2023. 12. 07. csütörtök
Ambrus
: 381 Ft   : 353 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Zalaegerszeg befogadta a hadiipari fejlesztéseket

Zalaegerszeg befogadta a hadiipari fejlesztéseket
honvedelem.hu  |  2023. 04. 13., 11:15
Zalaegerszeg befogadta a hadiipari fejlesztéseket

Zalaegerszegen az elmúlt időszakban valós igény mutatkozott arra, hogy jöjjön egy olyan nagy beruházás, amely kiegyenlíti a helyi vállalkozói viszonyokat – mondta el a honvedelem.hu-nak adott interjúban Balaicz Zoltán, a város polgármestere. A düsseldorfi székhelyű Rheinmetall nagyvállalat 60 milliárd forintos állami beruházásból megvalósult Lynx-gyára jelentős változást hoz a város életében, de nem pusztán anyagi szempontokból. A 30 ezer négyzetméteres gyáregység közvetlenül 350, a kapcsolódó fejlesztésekkel együtt pedig nagyjából 500 új munkahelyet teremt a jövőben, de történelmi és gazdaságtörténeti tapasztalat, hogy az ilyen gigaberuházásnak számottevő vonzóereje van.

A világszerte több mint 25 ezer embert foglalkoztató Rheinmetall német vállalatcsoport Zalaegerszegen lánctalpas és kerekes járművek fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. A cég 2,5 hektáron felépített gyárépületének és a hozzá kapcsolódó, 35 hektáron elterülő off-road tesztpályák sajtónyilvános átadását 2021 nyarán tartották. Mikor kezdték előkészíteni a zalaegerszegi hadiipari beruházást?

2014-ben, amikor polgármester lettem, az egyik legfontosabb feladatomnak a gazdaság fejlesztését, a meglévő munkahelyek megőrzését és új munkahelyek létrehozását tartottam, hiszen Zalaegerszegen akkor 7,5 százalékos volt a munkanélküliség aránya, az önkormányzat helyi iparűzési adóbevétele pedig 3 milliárd forintot tett ki. Büszke vagyok rá, hogy az elmúlt majdnem egy évtizedben 4400 új munkahely jött létre a városban, miközben 75 százalékkal – 5,6 milliárd forintra – emelkedett a helyi iparűzési adóbevétel. Már egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy a munkaerőhiány okoz kihívást a városnak, mivel 2,6 százalékra csökkent a regisztrált álláskeresők száma.

A szép eredményekben fontos szerepe volt részben Palkovics László miniszter úrnak, részben a ZalaZONE járműipari tesztpálya megépítésének. Amikor a tesztpálya az Északi Ipari Park 265 hektáros területén, 45 milliárd forintos állami beruházással létrejött, azonnal tudni lehetett, hogy a jövőben nemcsak a kutatás-fejlesztésnek, az innovációnak, illetve a hozzá kapcsolódó szakképzési és egyetemi háttérnek tesz majd nagyon jót, hanem mágnesként fogja vonzani az újabb és újabb beruházásokat is. Így települt a tesztpálya mellé az AVL kutatóközpontja, ami százötven új munkahelyet teremtett. Jelenleg épül a Bosch kutató-fejlesztő központja, amely kétszáz új munkahely létrehozását garantálja.

Talán nem véletlen, hogy a Rheinmetall német hadipari és járműipari nagyvállalattal 2020-ban megkezdett tárgyalások alapján nagyon hamar megszületett az a döntés, hogy kihasználjuk a meglévő szinergiákat, a tesztpálya közelségét, és az Északi Ipari Parkban még rendelkezésre álló területet. Nagyon örülünk, hogy az 1889-ben alapított cég Zalaegerszegen építette meg az új gyárát. Eddig egy 30 ezer négyzetméteres gyáregység épült meg, ami közvetlenül 350, de a kapcsolódó fejlesztésekkel együtt nagyjából 500 új munkahelyet teremt. Megkezdődött a Lynx elnevezésű gyalogsági harcjárművek gyártásának előkészítése és ha minden a tervek szerint alakul, akkor június-júliusban már a konkrét gyártási folyamatokról is be tudunk majd számolni.

Azt még talán érdemes megjegyeznem: a nyár folyamán Zalaegerszegre várjuk Orbán Viktor miniszterelnököt és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert az ehhez kapcsolódó sajtóeseményre. A nemzetközi vállalattal kialakított kapcsolatunknak köszönhetően további hadiiparhoz kapcsolódó beruházások is megvalósulhatnak. A járműipari tesztpálya eleve lehetőséget biztosított a katonai járművek átfogó tesztelésére, de az önmagában kevés lett volna, ezért mutatkozott szükség egy olyan off-road katonai tesztpálya kialakítására, ami a NATO-elvárásoknak megfelelően lehetőséget biztosít nemcsak tesztelésre, hanem kutatás-fejlesztésre és számos innovatív ötlet kipróbálására.

Miért éppen Zalaegerszeg?

Mi akkor kapcsolódtunk be a folyamatba, amikor felmerültek azok a kérdések, hogy a város és az önkormányzat mit tudna biztosítani ehhez a fejlesztéshez kapcsolódóan. Szerencsére – az önkormányzat tulajdonában lévő Északi Ipari Parkban a 265 hektáros járműipari tesztpálya mellett – volt egy jelentős, üres, ipari fejlesztésre kialakított 60 hektáros területünk, amely eleve kínálta magát a nagyvállalat számára.

Pontosan mi győzhette meg a céget a területet illetően?

Egy nagyvállalat minden bizonnyal azt veszi figyelembe, hogy az adott terület hol található, milyen logisztikai viszonyok jellemzik, milyen közlekedési kapcsolatok állnak rendelkezésre, mennyire van közel a nyugati határszélhez, továbbá minden bizonnyal nézi a munkaerő rendelkezésre állását is. Megkockáztatom, hogy a Rheinmetall számára nyilván tényező lehetett Zalaegerszeg egyetemi-szakközépiskolai háttere is. Ennek kapcsán megemlítem, hogy a tesztpálya mellett kiépült 8 milliárd forintos beruházással három egyetem – a győri Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, illetve saját helyi egyetemünk, a Pannon Egyetem – összefogásával egy egyetemi és kutatási központ, a Science Park, amely széleskörű képzési-tudományos hátteret biztosít a térségnek. A zalaegerszegi technikumok jó színvonalon működnek, ráadásul ezek közül a Ganz Ábrahám Technikumra, a régió legjelentősebb szakképző intézményére 6,5 milliárd forintos állami támogatásból jelentős fejlesztés vár, ami többek között azért fontos, mert az oktatási intézmény hamarosan együttműködési megállapodást köt a Rheinmetallal.

A kezdeti hírek még arról szóltak, hogy a beruházáshoz Rheinmetall Hungary Zrt. néven egy német-magyar vállalatot alapít a magyar állam, amelynek 60 milliárd forint az összértéke. Változott azóta a beruházás összege? Mennyit áll ebből a magyar állam, és mennyit Zalaegerszeg városa?

Az eredeti vállalás, tehát a 60 milliárd forintos beruházás összege nem változott. Ez mindenképpen fontos tényező a mai viszonyok között, amikor európai energiaválságot és világméretű recessziót írunk. A beruházásban a városnak semmilyen anyagi vállalásnak nem kellett eleget tennie Örülünk annak, hogy 500 ember munkát kap, így a családjaik biztos megélhetéshez jutnak. Városvezetőként természetesen örülök a helyi iparűzési adóban és az építményadóban megjelenő plusz bevételeknek is, amit a település útjaira, járdáira, parkolóira, oktatásra, kultúrára, egészségügyre, vagy éppen sportra lehet költeni.

Gazdasági szempontból mit jelentenek a hadiipari beruházások a városnak?

Mivel idén indul meg a termelés, csak elképzeléseink vannak erre vonatkozóan. Reményeink szerint az év második felében már jelentkezik a plusz adóbevétel; a két tételből nagyjából 500 millió forinttal emelkedik majd a város bevételeinek összege. Egy felelősen gondolkodó önkormányzat szempontjából persze nem mindegy, hogy mennyi pénzből gazdálkodik és mennyit tud fordítani a működésére, de én rendkívül fontosnak tartom azt is, hogy egyrészt egy olyan nemzetközi nagyvállalat jelent meg Zalaegerszegen, annak a német munkakultúrájával és annak a helyi közösségi életben való részvételével, ami szerintem előnyös a közösség számára. Legalább ennyire fontosnak tartom, hogy munkahelyek jönnek létre, és ezáltal nagyon sok zalaegerszegi ember biztos megélhetéshez jut.

Szintén kiemelten fontosnak érzem azt, hogy az ideérkező mérnökök, közép- és felsővezetők majd a városban töltik el a mindennapjaikat, itt mennek el sporteseményre, itt mennek el étterembe, az itteni szállodákat készülnek használni. Történelmi és gazdaságtörténeti tapasztalat, hogy egy ilyen nagy beruházásnak számottevő vonzóereje van: idővel megjelennek a kiszolgáló egyéb vállalkozások, felbukkannak a különböző beszállítók, szolgáltatók. Bízunk benne, hogy nálunk is kialakul ez a fajta gazdasági ökoszisztéma az Északi Ipari Park környékén, ahol együtt van a termelés, a kutatás-fejlesztés, az innováció, az oktatási háttér, a hozzá kapcsolódó szolgáltatások. Persze, arról sem szabad megfeledkezni, hogy mindez egy olyan városi háttérrel valósul meg, amely befogadta, elfogadja, és nagyon pozitívan áll a fejlesztésekhez, köztük a hadiiparhoz is.

Hegesztőt és senior szoftverfejlesztőt keres a Rheinmetall Hungary Zrt. a zalaegerszegi gyárában – olvasható az egyik állásportálon. Jelenleg hány embert foglalkoztat a hadiipari gyár, mi a felső létszám?

Úgy számoltunk, hogy az első ütemben 350 főt vesz fel a cég, de a további gyártás beindulásával a gyár kapacitása már 500 munkahelyet fog jelenteni. Az első 350 főből jelenleg 200 áll rendelkezésre. Jelentős kihívást jelent a szakképzett munkaerő, konkrétan a hegesztők biztosítása, pedig zajlik ilyen képzés a Ganz technikumban. Azonban azt is látni kell, hogy nagyon sok nagyvállalkozás működik Zalaegerszegen, amelyek hasonló munkaerőt keresnek. Ezzel magyarázom a nagyon komoly munkaerőhiányt, ami különösen ebben a szakmában tapasztalható. Éppen ezért a munkaerőt máshonnan is érdemes Zalaegerszegre hozni. A megyében vannak olyan járások, ahol nehezebb a munkaerőpiaci helyzet; ilyen például a letenyei járás vagy Nagykanizsa, ahol a Tungsram felszámolta a gyáregységét, így ezer munkahely szűnik meg.

Miként fogadta az 55 ezres lakosú város a német vállalat érkezését?

Zalaegerszegen az elmúlt évtizedekben az egyik legnagyobb új munkaadó a Flextronics International multinacionális cég volt. Így valós igény mutatkozott arra, hogy jöjjön egy olyan nagy beruházás, amelyik kiegyenlíti a helyi vállalkozói viszonyokat. Ezáltal az új beruházás biztosíthatja az egészséges versenyt a helyi munkaerőpiacon is. Kijelenthetem: a zalaegerszegiek pozitívan álltak hozzá a Rheinmetall nagyszabású terveihez. Meglátásom szerint egyre fontosabb a védelmi ipar kialakítása. Egyrészt Magyarországnak teljesítenie kell a NATO-tagságához kapcsolódó szövetségi elvárásokat, másrészt látjuk, hogy nehéz nemzetközi helyzet vesz minket körül.

Zalaegerszegen amúgy is nagyon komolyak a katonai hagyományok: a budai vár 1849-es visszafoglalásában a zalai 47-es honvédzászlóalj katonái is kivették a szerepüket. Püspöky Grácián - aki elsőként tűzte ki a visszafoglalt budai várra a győztes honvédek lobogóját - például helyi honvédhadnagy volt, aki a vármegyében született és halt meg. Említhetném még az egykori Petőfi honvéd laktanyát vagy a határőr laktanyát, de sokan vagyunk, akik családi, felmenői kapcsolatok miatt is fontosnak tartják a katonai hagyományok őrzését, és mindazt az értéket, ami ezekhez kapcsolódik. A Rheinmetall gyárral kapcsolatban nem volt semmilyen politikai ellenvetés, a bejelentésen minden kormánypárti és ellenzéki önkormányzati képviselő jelen volt, a hozzá kapcsolódó közgyűlési döntést pedig egyhangúlag – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – hozta meg a képviselőtestületet. Mindenki azt nézte, hogy mi a jó a városnak.

Már fél éve arról lehetett hallani, hogy folyik a gyártás technológiai telepítése a zalaegerszegi üzemben. Beérkeztek már a Lynx harci járművek gyártásához szükséges technikai eszközök?

Orbán Viktor kormányfő 2022 márciusában adta át a gyárépületet, akkor kezdődött meg a szükséges eszközök, gyártósorok telepítése. Ezzel még nem végeztek a Rheinmetall szakemberei, de ha minden jól megy, akkor a nyár elejére olyan állapotban lesz a gyár, hogy megindulhat a gyártás. Ezt követően kezdődik meg a 218 darab Lynx legyártása Magyar Honvédség számára, de a fenti harcjárművek folyamatos karbantartása és javítása is a zalaegerszegi gyárhoz fog kötődni. Emellett remélem, hogy a vállalat nemzetközi kapcsolatainak és a piac mozgásának köszönhetően Zalaegerszegen majd egyéb célokra, illetve más országok számára is gyártani fognak a jövőben.

Van reális esélye a magyar harcjármű-exportnak?

Igen, hiszen egy jelentős technikával felvértezett, modern gyár létesült Zalaegerszegen, de ugyanez helytálló megállapítás a többi fejlesztésre, Várpalotától Kaposvárig. Meglátásom szerint a magyar ipar – egyúttal célzottan a hadiipar – alkalmassá tud válni arra, hogy nemzetközi megrendeléseket is képes legyen teljesíteni. Azt gondolom, ha egy nemzetközi nagyvállalat, mint a Rheinmetall társul a magyar állammal, akkor ez egy kellő alap és garancia arra, hogy ilyen nemzetközi igényeket ki tudjunk elégíteni. Ha a megfelelő feltételeket és elvárásokat jól tudjuk teljesíteni a következő években, akkor szerintem 2030 környékére eljuthatunk oda, hogy részt vehetünk a nemzetközi versenyben.

Milyen egyéb előnyei vannak a gigaberuházásnak?

Hamarosan átadunk egy úgynevezett Rheinmetall fasort, ami a gyár mellett kapott helyet. A vállalat jelentős összeget áldozott arra, hogy kapcsolódjon a város klímavédelmi programjához. Az önkormányzat négy évvel ezelőtt meghirdetett egy faültetési programot, amely során 2024-ig tízezer facsemetét szeretnénk elültetni a városban. Erre a beszélgetésre éppen egy ilyen helyszínről jövök: a Gébárti-tó partján száz újabb fát ültettünk el. Ezekkel az új csemetékkel most tartunk kilencezerháromszáz-harminc telepített fánál, tehát minden esélyünk meg van arra, hogy a tízezer meglegyen a következő évben. Ugyanakkor a Rheinmetall már jelezte, hogy a szívesen részt vesz jótékonysági programokban; a kórház vagy éppen a sport támogatásában is. Emellett bízom abban, hogy a vállalat hatására a következő időszakban további gazdaságfejlesztési beruházások is megvalósulnak majd.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 08., 13:34
2023. október 6-án a Saab - mielőtt átadná a Svéd Fegyveres Erők részére - leszállította az FMV-nek (Svéd Védelmi Beszerzési Hivatal) üzemeltetési tesztelésre az első sorozatgyártású Gripen E típusú harci repülőgépet.
2023. 11. 02., 14:26
Az AIR DEFENDER 2023 nemzetközi NATO hadgyakorlaton a résztvevő 25 nemzet 250 repülőgépe és helikoptere között ott voltak a kecskeméti Gripenek és a Puma harcászati repülő század tagjai is. A magyar kontingens parancsnokával, Molnár Tibor őrnaggyal az Aranysas magazin idézte fel a két hét eseményeit.
2023-11-24 14:59:02
Bejárta a netet az Amerikai Haditengerészet 2023. november 20-án balesetet szenvedő P-8A Poseidon többfeladatú tengerészeti járőr repülőgépének fotója, mely a pályán túlfutva a sekély vízben tudott csak megállni. Mutatjuk a legfrissebb felvételeket!
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 12. 06., 13:32
A nemzetközi légiközlekedés egykori pillérének évtizedeken átívelő történetét a 436-os számú járatot repülő, a barbadosi Bridgetownból Miamiba tartó Clipper Goodwill zárta le.
2023. 11. 30., 14:52
November 29-től a Satys PSP Hungary Zrt. gyulai gyárában végzik az Airbus Helicopters Hungary Kft. szomszédos üzemében gyártott helikopter alkatrészek felületkezelését, így a jövőben már száz százalékban Magyarországon gyártott alkatrészeket építenek be a forgószárnyasokba – jelentette be Kiss Attila, a Satys PSP Hungary Zrt. vezérigazgatója Gyulán.
2023. 11. 29., 16:35
Megérkezett az új kedvenc a JETfly Webáruházba! Kiváló minőségű softshell dzseki military zöld színben! A termék megrendelhető női és férfi változatban, önmagában vagy felvarrókhoz tépőzárakkal előkészítve!
2023. 11. 22., 15:13
A nemzeti ellenállóképesség erősítése és Magyarország védelme érdekében különleges közös szolgálat kezdődött idén ősszel Veszprémben, ahol november első napjai óta a polgári életben már több évtizeden át bizonyított szakemberek tartalékos katonaként készülnek fel katonai légiforgalmi irányítói feladatokra az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központban (MH LMVIK).

  Legfrissebbek most

"Nehéz szerénynek maradni!", állítja a Tiger Meet-ek jelmondata. A fotókat nézve, van benne igazság! Sehol máshol nem láthatunk ennyi, látványosan megfestett katonai repülőgépet - de a csodaszép merev- és forgószárnyasok nem kiállításra jöttek. Dolgoztak, kőkeményen, s velük együtt a hajózók és a műszakiak is.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Kormányközi megállapodás keretein belül, Szlovénia hat Leonardo AW139M típusú, közepes, többcélú helikopter beszerzéséről döntött, a szerződést 2023. november 28-án írták alá a felek.