2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Clever Ferret 2017 - Félidőben

Clever Ferret 2017 - Félidőben
Art of WAR  |  2017. 11. 06., 13:02
Clever Ferret 2017 - Félidőben

Félidejéhez érkezett a Clever Ferret 2017 gyakorlat. A bakonyi lő- és gyakorlótéren teljes gőzzel folynak a Többnemzeti Szárazföldi Kötelék (Multinational Land Force, MLF) kiképzési eseményei, amelyeket a részt vevő nemzetek egymással szoros együttműködésben hajtanak végre. A gyakorlat első hetére kitűzött feladatokat már teljesítették.

A magyar, olasz és szlovén katonák a gyakorlat első hetében alapvetően éleslövészeteket hajtottak végre, valamint különböző összekovácsolási foglalkozásokon vettek részt. A gyakorlótér szinte összes szegletében folytak az események, dübörögtek a harcjárművek, szóltak a fegyverek. Az olasz katonák november 3-án a harckocsik ellen tervezett SPIKE páncéltörő rakétákkal értek el látványos eredményeket. A „nullaponti” lőtér másik szegletében pedig a szintén olasz, Centauro típusú harcjárművek hajtottak végre éleslövészetet. 

A délután a magyar század számára kiemelt jelentőségű volt, hiszen a lőtér céltárgyainak átrendezését követően századszintű, éleslövészettel egybekötött komplex harcászati foglalkozást hajtottak végre. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonáiból álló magyar század, amellett, hogy aktív eleme a Többnemzeti Szárazföldi Köteléknek, 2018. január 1-jétől - az NRF (NATO Response Force) felajánlott alegységeként - magasabb szintű készenléti szolgálatba lép. 

A többnemzeti Clever Ferret 2017 gyakorlat feladatai mellett az állománynak a jövő évi NRF-szolgálatra is készülnie kell, ezért került sor a század harcászati és éleslövészeti megmérettetésére, A feladat végrehajtását az olasz katonák és a gyakorlaton részt vevő külföldi megfigyelők is megtekintették. 

A félidőben járó Clever Ferret 2017 gyakorlat második részében a nemzetek alegységeinek együttműködése és összekovácsolása, a harceljárások begyakorlása és összehangolása kap hangsúlyt a közös kiképzési feladatok során. A cél, hogy a Többnemzeti Szárazföldi Kötelék a felkészülés végén képes legyen válságkezelési műveletek tervezésére és végrehajtására, valamint harcászati tevékenységek közös végrehajtására. 

További fotókért kattintson a linkre!

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-13 12:52:44
25 éve, 1999. március 12-én csatlakozott Magyarország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez: a jubileum kapcsán földi és légi bemutatókkal tarkított ünnepséget rendeztek Tatán, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár alakulatánál, ahol beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Mutatjuk a helyszíni fotókat!
2024-03-11 14:35:49
A Magyar Légierő pilótái a legjobbak közül valók, és a veszélyek korában kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülést érdemelnek. Tudásuk, szolgálatuk kulcsfontosságú Magyarország biztonságának védelmében. Ezért jelentős – decemberig visszamenőleges – béremelésükről döntöttünk – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin