2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Sorállomány vigyázz, oszolj!

JETfly  |  2004. 11. 03., 17:53

Ezen történelmi mondat hangzott el Kecskeméten a légibázison 2004. november 3. délelőtti óráiban.

Nem először búcsúztattak sorkatonai szolgálatukat letöltött fiatalokat a kecskeméti repülőbázison. Volt olyan esztendő, mikor közel négyszáz fiatal várta, mikor kapja kézhez újra személyigazolványát és hagyja el úgy a laktanyát, hogy már nem kell visszatérni a katona könyvben engedélyezett időpontig. Ezen napon is sorkatonákat búcsúztat a bázis, de az alkalom más, mint az eddig megszokott. A hat hónapi szolgálatot letöltött harminckilenc fiatal személyében, a tervek szerint az utolsó sorkatonáktól válik meg a repülőtér és egyben a Magyar Honvédség. 136 éves mondhatni hagyomány ér véget.

Az ünnepélyes alkalomra összehívott állománygyülésen Pető István dandártábornok, a bázis parancsnoka mellett dr. Sárközy István Kecskemét város alpolgármestere és dr. Pozsgai Attila   orvos ezredes a Kecskeméti Repülőkórház parancsnoka is részvett. Pető tábornok köszöntő beszédében méltatta és megköszönte a sorkatonák eddig végzett munkáját, hogy szolgálatukat kisebb kivételtől eltekintve probléma mentesen szolgálták le. Beszédében kitért, hogy nagy eredmény az önkéntes haderő bevezetése, mert így hatékonyabban tudják minden napi munkájukat, feladataikat végrehajtani.

A leszerelő sorállomány nevében Pópity Tibor honvéd köszönte meg parancsnokaik, elöljáróik munkáját, amivel segítették, hogy zökkenőmentesen illeszkedjenek be a Magyar Honvédség munkájába, és hüek legyenek katonai esküjükben megfogalmazott elvekhez.

Az ünnepi beszéd után Pópity honvéd levágta az utolsó centit, aminek egy-egy darabját valamint egy, az ünnepélyes alkalomra készítet kést, emlékül vihettek haza a leszerelők.

A sorkatonáktól nemcsak a repülőbázis, hanem a város, a megye is elbúcsúzott. Dr. Balogh László, a Bács-Kiskun megyei közgyülés elnöke meghívására Kecskemét főterén katonás fogadásra várta a leszerelőket, családtagjaikat és azokat, akik ünnepelni jöttek az utolsó magyar sorkatona leszerelését, a Magyar Önkéntes Haderő megalakulását. A közel egy órás ünnepségen a meghívó mellett részt vett dr. Gömbös János a Honvédelmi Minisztérium iroda vezetője, Pető István dandártábornok a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka, dr. Sárközy István Kecskemét város alpolgármestere valamint a Magyar Honvédség, a rendőrség és egyéb fegyveres testületek vezetői és tagjai. Népes kecskeméti polgár is eljött, hogy ne csak a város, hanem késő délutáni időpont miatt a Magyar Köztársaság utolsó sorkatonáit elbúcsúztassák.

Balogh László és Pető István tábornok ünnepi beszéde után ajándékokat, elismeréseket adtak át. Ajándék kosarat kapott az a három anyuka, akik öt-öt gyermeket adtak a haza védelmére. A három utolsó magyar sorkatona a megyei közgyülés elnökétől vehette át az obsit levelet és a mellé járó csikóbőrös kulacsot. A kecskeméti bázis három főtisztje díszkardot vehetett át Balogh Lászlótól. Az ünnepség végén jelképesen nemzeti színü lufik emelték magasba a sorkatonai szolgálat utolsó napját jelképező 1-es centi darabot.

A levegőbe emelkedett centi elhagyta a Kecskemét város főterét és elballagott az utolsó sorkatona. Ballagására sok százan voltak kíváncsiak, akiket illő módon bankettre hívtak.A banketti menüje katonaszokások szerint gulyáságyúban főtt babgulyás volt, amit most már nosztalgikusan visszagondolva sorkatonai szolgálat élményeire fogyasztottak idősebbek és fiatalok.

Az utolsó kecskeméti sorkatonák

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-05 10:15:09
2024. március 4-én, hétfőn, Gróf Gergely ezredes, a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka tartott tájékoztatót, melyben többek között a bázison jelenleg zajló elektronikai hadviselési gyakorlatokról, valamint a Magyar Légierő Gripen flottájának idei évre tervezett feladatairól is hallhattunk információkat.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin