Garanciában vállalja egy a hadrendből már kivont MiG-29-es teljes felújítását a gyártó cég - közölte a Honvédelmi Minisztérium, így pótolva lesz az a májusban Kecskeméten lezuhant Fulcrum, mely a hajtómű hibájából került veszteséglistára.
Az orosz gyártó cég írásban jelezte, hogy hajlandó a Magyar Honvédség egyik MiG-29-esének teljes felújításra, azaz pótolja a légierő veszteségét. A tervek szerint egy kétüléses vadászrepülőgépet újíttat majd fel a honvédség az orosz gyártó céggel. Ha elkészül a repülőgép, ismét 14 MiG-29-es láthatja el Magyarország légtérvédelmét. A lezuhant repülőgép hajtómüvének oroszországi szétbontása és vizsgálata során jegyzőkönyvben rögzítették, hogy nem találtak olyan jeleket, amelyek a gyártó által előírt üzemeltetési utasítás megszegésére utalnának, tehát nem légi vagy földi üzemeltetési szabálytalanság, hanem a hajtómü meghibásodása okozta a balesetet. Ezt követően kezdeményezte a szaktárca a garancia érvényesítését.
Az Emirates Group minden idők legjobb pénzügyi teljesítményéről számolt be a ma közzétett éves pénzügyi jelentésében: a cégcsoport rekordot jelentő, 5,1 milliárd dolláros nyereséget ért el, amely 71%-kal több, mint tavaly.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.