Mi-26 – a világ legnagyobb helikoptere

Méretei ellenére ezt a repülőszörnyet nyugodtan hasonlíthatjuk egy hangyához. A helikopter azon kevés repülőszerkezetek közé tartozik, amely képes a saját tömegével közel megegyező rakományt a levegőbe emelni. Nem csak felemeli a 20 tonna hasznos terhet, de azt képes a „világ végére” is elszállítani – alaphelyzetben 800 km-re.

A gép fejlesztése az 1970-es években kezdődött és napjainkban is folyik a gyártása a különböző modifikációkban – katonai-szállító, utasszállító, polgári-teherszállító, repülő daru, egészségügyi, stb.

A több évtized alatt kibocsátott, mintegy 310 db Mi-26-os a világ számos országának – Oroszország, Kazahsztán, Ukrajna, Venezuela, India, Kína, Laosz, Peru ‑ hadseregében és polgári légitársaságainak kötelékében megtalálható.

A Mi-26 fejlesztésének története

A Mi-26 típusú teherszállító helikopter fejlesztését az 1970-es évek elején kezdték meg a Szovjetunióban a Mil Tervezőirodánál, a kor akkori „rekorderének”, a Mi-6-os leváltására. Az új modell fejlesztése úgy a szovjet fegyveres erők, mint a szovjet nemzetgazdaság által megfogalmazott követelményrendszer megváltozása miatt vált szükségessé. Követelményként merült fel, hogy az új helikopternek képesnek kell lennie 20 t teher szállítására több mint 500 km-es távolságra, valamint katonai és polgári feladatok végrehajtására 1000 méteres magasság felett is.

Az újgenerációs teherszállító helikopter a Mi-26 típusjelet kapta és a projektet 1971 decemberében jóváhagyta a Szovjetunió repülőipari minisztériumának tudományos-technikai tanácsa. Vezető tervezőnek O.V. Bahovot jelölték ki. A Mi-26 modelljének építése 1972-ben kezdődött és azt három év múlva az állami bizottság elfogadta. Erre az időre a tervezési munkák nagyrésze a végéhez ért. Még ebben az évben – 1975 – új vezető tervezőt kapott a Mi-26 projekt, V.V. Sutov személyében.

1977. december 14-én a Mi-26 első alkalommal emelkedett a levegőbe, ahol mintegy három percet töltött. A forgószárnyast a cég vezető berepülő pilótája, G.R. Karapetjan irányította.

Az első Mi-26-osok a szovjet fegyveres erők állományába kerültek, majd csak néhány évvel később jelentek meg a típus polgári változatai.

A cikkben szereplő Mi-26T (RA-06031 lajstromszámmal) 1990. augusztus 1-jén hagyta el a szerelőcsarnokot.

A típus első polgári alkalmazója az Aeroflot légitársaság volt, amely három éven keresztül alkalmazta Tyumenben és Nyizsnyevartovszkban. Ezek után a helikopter 1993-tól 17 hosszú éven keresztül lekonzervált állapotban volt Krasznojarszkban, míg 2010-ben az UTair légitársaság megvásárolta és azt a mai nap is üzemelteti Oroszország Hanti-Manysi Autonóm Területén. A forgószárnyas állomáshelye Szurgut repülőtere.

A Mi-26 polgári változata

A helikopter polgári hasznosítású változatának sorozatgyártása Mi-26T típusjelzéssel 1985. január 12-én kezdődött. A „demilitarizált” verzió egyik eltérése a katonai változattól a navigációs berendezésekben fedezhető fel, valamint nem kerültek beépítésre a fegyverzetek és az infravörös csapda kilövésére alkalmas berendezés. Bővítették viszont azon fedélzeti berendezések körét, amelyek megkönnyítik a terhek kezelését a fedélzeten kívül.

A helikoptert többek között olyan külső felfüggesztési rendszerrel szerelték fel, ami lehetővé teszi szabvány tengeri konténerek szállítását, rakodómunkások részvétele nélkül. Az egyetemes stabilizáló platformnak köszönhetően növelhető a szállítás sebessége nagyméretü, illetve hosszú terhek (konténerek, csövek, stb.) esetén 200 km/h-ig, ugyanakkor az üzemanyag fogyasztás 30%-kal csökken.

A forgószárnyassal kapcsolatos érdekesség, hogy mielőtt tömegesen került volna a fegyveres erők, valamint az Aeroflot állományába világrekordok egész sorát állították fel a géppel. 1982. február 4-én a G.V.Alferov berepülő-pilóta által vezetett személyzet 25 tonna teherrel emelkedett 4 060 m magasba, ezzel együtt 2 000 m-es magasságot a helikopter 56.768,8 kg repülési tömeggel érte el, ami szintén a világ legjobb teljesítménye volt. Szintén ebben az évben a Mi-26-os, az IrinaKopec vezette ekipázzsal 9 női világrekordot állított fel.

1988-ban, amikor a helikoptert már alkalmazták a hadsereg berkein belül, egy katonai tesztszemélyzet a Moszkva – Voronyezs – Kujbisev – Moszkva 2 000 km-es útvonalrepülés során egy Mi-8 helikopterrel még 1967-ben felállított rekordot döntött meg azzal, hogy a repülést 279 km/h-s átlagsebességgel teljesítette. Az útvonalrepülés során a személyzetnek meg kellett küzdenie egy heves záporral járó fronttal is.

Az Aeroflot 1986-tól kezdte rendszeresíteni a Mi-26T típust. Az első időszakban polgári pilótákat képeztek át a típusra a rosztovi gyárban, majd 1987-től a Kremencsugszkij Polgári Repülési Főiskola keretein belül képezték a személyzeteket. Az iskola a képzéshez két Mi-26 helikoptert kapott, amelyeken 1989 végéig több mint száz első pilótát, másodpilótát, navigátort, fedélzeti mérnököt és fedélzeti technikust képeztek ki. Azok után, hogy a helikopterek kirepülték a két nagyjavítás közötti idejüket a Konotopszkij javító bázisra kerültek, ahol ma is találhatóak.

Fáradhatatlan munkás és rekorder

A Mi-26 törzsének központi részét egy tág raktér foglalja el, amelynek magassága 2,95 m és 3,17 m között változik. A katonai verzió rakterét úgy alakították ki, hogy bármilyen, 20 tonnát meg nem haladó haditechnikai eszköz – gyalogsági harcjármüvek, önjáró tarack, páncélozott felderítő jármü, stb. – célbajuttatására alkalmas legyen.

A Mi-26 deszant verziója 82 katona vagy 68 ejtőernyős szállítására alkalmas. A speciális kialakításnak és berendezésnek köszönhetően a helikopter néhány óra alatt átalakítható 60 sebesült és három orvos szállítását biztosító „repülő kórházzá”. A forgószárnyas raktere a szállítandó terhek mellett helyet biztosít(hat) az üzemanyag póttartályoknak is.

A raktérbelső minden olyan berendezéssel fel van szerelve, amelyek elengedhetetlenek a terhek mozgatásához, elhelyezésükhöz és rögzítésükhöz.

A Mi-26 polgári alkalmazása során meg kell említeni, hogy a külső függesztési pontokon nagyméretü terhek szállítására alkalmas, amit már több alkalommal bizonyított. Több ilyen feladatvégrehajtás vált egyedülállóvá, amelyek nagy ismerettséget biztosítottak a típusnak.

Egy ilyen szállítás volt 1986 telén, amikor egy közel 18 tonnás Tu-124S típusú repülőgépet kellett Cskalovszkij repülőteréről Selkovo-2 kisvárosba szállítani. 1988-ban a Kremencsugszkij Polgári Repülési Főiskola Mi-26T helikoptere egy, a Kaukázusban 3 100 m-es magasságban kényszerleszállást végrehajtó Mi-8 forgószárnyast emelt ki és szállított el Tbiliszibe. Szintén ismertté vált az az eset is, amikor egy Be-12 típusú repülőgépet kellett kimenteni Tangarogban, ahol a gép kényszerleszállást hajtott végre.

Hasonló feladatokat külföldön is végrehajtottak a típussal. Egy érdekes eset volt, amikor Pápua Új-Guineában mocsárból kellett kiemelni egy „Boston” típusú amerikai repülőgépet és elszállítani azt Manang kikötőjébe. A repülőgép a II. világháború alatt az USA 13. bombázó századában teljesített szolgálatot, amit 1945-ben japánok lőttek le és hasraszállást hajtott végre. A gép ma az Ausztrál Légierő múzeumában található.

A Mi-26 kabinjában

A törzs első részében található a személyzet kabinja a parancsok (elsőpilóta), a másodpilóta, a megfigyelő (navigátor) és a fedélzeti technikus munkahelyeivel, valamint egy kabin a négy szállítmánykísérő, valamint a személyzet ötödik tagja, a fedélzeti mechanikus számára. A kabinokban található egy-egy, a helikopter gyors vészelhagyására szolgáló nyílás került kialakításra, illetve a katonai verziók esetében a padozat páncélozott.

A helikopter rádióelektronikai és navigációs berendezései biztosítják a harci feladatok végrehajtását bonyolult időjárási körülmények között, a nap bármely szakában.

A rendszer elemei közé tartozik többek között a „Grebeny-2” kombinált irányszögrendszer, a PKP-77M mühorizont, a „Veer-M” közelnavigációs rendszer, a rádió-magasságmérő, automata rádióiránytük. A helikopter rendszereihez tartozik a négycsatornás VUAP-1 típusú robotpilóta, valamint a külső függesztményü terhek csillapítását biztosító berendezés. A helikopter meteorológiai lokátorral, valamint video berendezéssel is ellátták, amelynek segítségével vizuálisan is felügyelhetik a szállítmány állapotát.

22 ezer lóerő

A Mi-26 erőforrása két Lotarjev D-136 típusú hajtómü, amelyeket a zaporozsi Motor-Szics üzemben gyártanak. A két hajtómü összteljesítménye 22 ezer lóerő. A két hajtómü emeli fel a 28 tonnás gépet a 12 tonna üzemanyaggal és 20 tonna teherrel. A hajtómüvek óránként 3 100 kilogramm üzemanyagot fogyasztanak, aminek köszönhetően egy repült óra mintegy 600.000 rubelbe (19-20 ezer dollár) kerül.

A gép tetején. A rotoragy a nyolc, egyenként 16 méteres rotorlapáttal

A rotoragy közelről

A rotoragy méretének megértését nagyon jól érzékelteti ez a fotó, amelyen a hajtómüvet vizsgálják a müszaki szakemberek

A rotorlapátok, mint egy fantasztikus robot acélujjai. Az emberek lent a háttérben hangyának tünnek

Statikus helyzetben a pengék lefelé „görbülnek”, amelyek repülés közben különböző fizikai erők hatására „kiegyenesednek”, sőt vannak helyzetek, amikor ellentétes irányba hajlanak

A főrotorokkal összehasonlítva a farokrotorok mérete elenyésző, annak ellenére, hogy azok átmérője több mint 7,5 m, mint egy közel háromemeletes épület.

Mint azt a cikk elején elmondtuk, mindössze 310 darab, különböző modifikációjú Mi-26 típusú helikoptert gyártottak. Egyedülálló teherbírásának köszönhetően úgy Oroszországban, mint külföldön nagy igény van rá.

A Mi-26 legnagyobb polgári alkalmazója az orosz UTair légitársaság, amelynek állományában 25 helikopter található. A cikk a légitársaság segítségével jött létre.