2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Teltházas volt már az első Toronto-Montreal-Budapest járat

JETfly  |  2015. 06. 19., 11:18

Oda-vissza telt házzal repült az Air Transat kanadai légitársaság első Toronto-Montreal-Budapest járata. A hatalmas igények miatt a járatot rögtön a nagyobb befogadóképességű, Airbus A330-300-as, 346 személyes géppel teljesítették. A járat köszöntésén ott volt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Lisa Helfand kanadai nagykövet és Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója is.

2015. június 18-án, pontosan délelőtt 10 óra 23 perc volt, amikor majdnem ötven perccel a menetrendet megelőzve földet ért a Budapest Airport 2. futópályáján a kanadai Air Transat légitársaság Airbus A330-300 típusú gépe. A TS 207 jelü járat ezentúl csütörtökönként közlekedik Budapestre, úgy hogy Torontóból előző nap, azaz szerda este indul 18 óra 15 perckor, utána leszáll Montreálban és további utasokat vesz a fedélzetére, majd 20 óra 40 perckor száll fel és másnap, csütörtökön 11:10-kor landol Budapesten. Az Air Transat járat csütörtökön délután 12:55-kor indul vissza Budapestről majd 16:15-kor száll le Montreálban és végül 18:35-kor ér Torontóba. 

Teltházas volt már az első Toronto-Montreal-Budapest járat

Az első Toronto-Montreal-Budapest járatra olyan nagyfokú igény mutatkozott, hogy az Air Transat kénytelen volt az Airbus A330-as nagyobb befogadóképességü, hosszabb törzsü 300-as változatát elindítani, amelynek befogadóképessége 346 fő. A járat oda-vissza telt házzal ment, úgy, hogy idefelé 340 felnőtt és 7 bébi utazott, míg a visszafelé járaton 346 felnőtt és 3 kisbaba utazik. Az Air Transat gépein 12 business osztályú hely és 334 turista osztályú hely található. A gépen minden egyes utasnak az előtte lévő szék hátuljába épített, érintőképernyős, interaktív színes monitorja van a fedélzeti programok megtekintéséhez vagy a gép földrajzi helyzetének nyomon követéséhez. Az Air Transat gépeinek egyik különlegessége a számítógép vezérléses kabinvilágítás, amely egymillió féle színkombinációt hozhat létre, az utazás és a napszakok fázisának megfelelően a legjobban odaillő színekbe varázsolja az utaskabint. Ezek közül általában négyféle színkombinációt használnak a repülés során, más és mást a felszállás, az ételek felszolgálása, az éjszakai pihenés és a reggeli ébredés atmoszférájának megfelelően.

„Közép-Kelet Európában éppen Magyarország a kanadai külföldi befektetések első számú célpontja, ide érkezik a legtöbb kanadai vállalkozás és tőke.” – hangsúlyozta az Air Transat légitársaság járatának köszöntésére rendezett ünnepségen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki kifejtette: „Az új kanadai járat hozzásegít bennünket az üzleti kapcsolatok ápolásához éppúgy, mint a jelentős létszámú, Kanadában élő és magyar kötődésü családi kapcsolatok ápolásához. Nagyra értékeljük a Budapest Airport elmúlt években tett erőfeszítéseit, hogy egyre újabb járatokkal hozzájárul a hazai idegenforgalom fejlesztéséhez és a budapesti repülőtér régiós szerepének további erősítéséhez.”

Teltházas volt már az első Toronto-Montreal-Budapest járat

Az ünnepségen Lisa Helfand, Kanada magyarországi nagykövete üdvözölte, hogy ismét van közvetlen légi összeköttetés Kanada és Magyaroszág között. Hozzátette: „Büszke vagyok arra, Budapest is bekerült a kanadai Air Transat 30 országot felölelő mintegy 60 célállomása közé. Különösen fontosnak tartom, hogy a kereskedelmi megállapodásunk alapján egyre magasabb színvonalat képviselnek a kanadai-magyar gazdasági kapcsolatok.”

„Igazán büszkén üdvözölhetjük az Air Transat első Toronto-Montreal-Budapest járatát, amely egyszerre ad újabb dinamikát a magyar-kanadai gazdasági kapcsolatok fejlődésének, az idegenforgalomnak és nem utolsósorban a családi kapcsolatok ápolásának.” hangsúlyozta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Hozzáfüzte: „Az előzetes foglalások alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy az új járat egy nagyon is létező, jelentős piaci igényt elégít ki és most már a 2016-os nyári menterend járatsürítésére fordíthatjuk az erőfeszítéseinket.” 

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-13 12:52:44
25 éve, 1999. március 12-én csatlakozott Magyarország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez: a jubileum kapcsán földi és légi bemutatókkal tarkított ünnepséget rendeztek Tatán, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár alakulatánál, ahol beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Mutatjuk a helyszíni fotókat!
2024-03-11 14:35:49
A Magyar Légierő pilótái a legjobbak közül valók, és a veszélyek korában kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülést érdemelnek. Tudásuk, szolgálatuk kulcsfontosságú Magyarország biztonságának védelmében. Ezért jelentős – decemberig visszamenőleges – béremelésükről döntöttünk – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
2024-03-05 10:15:09
2024. március 4-én, hétfőn, Gróf Gergely ezredes, a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka tartott tájékoztatót, melyben többek között a bázison jelenleg zajló elektronikai hadviselési gyakorlatokról, valamint a Magyar Légierő Gripen flottájának idei évre tervezett feladatairól is hallhattunk információkat.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin