszter kiemelte, hogy a C–17-es program összetettsége és sokrétüsége miatt alapfeltétel volt a konszenzuskeresés, mind a hazai mind pedig a nemzetközi erőtérben. A belpolitikában szinte példátlan egyetértés volt tapasztalható: a felajánlást mind az öt parlamenti párt támogatta és a pápai önkormányzat is a terv mellé állt. Nemzetközi porondon pedig először vettünk részt ilyen szintü megmérettetésen, ahol együttmüködési, technikai és kommunikációs készségeket kértek számon rajtunk. Az együttes munkavégzéssel Magyarország a nemzetközi szintéren is eljutott oda, hogy olyan sikereket ér el, amely a szövetségen belül komoly preztizs növekedést jelent, Pápának pedig példás gazdasági hozadékkal jár.

„Pápa fényes jövő előtt áll”

Hozzászólásában April H. Foley nagykövet asszony először is gratulált a magyar sikerhez, majd kiemelte: a légi szállítási flotta Magyarországra helyezése hazánk NATO-n belüli stratégiai fontosságát mutatja.

„Természetesen számos részlet még kidolgozásra vár. Nehéz feladatok, és döntések állnak előttünk. S azzal is tisztában kell lenni, hogy ez a vállalkozás megköveteli a pápai lakosok folyamatos részvételét és igényli a türelmüket is” – mondta el az amerikai nagykövet, majd arról beszélt, hogy a döntés következtében Pápa fényes jövő előtt áll.

„Alig várom, hogy visszatérhessek Pápára, és hogy megünnepelhessük a C–17-es flotta érkezését. Az amerikai nagykövetség elkötelezett amellett, hogy ezt a projectet minden lehetséges módon hozzásegítse a sikerhez” – zárta hozzászólását April H. Foley.

Tartalék repülőtérből NATO bázis

Az MH Pápa Bázisrepülőteret még 2001-ben ajánlotta fel Magyarország NATO célokra. Azóta jelentős beruházások történtek annak érdekében, hogy megfelelhessünk tagországi kötelezettségeinknek. A pápai katonai repülőtér jelenleg a magyar légierő folyamatosan müködő tartalék repülőtere, ahol kutató-mentő szolgálat is müködik. A magyar felajánlást dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter először idén áprilisban, az Amerikai Egyesült Államokban tett látogatása során jelezte Robert Gates védelmi miniszternek. Majd júniusban, Brüsszelben, a NATO védelmi minisztereinek tanácskozásán is bejelentette: hazánk a pápai bázisrepülőteret felajánlja a NATO által felállítandó, három-négy darab, Boeing C–17 Globemaster III. típusú repülőgépekből álló, stratégiai légi szállítású flotta bázisrepülőtereként.

A bejelentést követően a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség szervezeteiből munkacsoport alakult, amely kiegészült a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, valamint az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakértőivel is. A munkacsoport feladata volt a konkrét ajánlat kidolgozása, a számvetések elkészítése, valamint felkészülés a NATO szakértői csoport által, idén nyárom két alkalommal végrehajtott helyszíni vizsgálatra.

Az első C–17-es repülőgép 2008 végén érkezik Pápára, a teljes flotta pedig 2009-ben áll hadrendbe. A programban egyébként jelenleg 17 NATO és békepartnerségi ország vesz részt. A project nyitott, így a jövőben bármely olyan nemzet csatlakozhat, amelyik nem esik az amerikai exporttörvény tilalma alá. A résztvevő 17 nemzet – a vállalt repülési óraszámok erejéig – NATO, EU, ENSZ és egyéb humanitárius feladatokra, illetve saját nemzeti szállításainak végrehajtására használhatja a gépeket. A repülőgépek üzemeltetése miatt körülbelül kétszáz fős, a 17 nemzet katonáiból, és a Boeing cég szerelőiből álló egység települ majd a pápai bázisra. Ezen felül, a megnövekedő és átalakuló feladatrendszer miatt szükséges lesz a pápai alakulat összetételének módosítása és létszámának növelése is.

A project pénzügyi vonzata

Ha Magyarország egymaga vásárolná meg ezeket a gépeket, az a mostaninál tizennégyszer magasabb költségeket eredményezne. Így azonban tizenhét ország osztozik a költségeken, hazánk pedig a vásárolt, repült órákkal arányosan, a felmerülő költségek – például: beruházások, a gépek beszerzése, a vásárolt szolgáltatások finanszírozása – 1,312 százalékát fogja fizetni. A repülőgépek konkrét használatából adódó költségeket – például: üzemanyag, engedélyek – mindig a szállítást végrehajtó nemzet finanszírozza, míg a repülési időt és a fenntartási költségeket, a repülési órák arányában, megosztják a felhasználó tagok. Emellett a legénység és a kiszolgáló személyzet is nemzetközi lesz.

Az MH Pápa Bázisrepülőtéren 2006-ban és 2007-ben végrehajtott felújítási program pedig nyolcmilliárd forintba került, melynek háromnegyedét a szövetség finanszírozta, a NATO Biztonsági Beruházási Program (NSIP) keretében. A felújítás során megtörtént a repülőtér modernizációja, elkészült egy új hangár, felújították a guruló utakat, különböző speciális területeket alakítottak ki, modernizálták a repülőtér világítási rendszerét, illetve elkészült egy modern, üzemanyag lefejtő-tároló rendszer is.

További fejlesztésként szükség lesz egy nagyobb hangár megépítésére, a meglévő állóhely megnagyobbítására, az épületek és az infrastruktúra felújítására, valamint néhány speciális eszköz beszerzésére is. A mintegy harmincmillió dolláros beruházást azonban nem hazánk, hanem a konzorcium fedezi, Magyarországnak csak a költségek 1,312 százalékát kell állnia.

Boeing C–17 Globemaster III.

A XXI. század katonai és humanitárius feladatainak ellátására tervezett, nagyméretü harci eszközök, valamint csapatok és különféle felszerelések nagy távolságra történő, gyors, stratégiai szállítására alkalmas repülőgép. Négy darab Pratt & Whitney PW 2040-es hajtómüve van, amelyek összesen 73,2 tonna tolóerővel bírnak. A gép hossza 53 méter, magassága a faroknál 16,7 méter, szárnyainak fesztávolsága pedig 51,7 méter. Utazósebessége 0,74-0,77 mach, önsúlya 128,1 tonna. Négy hajtómüvének ellátására maximum 138 ezer liter üzemanyagot képes felvenni. A C–17-es képes igen rövid, mindössze 2,359 méter hosszú kifutópályán is képes a levegőbe emelkedni, és akár 72,5 tonna terhet tud szállítani. Teljes terheléssel 4,481 kilométer hatótávolsággal rendelkezik, de a levegőben is utántölthető. Egyszerre maximálisan 188 főt szállíthat, személyzete pedig két pilótából és egy rakodómesterből áll, akiket fejlett rakodó- és digitális repülési rendszerek segítenek.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 27., 16:45
Dr. Bali Tamás dandártábornok pályája jól példázza, hogyan válik a repülés iránti rajongásból több évtizedes katonai hivatás. Az interjúban az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság légierő parancsnokhelyettese mesél helikopterpilótaként töltött éveiről, missziós tapasztalatairól, korábbi parancsnoki beosztásáról, a magyar légierő képességfejlesztésének irányairól, valamint arról a sokrétű szolgálatról, amely mostani pozícióját jellemzi.
2026. 04. 14., 16:45
A közelmúltban számoltunk be lapunkon arról, hogy február végén deaktiválták az Amerikai Légierő 571. Repülőgép Karbantartó Századát, mely az A-10-es csatarepülőgépek hasonló munkálatait is végezte. Most egy friss, a típushoz kapcsolódó hír érkezett, mely egy újabb fejezetet zár le az A-10-esek történetében.
2026. 04. 07., 18:00
Miközben már a negyedik magyar váltás szolgál a NATO legnagyobb szárazföldi missziójának helikopter egységében Koszovóban, Szolnokon az MH Kiss József 86. Helikopterdandár három korábban ott szolgált katonájával beszélgetett a honvedelem.hu misszióbéli tapasztalataikról. Dajka Attila őrnagy, főtiszt, oktató-berepülő gépparancsnok és Stark Péter Bence hadnagy, beosztott tiszt, H145M gépparancsnok helikoptervezetőként, Rontó Károly zászlós, sárkány-hajtómű ellenőr zászlós pedig üzembentartóként volt az első váltás tagja.
2026. 03. 24., 11:14
Nem egyszerű a helyzete a moszkvai vezetésnek, ha az orosz űr- és légierő napi műveleteit, illetve a régóta esedékes generációváltását kívánja megoldani. A felemás, de a fejlesztéseket, gyártást mindenképp drágító, nyugati szankciók mellett számolnia kell a fegyverpiaci pozícióinak feladásával is.
2026. 03. 03., 17:00
Újabb mérföldkövet jelentő eseményről számolt be a Portugál Légierő a KC-390-es szállító repülőgépe kapcsán: az eddigi leghosszabb távú repülésüket Portugália (Beja) és Mozambik (Maputo) között teljesítették a napokban, 15 óra 25 perc alatt.
2026-04-07 15:39:15
2026. április 3-án elindult az Asiana Airlines új, közvetlen járata Dél-Korea vibráló fővárosába, Szöulba, ahol a tradíció és a modernitás izgalmas együttélésével találkozhatnak az utazók. A hagyományt képviselő paloták és a futurisztikus felhőkarcolók metropoliszába a heti két új összeköttetéssel együtt már napi rendszerességgel lehet elrepülni Budapestről, a Korean Airlines meglévő járataival együtt.
2026-03-30 16:45:45
A Wizz Air minden eddiginél több járatot üzemeltet a nyári menetrendi időszakban Budapestről. A légitársaság nyári kapacitása 30 százalékkal haladja meg a tavalyi évit: két új repülőgép érkezik a budapesti bázisra, amelyekkel a népszerű déli nyaraló városok mellett egyre több északi célállomás is karnyújtásnyira kerül.
   MÁSOK ÍRTÁK
2026. 04. 27., 09:19
Az ötvenes-hatvanas években egy magyar átlagember csak nagy ritkán jutott kézzelfogható közelségbe egy helikopterhez.
2026. 04. 15., 12:28
Szolnokon megtörtént az, amire eddig nem volt példa a hazai katonai repülésben. A felszállást előkészítő műszaki szakember, az oktató és a növendék is nő volt. Ők hárman új fejezetet nyitottak az MH Kiss József 86. Helikopterdandár történetében.
2026. 04. 13., 11:51
Egyre több pilótajelölt vág bele élete egyik legmeghatározóbb élményébe: az első egyedüli repülésbe. Amikor az oktató kiszáll, és csak ő marad a pilótafülkében – ez az a pillanat, amikor valóban pilótává válik valaki.
2026. 03. 30., 13:09
Az 1980-as évek közepén a lassan kiöregedő Kamov Ka-26-os mezőgazdasági helikopterek pótlására - akkoriban szokatlan módon - nyugati irányba indultak meg a tapogatózások.

  Legfrissebbek most

2026. április 29-én, szerdán, újabb mérföldkövéhez érkezett a Magyar Légierő Gripen programja, hiszen két új JAS 39C érkezésével immáron 16 gépesre bővült a flotta, fontos részét képezve a hazai Gripen üzemeltetés 20 éves jubileumának. Mutatjuk Olvasóinknak az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár mai eseményéről készült felvételeket!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.