2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 395 Ft   : 365 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Hamarosan átveszi első F-16-osait a Román Légierő

Hamarosan átveszi első F-16-osait a Román Légierő
JETfly  |  2016. 09. 23., 14:31

Már októberben megérkeznek az első példányok.

A JETfly kis csapata 2016 júliusában kilátogatott az aranyosgyéresi nyílt napra, és már ott hallhattunk információkat a helyi erőktől arról, hogy várhatóan még idén megérkezhetnek az első, Portugáliától megvásárolt F-16-osok a Román Légierőhöz. Lényegében nem is kellett sokat várni a bejelentésre, ugyanis a minap nyilvánosságra hozott dátum szerint 2016. szeptember 28-án vehetik át hivatalosan az első hat példányt Portugáliában, a Monte Real légibázison, majd ezt követően október elején érkezhetnek meg az első állomáshelyként már korábban kijelölt román Feteşti légibázisra.

A bázist a NATO követelményeinek megfelelően kellett felújítani, hogy az alkalmas legyen az amerikai típus fogadására és kiszolgálására: megújultak a főbb létesítmények, többek között a hangárok, lőszerraktárak és az üzemanyag állomások is. Fetești dél-kelet Romániában, a Fekete-tenger partjától, Konstanca-tól 77 km-re, nyugatra helyezkedik el, de a főváros, Bukarest is elérhető közelségben van.

A román védelmi miniszter, Mihnea Motoc közleményében azt is kiemelte, hogy a következő hat példány várhatóan 2017-ben megérkezik Romániába, teljesítve ezzel az első 12 darabos Falcon beszerzést. A jövőbeli tervekről is beszélt, mely szerint összesen 4 századnyi F-16-ossal képzelik el a flotta megújítását, az újabb (második adag) 12 darab vadászbombázó megvásárlását már korábban is pedzegették.

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Románia 2013 októberében írta alá azt a szerződést, melynek értelmében 12 darab F-16AM/BM verziójú vadászbombázót vásárolnak Portugáliától. A szerződés aláírását követően az első (23 fős), pilótákból és kiszolgáló személyzetből álló román csoport meg is érkezett a Portugál Légierő Monte Real légibázisára és megkezdték az átképzési programot. Ennek egyik mérföldkövét érték el 2014. november 26-án, mikor is Constantin Andrei alezredes elsőként repülhette önállóan az F-16-ost. A 12 darab F-16-osból 9-et vásárolnak a Portugál Légierő állományából, további 3 példányt a portugálok szereznek be az Egyesült Államoktól, melyek a modernizációt követően szintén Romániába kerülnek, teljesítve ezzel a 12 darabos megrendelést. Arról egyelőre nincs információ, hogy a Román Légierő meddig fogja üzemeltetni MiG-21-es flottáját.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-13 12:52:44
25 éve, 1999. március 12-én csatlakozott Magyarország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez: a jubileum kapcsán földi és légi bemutatókkal tarkított ünnepséget rendeztek Tatán, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár alakulatánál, ahol beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Mutatjuk a helyszíni fotókat!
2024-03-11 14:35:49
A Magyar Légierő pilótái a legjobbak közül valók, és a veszélyek korában kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülést érdemelnek. Tudásuk, szolgálatuk kulcsfontosságú Magyarország biztonságának védelmében. Ezért jelentős – decemberig visszamenőleges – béremelésükről döntöttünk – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

2022. október 28-án került sor Dani Zoltán székely származású nyugalmazott ezredes nagykanizsai előadására a Halis István Városi Könyvtárban. Az F-117-es lelövésének 25. jubileuma alkalmából idézzük most fel a prezentáció anyagát!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin