JETfly

JETfly, a repülés világa

vissza a főoldalra

Navigáció

Hírek, Információk

Típusok

Repülés

Galéria

Légtér

JETfly

Hírlevél

 







http://www.repulonap.hu

JETfly

Az Emirates figyelmeztette az Airbust

Startlap megosztás

JETfly Internetes Magazin

Az Emirates légitársaság a napokban figyelmeztette az európai repülőgépgyártó konzorciumot, hogy az új, még csak rajzasztalon lévő A350XWB típussal nem szeretnének úgy járni, mint korábban az A380-assal. Az Emirates elnöke, Tim Clark a napokban tudatta az Airbus-szal, hogy az A350XWB késedelme esetén, törlik a típusra vonatkozó megrendelésüket, és helyette az amerikai repülőgépgyártó, a Boeing 777-eséből rendelnek további példányokat.

„Közöltük az Airbus-szal, hogy az A350XWB esetleges késedelme esetén nem játszhatják el velünk ugyanazt, mint korábban az A380-as típus esetében. Akkor nem volt más választásunk, mint kivárni a kétéves késedelemmel érkező A380-asokat. Az A350XWB-nél ugyanakkor nem fogunk ennyit várni, ha a program késik, akkor mi nem kérünk belőle, és inkább további B777-eseket fogunk rendelni. Már számtalanszor említettük az Airbus illetékeseinek, hogy jobban kellene ügyelniük az egyes ütemtervekben felvázolt határidők betartására, de úgy tűnik, hogy nem fektetnek erre kellő figyelmet. Az Emirates-nél mindenesetre már a határokat feszegetik” – nyilatkozta a napokban Tim Clark, a légitársaság elnöke.


Az Emirates az elkövetkező években 58 repülőgép kivonását tervezi, többek között A330-200, A340-900, B777-300 és B777-200 típusokat. Ha késik az A350XWB leszállítása, akkor ezek a kivonásra ítélt utasszállítók tovább szolgálhatják a légitársaságot, annak ellenére, hogy az Emiratesnél egy-egy repülőgép általában 10 évet szolgál. Tim Clark továbbá azt is hangsúlyozta, hogy a légitársaság továbbra is érdeklődik a még gyártásra váró A380-900 változat iránt, amit várhatóan háromosztályos elrendezésben üzemeltetnének, 647 utasnak helyet biztosítva. Az Emirates 20 darab A380-900-as megrendelésén gondolkodik, melyeket európai és ázsiai útvonalakra rendszeresítenének.

 


58 darabos megrendelés-állományával az Emirates áll az élen az A380-ast választók sorában. A légitársaság színeiben jelenleg 8 darab repül korunk legnagyobb utasszállítójából, 2010-ben várhatóan további 7 darab csatlakozik a flottához.

Nyerj 2010 Repülőnap DVD filmet!

Melyik ország bemutató köteléke a Frecce Tricolori?





Válaszadás határideje: 2010.09.30 12:18:00

A mi pontos időnk: 2010.09.03 08:06:20




A játékosok adatait bizalmasan kezeljük! A megfejtők automatikusan értesítést fognak kapni a jetfly.hu új játékairól, illetve híreiről! A nyertesek nevét a jetfly.hu portálon tesszük közzé! Tájékoztatjuk, hogy a 2001. évi CVIII. törvény 14. § (2) pontjában előírtaknak megfelelően biztosítjuk, hogy bármikor leiratkozhat hírlevelünkről. A törvény (3) pontjában meghatározottak szerint ezt az e-mail címet a honlap üzemeltetője harmadik félnek át nem adja.




Keresés

Részletes keresés

Vezető híreink

 • Kecskeméti Repülőnap legszebb felvételei
 • Argentína orosz helikoptereket vásárol
 • Amerikai F-15-ösök váltják a lengyel MiG-29-eseket a Baltikum felett
 • Éleslövészeten az ausztrál Super Hornetek
 • Lezuhant egy katonai helikopter Venezuelában
 • Összeütközött két F-16-os
 • Lezuhant egy spanyol Eurofighter Typhoon
 • Több pénzt követel a svájci védelmi miniszter
 • Fel kell gyorsítani a Szu-30MKI-k gyártását Indiában
 • Óriási magyar siker a műrepülő VB-n, Nádas Tamás a TOP 10-ben!

Hirdetések