2024. 04. 19. péntek
Emma
: 395 Ft   : 371 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Újabb 3 F-35-ös érkezett Izraelbe

Újabb 3 F-35-ös érkezett Izraelbe
JETfly  |  2017. 04. 28., 10:05

A napokban megérkezett Izraelbe (a Nevatim légibázisra) a soron következő 3 F-35A Lighting II (Adir) típusú ötödik generációs vadászrepülőgép – írja a Lockheed Martin.

  • Újabb három F-35A érkezett meg Izraelbe
  • Az 50 darabos flotta várhatóan 2018-ban lesz teljes
  • Az Adir gyártásában több izraeli vállalat is részt vesz

A Times of Israel információi szerint, a repülőgépeket amerikai pilóták repülték át, melyek a landolást követően kerültek izraeli tulajdonba. Izrael volt az első külföldi ország, mely a típus rendszeresítése mellett döntött. Mint ismeretes, az ország védelmi minisztériuma még 2010 októberében, az FMS program keretein belül, első körben 19 darab F-35A-t rendelt, mintegy 2,75 milliárd dollár értékben. Az első Adir összeszerelése 2016. január 7-én kezdődött meg, az első repülését 2016. július 26-án teljesítette.

A második megrendelést, akkori gazdasági okokra hivatkozva, két lépcsőben vásárolták meg. A második rendelésről 2015. február 22-én döntöttek, akkor 2,82 milliárd dollár értékben további 14 F-35A-t vásároltak, a hozzájuk tartozó földi kiszolgáló berendezésekkel együtt. A harmadik beszerzést 2016 novemberében tették közzé, akkor az izraeli kormánybizottság újabb 17 példány vásárlásáról döntött, azonban az üzlet összértékéről továbbra sincs információ. Izraeli szakértők szerint, a mostani üzlet a kiszolgáló berendezésekkel együtt több mint 2,5 milliárd dollárt emészthet fel, így napjainkig 50 darabra nőtt az Izrael által a megrendelt F-35-ösök száma.

Az első 2 gép 2016. december 12-én érkezett meg szintén a Nevatim légibázisra. Korábbi információk szerint, ebben az évben 6 példány kerül átadásra, az 50 darabos flotta 2018-ra lesz teljes. Az izraeli F-35 flottát a tervek szerint 2 repülőszázadra osztják, melyek a jövőben az ország déli részén található Nevatim légibázisra kerülnek. Elképzelések szerint Izrael összesen 75 ilyen repülőgépet rendel, azonban elképzelhető, hogy a maradék 25 már F-35C verzió lesz. Az Adir gyártásában több izraeli vállalat is részt vesz, többek között az Israel Aerospace Industries (IAI), mely a szárnyakat készíti, az Elbit Systems, mely a 3. generációs sisakkijelzőt fejleszti a típus számára, illetve az Elbit Systems-Cyclone, ami a törzs középrész kompozit elemeit gyártja. 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 28., 14:43
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.
2024. 03. 27., 16:19
20 évvel ezelőtt, 2004. március 16-án érkezett meg Olaszországba két F-104 Starfighter kíséretében az első Eurofighter Typhoon. A jeles évforduló alkalmából nem maradhatott el egy jubileumi festésű példány bemutatása sem.
2024-04-15 10:57:43
Folytatódik a Hadak útján hadtörténeti előadás-sorozat Nagykanizsán, a Halis István Városi Könyvtárban: 2024. április 24-én, 18 órától az egyik legeredményesebb magyar vadászpilótáról, vitéz nemes Molnár László főhadnagyról hallgathatunk meg egy előadást.
2024-04-11 09:56:47
2024. április 12-től három hétig a kecskeméti repülőbázison tartózkodik a magyar részre gyártott KC-390 katonai szállítórepülőgép – tájékoztatott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 04. 18., 14:17
A nemzeti fegyverzeti igazgató azt is elmondta, a KC–390-es Millennium első példánya egy többhetes tesztelési, validációs időszakra érkezett Magyarországra, a két megrendelt gép jövőre már Kecskeméten szolgál.
2024. 04. 17., 12:19
Életek múlhatnak a helikopter-karbantartó munkáján.
2024. 04. 15., 14:35
A Magyar Honvédség légi kutató-mentő szolgálata - H145M típusú helikopterrel - is részt vett egy, Martonvásár környékén eltűnt kisrepülőgép keresésében, április 13-án, szombaton.
2024. 04. 11., 13:55
Az idei évben is az EUFOR Althea művelet parancsnoki teendőit ellátó nemzet, vagyis 2024-ben Magyarország biztosítja a bosznia-hercegovinai békemisszió MEDEVAC (Medical Evacuation), azaz egészségügyi kiürítési képességét.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról már közösségi oldalunkon is beszámoltunk, 2024. április 8-18. között rendezik meg a Görög Légierő Andravida légibázisán az INIOCHOS 2024 nemzetközi hadgyakorlatot. Olvasóinknak most az első spotter napról mutatunk fotókat!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most