2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Orosz stratégiai bombázók támadták az Iszlám Államot

JETfly  |  2015. 11. 19., 12:13

A védelmi minisztérium bejelentése alapján Oroszország ismételten cirkálórakéta támadást hajtott végre szíriai célpontok ellen. A korábbi hasonló esemény során a fegyvereket a Kaszpi-tengerről indították, most azonban a légierő stratégiai bombázói juttatták célba rakétákat.

Mostanra az oroszok is hivatalosan elismerték, hogy október 31-én, a Sínai-félszigeten a Metrojet légitársaság A-321-es repülőgépe terrortámadás miatt zuhant le, 224 halálos áldozatot követelve. Erre, illetve a párizsi merényletekre válaszul indították útnak oroszországi repülőterekről a nagy hatótávolságú bombázó repülőgépeket. Az első hullámban Tu-22M3 ’Backfire’ repülőgépek, a második hullámban pedig Tu-95MSz ’Bear’ és Tu-160 ’Blackjack’ bombázók támadták az Iszlám Állam 14 célpontját Szíria több pontján. Emellett a Latakiába telepített kontingens (Szu-24-es, Szu-25-ös és Szu-34-es típusokkal) sem tétlenkedett, november 17-én a stratégiai bombázók és a helyben települt repülőgépek összesen 127 bevetés során 206 célpontot támadtak.

 

A védelmi minisztérium által közzétett felvételek tanúsága szerint a Tu-95MSz repülőgépek H-55 (AS-15 ’Kent’) típusú szárnyas rakétákat, a Tu-160-asok pedig H-101 típusú alacsony észlelhetőségű rakétákat indítottak a levegőből, utóbbinak ez volt az első éles alkalmazása harci körülmények között. A felvételeken OFAB-250-270 szabadesésű bombák is láthatóak, ezeket a Tu-22M3-asok hordozták belső fegyverterükben. A támadások eredményességéről nincs pontos információ, azonban a szír közösségi médiában megjelent felvételek szerint legalább egy H-55-ös rakéta még a levegőben felrobbant.

Kövessék folyamatosan A szovjet repülőtér titkai múzeum Facebook oldalát, ahol folyamatosan olvashatnak a szíriai eseményekről, a Szíriába települt orosz kontingensről, típusokról és fegyverekről is! 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-13 12:52:44
25 éve, 1999. március 12-én csatlakozott Magyarország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez: a jubileum kapcsán földi és légi bemutatókkal tarkított ünnepséget rendeztek Tatán, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár alakulatánál, ahol beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Mutatjuk a helyszíni fotókat!
2024-03-11 14:35:49
A Magyar Légierő pilótái a legjobbak közül valók, és a veszélyek korában kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülést érdemelnek. Tudásuk, szolgálatuk kulcsfontosságú Magyarország biztonságának védelmében. Ezért jelentős – decemberig visszamenőleges – béremelésükről döntöttünk – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

2022. október 28-án került sor Dani Zoltán székely származású nyugalmazott ezredes nagykanizsai előadására a Halis István Városi Könyvtárban. Az F-117-es lelövésének 25. jubileuma alkalmából idézzük most fel a prezentáció anyagát!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin