JETfly
Szeptemberben makettkiállítás és verseny lesz Békéscsabán
Sokan még a nyári programjaikat tervezgetik, de vannak már olyanok is, akik azon gondolkoznak, mit csináljanak nyaralás után. Nekik segítünk ezen programajánlóval, amellyel a Békéscsabai KIT Makett Klub versenyére és kiállítására hívjuk fel az érdeklődők figyelmét.
Immár hagyományosan szeptember közepén, szeptember 13-a és 21-e között rendezik meg a Békéscsabai KIT Makett Klub 14. Országos Makett Kiállítását és Versenyét. Előreláthatólag több, mint harminc kategóriában, többek között gyermek (12 éves korig), junior (13-14 korig), ifjúsági kategóriában (15-18 korig) három-négy számban és a megszokott felnőtt kategóriában indulhatnak a versenyzők. A nevezett versenyműveket szeptember 13-án délelőtt kilenc és este hét óra között várják a szervezők.
A tervek szerint idén is, mint ahogy már évek óta megszokhattuk Fekete László klubvezető szervezésében több érdekes kiegészítő programmal és neves vendégek jelenlétével színesítik az eseményt. A kiállítás során tisztelegnek az idén ötvenéves, és a Magyar Légierő egyik fő típusának számított MiG-21 előtt, a típusról készített makettek, diorámák külön kategóriában mérethetik meg magukat. Ezzel a megemlékezéssel kapcsolatos az egyik neves vendég Vanyó József (volt MiG-21 pilóta) látogatása. A meghívott vendégek között lesz még Szentiványi János, II. világháborús veterán pilóta is. A díjátadáson Molnár „Bagira” Gábor és Szabó „Topi” Zoltán fog segédkezni.

A verseny díjazása a megszokott módon történik. Az ifjúsági kategóriában az első tíz helyezett, a felnőtt kategóriában az első hat helyezett kap elismerő oklevelet. A dobogósok minden kategóriában emléktárgyakkal lesznek gazdagabbak. Az ünnepélyes díjátadás szeptember 21-én délután egy órakor lesz.
A egyhetes rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők és a Békéscsabai KIT Makett Klub minden tagja.
Nyerj 2010 Repülőnap DVD filmet!
A játékosok adatait bizalmasan kezeljük! A megfejtők automatikusan értesítést fognak kapni a jetfly.hu új játékairól, illetve híreiről! A nyertesek nevét a jetfly.hu portálon tesszük közzé! Tájékoztatjuk, hogy a 2001. évi CVIII. törvény 14. § (2) pontjában előírtaknak megfelelően biztosítjuk, hogy bármikor leiratkozhat hírlevelünkről. A törvény (3) pontjában meghatározottak szerint ezt az e-mail címet a honlap üzemeltetője harmadik félnek át nem adja.
|
|
|
|
|










