2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 395 Ft   : 365 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Oroszország 2012-ben veheti át első An-70-es szállítógépeit

JETfly  |  2010. 06. 25., 16:22

Az orosz védelmi miniszter, Anatolij Szergyukov, 2010. június 24-én jelentette be, hogy Oroszország várhatóan 2012 elején veheti át az első An-70-es katonai teherszállító repülőgépeit. A finanszírozási gondok és politikai viták miatt elhúzódó program ellenére az oroszok továbbra is igényt tartanak a következő generációs teherszállító gépre.

A szovjet légierő elöregedő An-12-es szállítógépeinek leváltása érdekében indították az An-70-es programot, az új szállítógép tervezésével az Antonov tervező irodát bízták meg. A gép fejlesztését az 1980-as évek végén kezdték, a Szovjetunió felbomlása azonban jelentősen leszükítette a gép fejlesztésére fordítható anyagi forrásokat. A közepes hatótávolságú, turbólégcsavaros An-70-es 1994. december 16-án teljesítette első repülését Kijevben, azonban a prototípus negyedik repülése során összeütközött a követésére használt An-72-eesel, melynek során a hét fős személyzet életét vesztette, a gép pedig megsemmisült. Az An-70-es második prototípusa 1997. április 24-én emelkedett a magasba, ezt követően pedig sor került a típus első nyilvános bemutatkozására és a további tesztelések végrehajtására is. Ezek sem zajlottak ugyanakkor problémamentesen, hiszen 2001-ben, a sarkvidéki tesztek során leállt a gép két hajtómüve, melynek következtében kényszerleszállást hajtott végre Irkutszk közelében.

An-70-es a 2008-as Aviasviten

Moszkva és Ukrajna időközbeni politikai vitái sem kedveztek a program alakulásának, így nem kezdődhetett meg a gép sorozatgyártása. 2009 azonban úgy tünik fordulópontot jelentett az An-70-es életében, hiszen Moszkva beleegyezett a program további finanszírozásába, melynek eredményeként várhatóan 2012-ben érkezhetnek meg az első An-70-es szállítógépek Oroszországba. Az orosz kormány korábban 164 darab, míg az ukránok 65-70 darab An-70-es beszerzéséről döntöttek.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-13 12:52:44
25 éve, 1999. március 12-én csatlakozott Magyarország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez: a jubileum kapcsán földi és légi bemutatókkal tarkított ünnepséget rendeztek Tatán, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár alakulatánál, ahol beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Mutatjuk a helyszíni fotókat!
2024-03-11 14:35:49
A Magyar Légierő pilótái a legjobbak közül valók, és a veszélyek korában kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülést érdemelnek. Tudásuk, szolgálatuk kulcsfontosságú Magyarország biztonságának védelmében. Ezért jelentős – decemberig visszamenőleges – béremelésükről döntöttünk – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

2022. október 28-án került sor Dani Zoltán székely származású nyugalmazott ezredes nagykanizsai előadására a Halis István Városi Könyvtárban. Az F-117-es lelövésének 25. jubileuma alkalmából idézzük most fel a prezentáció anyagát!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin