2024. 04. 18. csütörtök
Andrea, Ilma
: 393 Ft   : 370 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Gőzerővel készül a légierő a kecskeméti repülőnapra

JETfly  |  2008. 07. 25., 12:57

2008. augusztus 16-án és 17-én Kecskemét ismét várja a repülőbarátokat, a repülés iránt érdeklődőket hazánk és egyben Európa egyik legnagyobb légibemutatójára. Az idei év egy különleges alkalom, mert ezen a rendezvényen ünneplik a Magyar Honvédség megalakulásának 160., a Magyar Légierő fennállásának pedig a 70. évfordulóját. E nevezetes események apropójából az ünnepelt, azaz a Magyar Honvédség és azon belűl a Légierő is nagy erőkkel készülődik, hogy együtt ünnepeljen a hazai és külföldi vendégekkel.

A jubileumi Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató vendégei mind a dinamikus, mind a statikus bemutatókon is megcsodálhatják a magyar felségjelü repülőeszközöket. Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra érkezők először a betonon kiállított gépeket tekinthetik meg. Itt lesznek a múlt legendás és a jelenkor modern repülőgépei is.

A kecskeméti MH Légijármü Javítóüzem munkatársai már több hónapja dolgoznak azon, hogy augusztusban a Magyar Légierő nevezetes, ma már nyugdíjba vonult gépeit teljes fényükben tekinthessék meg a rendezvény látogatói. Hosszú sorban állnak majd egymás mellett a szolgálatból kivont helikopterek és vadászgépek. Ismét látni lehet a MiG-15, MiG-17, MiG-21, MiG-23 típusú vadászgépeket, a Szu-22 típusú vadászbombázót, Mi-1, Mi-2, Mi-4 és Ka-26 típusú helikoptereket. A történelmi repülőkiállítás egyik érdekessége lesz a Messerschmitt Bf-108 típusú repülőgép magyar festéssel.

Fotó: dr.Toperczer István

A jelenleg szolgálatban álló, magyar ékkel díszített repülőeszközök is kiemelt részesei lesznek a statikus kiállításnak. Látható lesz az oktató-kiképző JAK-52, L-39 Albatros, a jelenlegi készültséget adó vadászrepülőgép, a legendás kétfarkú MiG-29 Fulcrum és az utód, a negyedik generációs repülőgép a JAS-39 Gripen. Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis csapatai is bemutatják gépeiket a kecskeméti betonon. Közelről és a türelmesebbek akár belülről is megismerhetik a Mi-8, Mi-17 és Mi-24 típusú helikoptereket. A Magyar Légierő igáslovát, a folyamatos katonai és humanitárius szállításokért felelős An-26-ost is megnézheti az érdeklődő közönség.

Természetesen egy repülőnapnak csak az egyik látványossága a betonon egymás mellett álló repülőgépek statikus sora. A nagy és látványos események a levegőben történnek. Mit is láthat a Tisztelt Nagyérdemü a Magyar Légierő repülőgépeitől a levegőben? A tőlük megszokott precíz és látványos bemutatót.

Fotó: Temesvári Péter

Az első magyar ékkel ellátott repülőgépek a nyitó kép során tisztelegnek a közönség előtt. Kötelékben repülnek el a Mi-8, Mi-17 és Mi-24-es helikopterek, a Teve század egy-egy An-26 típusú szállítógépét kíséri majd két L-39 Albatros, illetve két MiG-29 Fulcrum. A nyitó díszelgő kötelékek sorát az új generációs gépek, a JAS-39 Gripenek raja zárja. A repülőgépek nemcsak a megszokott pályairányú átrepüléseket tervezik, de a többi manőver maradjon meglepetés.

A nyitóképen kívül a magyar gépek a tőlük megszokott látványos egyéni bemutatókon mutatják be mind a pilóta, mind a repülőeszközök tudását. Egyéni bemutatót tart a Kanadából hazaérkező fiatalok képzésére használt L-39 Albatros. Levegőbe emelkedik a negyedik generációs JAS-39 Gripen, hogy idén is elkápráztassa kecskeméti közönségét repülésével, és természetesen látható lesz a repülőbarátok nagy kedvencének számító MiG-29 Fulcrum bemutató programja is.

Fotó: Temesvári Péter

A forgószárnyas szekció is aktívan vesz részt a repülőnap dinamikus programjában. Idén is látható lesz a Mi-24 Hind harci helikopter külföldi szakértőket is csodálatra késztető programja, és láthatjuk a szállító helikopterek bemutatóját is.

A fent felsorolt statikus kiállítás tagjai és a dinamikus program résztvevői mellett a jubileumi bemutató tiszteletére több meglepetéssel is várják a Kecskeméten megrendezésre kerülő Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató vendégeit.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 04. 17., 10:20
Mint ahogy arról már közösségi oldalunkon is beszámoltunk, 2024. április 8-18. között rendezik meg a Görög Légierő Andravida légibázisán az INIOCHOS 2024 nemzetközi hadgyakorlatot. Olvasóinknak most az első spotter napról mutatunk fotókat!
2024. 03. 28., 14:43
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.
2024. 03. 27., 16:19
20 évvel ezelőtt, 2004. március 16-án érkezett meg Olaszországba két F-104 Starfighter kíséretében az első Eurofighter Typhoon. A jeles évforduló alkalmából nem maradhatott el egy jubileumi festésű példány bemutatása sem.
2024-04-11 09:56:47
2024. április 12-től három hétig a kecskeméti repülőbázison tartózkodik a magyar részre gyártott KC-390 katonai szállítórepülőgép – tájékoztatott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 04. 17., 12:19
Életek múlhatnak a helikopter-karbantartó munkáján.
2024. 04. 15., 14:35
A Magyar Honvédség légi kutató-mentő szolgálata - H145M típusú helikopterrel - is részt vett egy, Martonvásár környékén eltűnt kisrepülőgép keresésében, április 13-án, szombaton.
2024. 04. 11., 13:55
Az idei évben is az EUFOR Althea művelet parancsnoki teendőit ellátó nemzet, vagyis 2024-ben Magyarország biztosítja a bosznia-hercegovinai békemisszió MEDEVAC (Medical Evacuation), azaz egészségügyi kiürítési képességét.
2024. 04. 10., 09:29
A repülés iránt az átlagosnál jobban érdeklődő utasok és a repülőgépfotósok kedvencei közé tartoznak azok a gépek, amelyek egy légitársaság vállalati arculatától és szabvány festésmintájától eltérő színekben repülnek.

  Legfrissebbek most

Mi történt azon a napon? Ha a Nap egy bizonyos szögből sütött a kecskeméti légibázis betonjára, sokáig egy ezüstös csík emlékeztetett a 2008. április 17-i repülésre.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

„A második világháború alatt legalább huszonnégy – amerikai és szovjet – légitámadás érte Győr városát – legalább ennyiszer zúgtak a szirénák, omlottak le az épületek és menekültek az óvóhelyekre az emberek a bombázások elől.”