2017. 09. 24.
Gellért, Mercédesz
: 310 Ft   : 258 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Túl a tizenkilencezer harci bevetésen

2017. 01. 10., 19:32

Az Orosz Légierő több mint 19 ezer harci bevetést hajtott végre a szíriai műveletek kezdete óta.

  • Több mint 19 ezer harci bevetés
  • Több mint 71 ezer légicsapás
  • 499 felszabadított település, 174 megsemmisített kőolaj-feldolgozó üzem

Az Orosz Légi és Kozmikus Erők (VKSZ) erői a szíriai művelet kezdete óta több mint 19 ezer harci bevetést hajtottak vége, amelyek során több mint 71 ezer légicsapást mértek a terroristák objektumai ellen.

A légierő által végrehajtott csapások elsődleges célpontjai a terroristák kiképző táborai, lőszergyárak, valamint az Iszlám Állam terroristái által illegálisan működő olajkutak voltak. Valerij Geraszimov, orosz vezérkari főnök elmondta, hogy az orosz csapások mellett a nemzetközi koalíció erői, élükön az Egyesült Államokkal mintegy hatezer támadást hajtottak végre a terroristák állásai ellen a hadműveletek kezdete óta.

 

A vezérkari főnök hozzátette, hogy az Orosz Légi és Kozmikus Erők 499 települést szabadítottak fel a fegyveresek megszállása alól, valamint 174 kőolaj-feldolgozó üzemet semmisítettek meg, megszüntetve ezáltal a terroristák egy fontos bevételi forrását.

2016 decemberében Szergej Sojgu, orosz védelmi miniszter beszélt arról, hogy a szíriai műveletek kezdete óta a VKSZ 35 ezer terroristát semmisített meg.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 09. 22., 12:54
A Stratolaunch túlesett olyan fontos próbákon, mint az üzemanyag- és az elektromos rendszer ellenőrzése, de saját erejéből még nem gurult.
2017. 09. 21., 09:19
A kérdés adott hát: ilyen „titkos is és misztikus, kissé utópisztikus” esetekből kiindulva vajon milyen reményeink lehetnek a Zrínyi 2026-ra vonatkozólag?
2017. 09. 20., 11:54
A hihetetlen történet 1951. november 19-én kezdődött. Ezen a szeles, barátságtalan, őszi napon szállt fel a Erdingből, Németországból egy amerikai felségjelű C-47A típusú repülőgép, amely a belgrádi amerikai nagykövetségre szállított csomagokat.
2017. 09. 20., 11:02
Megjelent a járattörlések kétheti listája. Meddig tart az egy év? O'Leary szerint nem vesztik el az utasokat, de a rivális cég erősen szívja át – a pilótáit.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Mintegy száz modern busszal gazdagodik 2019-re a Magyar Honvédség – közölte dr. Simicskó István honvédelmi miniszter a HM CURRUS Zrt. és az IKARUS Járműtechnikai Kft. együttműködésével elkészült, CURRUS ARIES-VOLVO, Euro VI-os motorral szerelt csapatszállító busz prototípusának bemutatóján, szeptember 21-én, csütörtökön Székesfehérváron.