2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Budapest Airport: jelentős gazdasági hajtóerő

JETfly  |  2011. 06. 30., 13:10

A Budapest Airportnak jelentős és közvetlen hatása van a vonzáskörzetében lévő gazdaság fejlődésére, ez a hatás közvetlen összefüggésben áll az utasok számának növekedésével – ezt állapította meg a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának kutatói által végzett vizsgálat. A kutatás eredményei megerősítették, hogy a budapesti repülőtér önmagában véve is komoly munkahely teremtő erővel bír és működése egy sor közvetett munkahely létrejöttében is szerepet játszik.

A kutatás azt is megállapította, hogy a Budapest Airport története és földrajzi elhelyezkedése révén, a mintegy 9.000 főnek biztosított munkájával Magyarország egyik legnagyobb munkáltatója lenne, ha egy vállalatként számolnánk a 120 különféle cégnél és hatóságnál dolgozó munkavállalót. A vizsgálatból az is kiderült, hogy a Budapest Airport jelentős mértékben hozzájárul a magyar nemzeti össztermék (GDP) növekedéséhez.

A kutatást, amelyet a Budapest Airport rendelt meg a Szegedi Tudományegyetem Közgazdaságtani és Gazdaságfejlesztési Intézeténél, Dr. Lukovics Miklós docens vezetésével folytatták le és célja az volt, hogy bemutassa a repülőtér forgalomnövekedésének hatásait a gazdasági környezetre.  Dr. Lukovics docens és csapata négy, jól elkülöníthető gazdasági hatást mutatott ki: közvetlen és közvetett, indukált és katalitikus szerepet.

A kutatások a következő gazdasági hatásokat mutatták ki:

• 2009-ben a Budapest Airport területén dolgozó 9.000 munkavállaló mintegy 341 milliárd forintos nettó árbevételt ért el és ennek révén 73 milliárd forinttal járult hozzá a magyar GDP-hez.• A budapesti repülőtéren települt cégek összesen 52 milliárd forintnyi értékben vásároltak termékeket, amelyekből 26 milliárd forintra tehető a Magyarországon előállított termékek aránya. • 2009-ben a budapesti repülőtéren keresztül érkező külföldiek összesen mintegy 468 milliárd forintnyi értékben költöttek, amiből 413 milliárd forintot Magyarországon, belföldön költöttek el.• 2009-ben a Budapest Airport révén keletkezett teljes költés (közvetlen és közvetett, valamint az utasok költése) együttes hozzájárulása a magyar nemzeti össztermékhez eléri a 326 milliárd forintot és gazdasági hatása összesen 32.000 munkahely fenntartását jelentette. • Az utaslétszám és annak gazdasági hatása lineáris viszonyban áll egymással, nevezetesen minden 1 %-os utasszám növekedés egy százalékos gazdasági hatásnövekedést generál. A kutatáson alapuló becslések szerint egymillióval több utas nagyjából 1340 új munkahely létrejöttét eredményezi és 13 milliárd forintos értékben járul hozzá a nemzeti össztermék, a GDP növekedéséhez.

A kutatás eredményeit összegezve Dr. Lukovics Miklós kijelentette: „A légiközlekedés területén a beruházásokat a Budapest Airport-nál kell koncentrálni, ott, ahol legnagyobb a kereslet és ahol a legjobbak a feltételek mind az utasforgalom, mind a cargo fejlesztésére. A befektetések ösztönzésével és a fejlesztések útjában álló bürokratikus akadályok elhárításával jelentősen csökkenthető a repülőtér térségében a munkanélküliség és komoly gazdasági növekedést lehet elérni. Ennek hiányában viszont fennáll annak a kockázata, hogy a budapesti repülőtér behozhatatlanul lemarad a térség más repülőtereivel folytatott versenyben és a szomszédos országokkal szemben.”

Jost Lammers a Budapest Airport vezérigazgatója ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta: “A kutatás egyértelmüen kimutatta a számunkra is, hogy az utasszám és a gazdasági hatások közvetlen összefüggésben állnak egymással, ahogy a földrajzi elhelyezkedés is komoly jelentőséggel bír. Számunkra különösen fontos lenne, hogy a régi időkből megörökölt légügyi egyezmények korlátozásait feloldjuk, mert a liberalizált légiközlekedés járulhat hozzá az utasszámok növekedéséhez és ez által új munkahelyek létrejöttéhez Magyarországon. Éppen ezért lenne óriási jelentősége annak, hogy a Budapest Airport minimum azonos, vagy ha lehet, még jobb jogi- és befektetői környezetet élvezhessen, mint a többi nagy repülőtér Közép- Kelet-Európában. A Szegedi Tudományegyetem kutatása minden szempontból alátámasztja ezt az álláspontot és a jövőben is mindent megteszünk minden érintettel együttmüködve ezeknek a céloknak az elérésében.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-13 12:52:44
25 éve, 1999. március 12-én csatlakozott Magyarország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez: a jubileum kapcsán földi és légi bemutatókkal tarkított ünnepséget rendeztek Tatán, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár alakulatánál, ahol beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Mutatjuk a helyszíni fotókat!
2024-03-11 14:35:49
A Magyar Légierő pilótái a legjobbak közül valók, és a veszélyek korában kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülést érdemelnek. Tudásuk, szolgálatuk kulcsfontosságú Magyarország biztonságának védelmében. Ezért jelentős – decemberig visszamenőleges – béremelésükről döntöttünk – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
2024-03-05 10:15:09
2024. március 4-én, hétfőn, Gróf Gergely ezredes, a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka tartott tájékoztatót, melyben többek között a bázison jelenleg zajló elektronikai hadviselési gyakorlatokról, valamint a Magyar Légierő Gripen flottájának idei évre tervezett feladatairól is hallhattunk információkat.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin