Szu-27 – a világ egyik legjobb harci repülőgépe - 2. rész

Mint arról sorozatunk előző részében is írtunk, a repülőgép első modifikációján sok, lényeges hiányosságot tártak fel, amelynek hatására a Szuhoj kísérleti-tervezőiroda szakértői megkezdték a repülőgép, és a berendezések módosítását. A munkálatok során mintegy húsz olyan hibát találtak, amelyeket módosítani kellett, aminek eredményeképpen a repülőgépet gyakorlatilag újratervezték: a korábbi verzióból szinte csak a kerékabroncsot és katapultülést tartották meg változatlanul. Az új modifikáció megalkotásánál egy teljesen új koncepciót követtek, ami egyedülálló jellemzőket biztosít a Szu-27 számára. Az újonnan megalkotott repülőgép gyakorlatilag minden tekintetben felülmúlta mindazokat a repülőgépeket, amelyek abban az időben, az Orosz Légierő állományában megtalálhatóak voltak.

A legendás berepülőpilóta, Vlagyimir Iljusin (1927-2010) nem egyszer hangoztatta, hogy a Szu-27 típusú repülőgépen repülve többször volt olyan érzése, hogy a repülőgép „okosabb”, mint az irányítást végző pilóta.

Sajnos a problémák a későbbiekben áldozatokat is követeltek. Iljusin után Jevgenyij Sztyepanovics Szolovjev folytatta a típus berepülését. 1978. július 7-én Szolovjev egy berepülés során életét vesztette. Információk szerint egy váratlanul – „ütésként” ‑ fellépő 5,5-es pozitív túlterhelés hatására reflexszerüen eltolta a botkormányt, aminek következtében -5 G, negatív túlterhelés jött létre. A pilóta valószínüleg ekkor eszméletét vesztette és a gép lezuhant. A Szu-27 tesztrepülései során még egy berepülőpilóta, Alekszandr Szergejevics Komarov vesztette életét 1981. december 23-án. Komarov a Szu-27 második, repülési tesztekre gyártott prototípusával (Т10Sz-2 vagy Т10-12) szenvedett katasztrófát, amelynek körülményei a mai napig nem tisztázottak.

Nyikolaj Fedorovics Szadovnyikov berepülőpilóta 1 km-es magasságban 1000 km/h-s sebességnél a fellépő turbolencia miatt létrejövő terheléseket vizsgálta, melynek során a repülőgép jobb oldala megsérült. A pilótának azonban sikerült a repülőgéppel végrehajtani a leszállást. A légierő tudományos intézetének vezetője, a repülőgép átvizsgálása után először merte kijelenteni, hogy a repülőgép egyedülálló túlélési képességekkel rendelkezik.

A felfedett hiányosságokkal kapcsolatban a tervezőknek át kellett tervezniük a szárny konstrukcióját, ki kellett küszöbölni, hogy nagy állásszögü repülés esetén a repülőgép átessen, ki kellett fejleszteni egy automatikus berendezést, amely megakadályozza, hogy a repülőgép dugóhúzóba essen, kiküszöböli a rendszer meghibásodását, valamint információt nyújt a pilóta számára a repülési rezsimmel kapcsolatban.

Igor Petrovics Volkov berepülőpilóta volt az, aki a Szu-27 típust a kritikus repülési rezsimeken és az állásszög valamennyi müködési intervallumán tesztelte. A repülések a Szu-27 jó irányíthatóságát és stabilitását mutatták. Az új vadászrepülőgép magabiztosan hajtott végre olyan egyedülálló repülési figurákat mint a „ kobra” és a „harang”.

Pugacsov "kobra"

1989-ben, Le Bourget-ban a párizsi kiállításon mutatta be Viktor Georgijevics Pugacsov berepülőpilóta Szu-27 típusú repülőgépével először külföldi érdeklődők előtt a kobra manővert, amit bemutatójáról – Pugacsov kobrának is neveznek. A bemutatott manőver a külföldi „vetélytársak” számára hatalmas meglepetés volt. Egy amerikai pilóta a Szu-27 manőverére reagálva azt mondta, hogy ha esetleg egy légiharc során ezzel a „madárral” találkozna nagy valószínüség szerint egyetlen lehetőség maradna számára; katapultálni.

A repülési tesztek során a Szu-27 minden rendszere, hajtómüvei, fegyverrendszere és elektronikája az optimális értékekre került bekalibrálásra. Katonai szakértők az állami engedélyezési eljárás során még úgy értékelték, hogy a Szu-27 alulmúlja az F-15-öst. Az idő azonban választ adott a kétkedésre, és a későbbi események egyértelmüen ellentmondtak a katonai szakértők korábbi véleményének.

Szu-27-esek Oklahomában

1990 júniusában egy Szu-27 és Szu-27UB vett részt az Egyesült Államokbeli, Oklahoma City városában megrendezett "Aerospace America" repülőnapon. Az amerikai repülőgép-vezetők testközelből láthatták az új szovjet vadászrepülőgép kiváló tulajdonságait és lehetőségeit. Saját szemükkel győződtek meg arról, hogy a Szu-27 típus sokkal jobb manőverezési képességekkel rendelkezik, mint bármelyik az USA hadseregében rendszerben álló repülőgép.

Briliáns harcászati képességeit és lehetőségeit a Szu-27 nem egy alkalommal demonstrálta kiállításokon, repülőnapokon Franciaországtól Malajzián, Kínán, Nagy-Britannián keresztül Szingapúrig. A Szu-27 napjainkban nem csak egy támadó vadászrepülőgép, de egy védelmi rendszer eleme is.

Illusztráció

1992-ben az Atlanti-óceán felett kiképzési légiharcra került sor egy Szu-27 és egy amerikai F-15 között. A légiharc egyszerü „forgatókönyv” szerint zajlott: először a szovjet repülőgépnek kellett az amerikai vadászgép mögött tartania a helyét, majd helycsere következett.

Az F-15 kísérlete a szovjet vadászrepülőgép „lerázására” még maximális forszázs üzemmódon sem sikerült. Ezzel szemben a Szu-27 szinte azonnal eltünt az amerikai vadászrepülőgép elől, egy harcfordulóval az F-15 mögé került. Az amerikai pilóta kérdésére: „Hol a Flanker?’ a megfigyelő azt a választ adta, hogy a Szu-27 mögötte van. Az amerikai pilóta minden kísérlete meghiúsult, hogy lerázza a szovjet gépet: a Szu-27 folyamatosan a „célkeresztben” tartotta.

Az amerikaiak nem szívesen emlékeznek erre a kiképzési repülésre. Igazából ez a küzdelem meggyőzően bizonyította a Szu-27 fölényét.

(Valerij Boban)