2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Csökkenti a NATO a jelenlétét a balti légvédelemben

JETfly  |  2015. 08. 11., 11:04

A NATO megfelezi a balti térségben légtérrendészeti szolgálatot teljesítő repülőgépeinek számát. A hírt augusztus 4-én jelentette be a szövetség szóvivője, aki elmondta, hogy a jelenlegi, négy nemzet által biztosított 16 repülőgép egy megerősített védelmet jelentett a térségnek, azonban szeptember 1-jétől Litvániában és Észtországban 4-4 gép ad majd légvédelmi készenléti szolgálatot.

Jay Janzen alezredes szerint bár az oroszok az elmúlt időszakban is igen aktívak voltak, nyolc gép tökéletesen el tudja látni majd a rájuk szabott feladatokat. Mint ismeretes, a nyolc gépből négy a Magyar Légierő Gripenje lesz a litvániai Siauliai-ban, akiket német Typhoonok segítenek majd az észtországi Amari légibázisról. Az alezredes fontosnak tartotta megjegyezni azt is, hogy még ez a csökkentett létszám is a duplája az eredeti rendszernek, ahol négy gép adta a szolgálatot egyetlen bázisról.

A lengyelországi Malbork légibázis a jövőben nem vesz részt aktívan a balti légvédelemben, a továbbiakban csak az állandó jelleggel ott állomásozó lengyel MiG-29-esek használják majd a repülőteret. Arról nincs információ, hogy a nyolcgépes felállás mennyire lesz állandó jellegü, a szóvivő tájékoztatása szerint folyamatosan figyelemmel kísérik a politikai és a katonai helyzetet, így a jelenlét fokozásáról vagy további csökkentéséről is ennek függvényében dönthetnek.

Az idei évben a NATO repülőerői számára Európában több mint 250 alkalommal rendeltek el éles riasztást orosz repülőgépek ellen, ezekből mintegy 120 alkalommal a balti légtérben. Tavaly összesen körülbelül 400 elfogás történt Európa felett, az idei év végére ez a szám még nagyobb lehet.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-13 12:52:44
25 éve, 1999. március 12-én csatlakozott Magyarország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez: a jubileum kapcsán földi és légi bemutatókkal tarkított ünnepséget rendeztek Tatán, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár alakulatánál, ahol beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Mutatjuk a helyszíni fotókat!
2024-03-11 14:35:49
A Magyar Légierő pilótái a legjobbak közül valók, és a veszélyek korában kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülést érdemelnek. Tudásuk, szolgálatuk kulcsfontosságú Magyarország biztonságának védelmében. Ezért jelentős – decemberig visszamenőleges – béremelésükről döntöttünk – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin