Az amerikai haditengerészet (US Navy) 86. kiképzőrepülő-századának T–2 Buckeye gépei pár nappal ezelőtt egy hétgépes formációval köszöntötték a típus ötvenedik születésnapját. A Pensacola haditengerészeti támaszpont közelében végrehajtott tisztelgés annak az egyszerű, ám elnyűhetetlen repülőgépnek szólt, melyen pilóták ezrei tanulták meg a sugárhajtóműves katonai gépek kezelését.
Az amerikai haditengerészet a második világháborút követő időszakban egyre több sugárhajtómüves harci repülőgépet állított szolgálatba a repülőgép-hordozók fedélzetén. Ahhoz, hogy a pilóták kiképzettsége megfelelő legyen az új, nagy sebességü gépekre, természetesen megfelelő oktató- és kiképzőtípusokra is sürgősen szükség volt. Már a koreai háború idején nyilvánvalóvá vált, hogy a flottának is haladnia kell a korral, hiszen a légcsavaros harci gépek nem vehették fel a versenyt a lényegesen gyorsabb és modernebb sugárhajtású típusokkal. Az első vonalban szolgáló századokat hamar át is fegyverezték az új technikára, a kiképzőalakulatok azonban csak fáziskéséssel követték őket. Ez a tény természetesen nagy veszélyeket rejtett magában, hiszen a légcsavaros gépekről komoly nehézséget okozott a pilóták átállása a sugárhajtású vasmadarakra, növekedett a balesetek száma, ugyanakkor csökkent a harcérték. Gyorsan tenni kellett valamit, ezért elhatározták egy új, kétüléses, kimondottan oktató- és gyakorlógép kifejlesztését. Fontos szempont volt, hogy egy egyszerü szerkezetü és olcsó típust hozzanak létre, melyet nagy mennyiségben és gyorsan lehet gyártani, a kiszolgálása és a kezelése pedig nem bonyolult. Ugyanakkor követelmény volt, hogy a gép a hordozók fedélzetéről is tudjon üzemelni, ami komoly terhelést jelent mind a sárkányszerkezetnek, mind a futómüveknek, a sós tengervíz okozta fokozott korrózióról nem is beszélve.
A harci gépekkel ellentétben az oktató- és gyakorlógépeket általában nem látják el rejtőszínekkel. Kivételek persze vannak, mint például a Magyar Légierő L–39 Albatrosai. A haditengerészeti T–2-esek igazán látványos festést kaptak, bemutatógépnek is jók lennének...
A nagy múltú North American repülőgépgyár is pályázott a tenderen, az általuk kifejlesztett, akkor még T2J névre hallgató prototípus 1957 decemberében szállt fel először. Eredetileg egy egyszerü, egy hajtómüves, középszárnyas konstrukciót alkottak a gyár mérnökei, melyben a növendék és az oktató egymás mögött foglalt helyet. Ez utóbbi megoldás a legelterjedtebb a hasonló feladatkörü gépeknél, ugyanakkor vannak olyan elméletek is, melyek szerint az egymás mellett, egy térben ülő oktató és növendék között jobb, közvetlenebb kapcsolat alakítható ki a kiképzés során, ami segíti a munkát. Érdekesség, hogy ez volt az első katonai kiképzőgép, melybe katapultülést építettek.
Jól látható, hogy a szívócsatornák és a hajtómüvek is a gép törzsének alsó részén kerültek elhelyezésre
Buckeye a fedélzeten. A kissé tömzsi törzs és a szinte mindenhol lekerekített forma inkább kedves, mintsem harcias külsőt kölcsönöz a gépnek
A gép végül 1959-ben állt szolgálatba, első hivatalos típusjele T2J–1 lett, ezt 1962-ben változtatták át – az egységesített nevezéktan alapján – a végleges T–2A-ra. Eredetileg egy darab Westinghouse J34–WE–46/48 hajtómüvet építettek a gépbe, de pár évvel később áttervezték, és két darab Pratt & Whitney J60–P–6 erőforrással szerelték fel. Ennek a változatnak – mely szüzfelszállását 1965-ben hajtotta végre – a típusjele már T–2B lett. A még későbbi T–2C már az erősebb General Electric J85–GE–4 hajtómüveket kapta. Az egy hajtómüves T–2A-k egyébként 1973-ig maradtak aktív szolgálatban, ezt követően már az összes alakulat a korszerübb verziókat repülte.Két további alváltozat is készült, a T–2D a venezuelai légierő számára, míg a T–2E a görög fegyveres erők igényeinek megfelelően lett kialakítva.
A gép beépített fegyverzettel nem rendelkezik, azonban függeszthetők rá gépágyúkonténerek, illetve kisebb bombák és rakétaindítók. A Buckeye-t egyébként a haladó szintü pilótaképzésre használják, gyakorlatilag teljes felkészítést lehet vele végrehajtani mind repüléstechnikailag, mind az alapvető harcászati elemeket tekintve.
Legfontosabb müszaki adatok:
T–2C Buckeye
Hossz: 11 m Fesztávolság: 10,3 m Magasság: 4,5 mÜres tömeg: 3652 kg Maximális felszállótömeg: 5931 kg Hajtómü típusa: General Electric J85–GE–4Hajtómü teljesítménye: 13 kN Maximális sebesség: 834 km/h Hatótávolság: 1456 kmSzemélyzet: 2 fő (oktató és növendék)
A hosszú szolgálat alatt elöregedő gépekkel az 1990-es években megsokasodtak a müszaki problémák (1997-ben például három alkalommal is letiltották a típust), így elodázhatatlanná vált a nyugdíjazásuk. A haditengerészet hamarosan meg is kezdte a T–2-esek felváltását a sokkal korszerübb T–45 Goshawk típussal, mely a világszerte elterjedt és sikeresnek számító Bae Hawk alapjaira épült, annak továbbfejlesztett változatának tekinthető. Az utolsó Buckeye 2004 áprilisában landolt repülőgép-hordozón.
T–45 Goshawk, a high-tech utód. Vajon lesz-e olyan sikeres és hosszú életü, mint a Buckeye volt?
Számos példányt őriznek lekonzerválva az arizonai Davis-Monthan légibázison, ugyanakkor a kivont gépek közül sokat eladtak gyüjtőknek és civil felhasználóknak. Ezekkel a gépekkel rendszeresen tartanak bemutatókat a különböző repülőnapokon. Szerencsére az aviatikai múzeumoknak is jutott néhány példány, így a kiszolgált típust az utókor is megőrizheti emlékezetében.
Ötven év, hét gép. A születésnapi ünneplő kötelék Perdido Pass felett, nem messze a legendás pensacolai bázistól. Reméljük, legalább a repülőnapokon még sokáig láthatjuk a levegőben ezt a kedves formájú kis gépet
Fotó: US Navy
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!
E-mail cím:
Megszólítás:
A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.