2017. 09. 21. csütörtök
Máté, Mirella
: 310 Ft   : 260 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Az Air France leállítja a Concorde-ot

JETfly  |  2003. 04. 10., 19:52

Október végén szállnak fel utoljára a British Airways és az Air France hangnál sebesebb Concorde repülőgépei - jelentette be csütörtök reggel a brit és a francia légitársaság. Más cégnél nem áll szolgálatban ez a típus.

A BA közleménye szerint a most meghozott végleges döntést - amely már jó ideje a levegőben volt - az érlelte meg, hogy meredeken csökken a Concorde-ok üzemeltetésének forgalmi bevétele, miközben csaknem ugyanilyen ívben növekednek a 27 éve repülő példányok fenntartásának költségei. A Concorde-ok leállítása 84 millió font egyszeri terhet okoz a brit lágitársaságnak, és azt a most véget ért pénzügyi évre számolják el.

A 18 kilométer magasan, óránként 2100 kilométeres sebességgel - a hangnál csaknem kétszer gyorsabban - közlekedő, Londonból három és fél óra alatt New Yorkba érő Concorde-ok utasforgalma soha nem tért vissza a korábban szokásoshoz azóta, hogy 2000. július 25-én az Air France egyik ilyen gépe Párizs mellett, felszállás közben lezuhant, 113 ember halálát okozva.

A típus repülési engedélyét nem sokkal később visszavonták, miután a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a balesetet az üzemanyagtartályok sérülékenysége okozta. A rekonstruált eseménysor szerint a francia Concorde felszállás közben ráfutott egy fémdarabra, amely egy másik gépről esett le, ez felhasította a futómü egyik gumiabroncsát, amelynek darabjai a szárny alsó felületéhez csapódtak, kilyukasztva a tankot, és az ebből kiömlő üzemanyag meggyulladt.

A BA és az Air France összesen 30 millió fontot felemésztő fejlesztéssel kiküszöbölte ezt a baleseti lehetőséget, de a kiadás soha nem térült meg.

Rod Eddington, a British Airways vezérigazgatója csütörtök reggel a BBC-nek azt mondta: a Concorde-okról hozott döntést a prémium osztályok keresletének összeomlása is siettette, különösen a transzatlanti útvonalakon, amelyeken a típus közlekedik. A 2001. szeptemberi merényletek súlyosan érintették az amerikai forgalmat, amely hagyományosan a BA legnagyobb piaca.

Eddington szerint a gépek korábban hajtottak valamelyes hasznot a BA-nek, de most már veszteségek. A korábbi adatok szerint a párizsi katasztrófa előtt a Concorde-ok évi 15-20 millió fontos haszonnal közlekedtek a BA színeiben.

A vezérigazgató utalt arra, hogy a Concorde-okat nem adják át más légitársaságoknak, mondván: biztos abban, hogy Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban "számos múzeum boldogan kiállítaná ezeket a gyönyörü repülőgépeket".

Korábban a BA nagy hazai riválisa, a Virgin Atlantic közölte, hogy érdekelné a British Airways egyik Concorde-jának megvétele. A Virgin a 90-es években már az Air France-nak is tett vételi ajánlatot, sikertelenül.

A London-New York járaton jelenleg naponta egyszer közlekedő Concorde-okra a menettérti jegy ára jelenleg 3655 fontnál (1,3 millió forint) kezdődik, de a nyári szezonban általában eléri az 5 ezer fontot (1,8 millió forint). Az utasok ezért a pénzért már a földön kivételes gondoskodásban részesülnek: a londoni Heathrow repülőtéren külön Concorde-váró müködik minden luxussal felszerelve, a csomagokért már az utazás előtti este futár megy házhoz, és a repülőjegy árában a repülőtéri taxiút is benne van.

A gépen pezsgő, kaviár és a legjobb konyhafőnökök által összeállított Concorde-menü várja az utasokat.

A brit-francia közös fejlesztésü gép ötlete először 1956-ban merült fel; a típus nevét Charles de Gaulle francia elnök választotta 1963-ban. Tizenhárom évvel később, 1 milliárd - akkori - font fejlesztési költség elköltése után a két cég 1976. január 21-én indította első kereskedelmi útjukra a Concorde-okat; a British Airways Bahreinbe, az Air France Dakaron keresztül Rio de Janeiróba. A fejlesztésben részes két ország akkori reményei szerint a típusból legalább száz példányra lett volna kereslet több tucatnyi más légitársaság részéről, de a 70-es évek olajárrobbanása után az addig valóban érdeklődő társaságok sorra visszaléptek. Jelenleg a BA-nél hét, az Air France-nál négy Concorde áll szolgálatban. Az Air France-nál csütörtökön közölték, hogy a Concorde-ok helykihasználtsága az iraki háború kezdete óta 20 százalékosra csökkent, a korábban is gyenge 50 százalékról.

A menetrendszerü Concorde-járatokat mindkét cég már jó ideje csak New Yorkba közlekedteti, de utazási irodák is kibérelhetik a gépeket különböző charter úticélokra, akciós árakon. Az Air France Concorde-ja is egy ilyen charterjáraton zuhant le, német nyugdíjasokkal a fedélzetén. A lehetőségeket korlátozza, hogy a típusnak a földrészközi kategóriában meglehetősen szerény, 6 ezer kilométert alig meghaladó hatótávolsága van egy tankolással.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017. 09. 18., 13:38
Oroszország és Kazahsztán szerződést írt alá további 12 Szu-30SzM beszerzéséről, nyilatkozta Vlagyimir Kozsin, az orosz elnök haditechnikai együttműködés kérdésben illetékes tanácsadója a TASZSZ orosz hírügynökségnek.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 09. 21., 09:19
A kérdés adott hát: ilyen „titkos is és misztikus, kissé utópisztikus” esetekből kiindulva vajon milyen reményeink lehetnek a Zrínyi 2026-ra vonatkozólag?
2017. 09. 20., 11:54
A hihetetlen történet 1951. november 19-én kezdődött. Ezen a szeles, barátságtalan, őszi napon szállt fel a Erdingből, Németországból egy amerikai felségjelű C-47A típusú repülőgép, amely a belgrádi amerikai nagykövetségre szállított csomagokat.
2017. 09. 20., 11:02
Megjelent a járattörlések kétheti listája. Meddig tart az egy év? O'Leary szerint nem vesztik el az utasokat, de a rivális cég erősen szívja át – a pilótáit.
2017. 09. 19., 09:29
A tervek szerint már 2018-ban megjelenhetnek az első – használt, de korszerű és megfelelő potenciállal bíró – szállító repülőgépek, amelyek hadrendbe állhatnak, 2019-től pedig újak beszerzése is megkezdődhet.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Szeptember 20-án a Stratégiai Légiszállítási Képesség hajózóállománya befejezte történetének első olyan személyevakuálását, amelyet C-17-esének padlóberakodási eljárása alkalmazásával hajtott végre.