2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Vizsgálják az MH-60-as pilóták „megmártózását” a Tahoe-tóban

JETfly  |  2010. 09. 30., 10:11

Az amerikai haditengerészet két helikoptere a Tahoe-tó fölötti gyakorlórepülésről megrongálódva tért vissza a North Island légitámaszpontra. A pilótákat az eset után letiltották a repülésről. Az amerikai haditengerészet szóvivője megerősítette, hogy a YouTube-n található videófelvétel a két MH-60 Romeo típusú helikopterükről valós, és a gépek a North Island-i 41. század állományába tartoznak.

A felvételeken látszik, hogy a 33 millió dollárt érő gépek éppen alacsonyan repülnek a tó felett, miközben az egyik pilóta láthatóan elveszíti az irányítását a helikopter felett, majd miután visszaszerzi az irányítást, kiemeli azt a vízből. A Navy egyelőre semmit sem árul el a pilóták kilétéről és a körülményekkel kapcsolatban, mindössze annyi derült ki, hogy az egész szeptember 13-án repült feladat kivizsgálás alatt van.

A North Island-i egység szóvivője szerint a pilóták mindaddig biztosan nem repülhetnek, amíg a haditengerészet fel nem állít egy baleseti vizsgálóbizottságot. A Tahoe-tó nem szerepel a haditengerészet kiképzésre használt légterei között. A vizsgálat eredményétől függően a pilóták akár még a repülési engedélyüket is elveszíthetik. Habár a YouTube-ra feltöltött videón csak az egyik helikopter látszik, amint vizet ér, valójában a másik helikopter sem úszta meg a „csobbanást”.A baleset által okozott károkat valahol 50 000 és 500 000 dollár közé becsülik.

Steve Diamond, a haditengerészet nyugállományú pilótája szerint a helikopterek személyzetének nyomós okuk lehetett arra, hogy ilyen manőverekkel próbálkozzanak egy népszerü kirándulóhelyen. Diamond szerint, ha valaki szándékosan szegült volna szembe a szabályokkal egy ilyen helyen, ahol a turisták kezében nem ritka a kamera, az nyilvánvalóan teljesen bolond lenne, ez pedig nem jellemző a Navy pilótáira.

Az MH-60 Romeo a haditengerészet legújabb, rendkívül korszerü helikoptertípusa, gyakran használják őket a nyílt óceánon felszíni és felszín alatti egységekkel szembeni müveletekben. Az incidensben érintett gépek éppen a Sacramento melletti Mather légibázisról tartottak hazafele, mikor a baleset történt.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-13 12:52:44
25 éve, 1999. március 12-én csatlakozott Magyarország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez: a jubileum kapcsán földi és légi bemutatókkal tarkított ünnepséget rendeztek Tatán, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár alakulatánál, ahol beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Mutatjuk a helyszíni fotókat!
2024-03-11 14:35:49
A Magyar Légierő pilótái a legjobbak közül valók, és a veszélyek korában kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülést érdemelnek. Tudásuk, szolgálatuk kulcsfontosságú Magyarország biztonságának védelmében. Ezért jelentős – decemberig visszamenőleges – béremelésükről döntöttünk – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

2022. október 28-án került sor Dani Zoltán székely származású nyugalmazott ezredes nagykanizsai előadására a Halis István Városi Könyvtárban. Az F-117-es lelövésének 25. jubileuma alkalmából idézzük most fel a prezentáció anyagát!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin