2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Megérkezett az első négy F-16IQ Irakba

JETfly  |  2015. 07. 14., 09:30

Az iraki védelmi minisztérium 2015. július 13-án, a honlapján jelentette be, hogy négy F-16IQ vadászbombázó landolt a fővárostól mintegy 80 km-re található Balad légibázison. A gépek érkezése morálisan is jókor jött az Iraki Légierő számára azok után, hogy egy iraki pilóta életét vesztette az arizonai kiképzés során, valamint egy véletlen bombázás során több civil életét vesztette Bagdad külvárosában.

Az első gépnek még tavaly szeptemberben meg kellett volna érkeznie Irakba, mielőtt az Iszlám Állam lerohanta az ország jelentős részét. A gépeket azonban átirányították az Amerikai Légierő nemzetközi F-16 kiképző központjába a pilóták kiképzésének támogatására, amely az arizonai Tucson Nemzetközi Repülőtéren található.

A mintegy 6.5 milliárd dollárért az iraki kormányzat 36 teljesen felszerelt F-16IQ (jelenleg 35 – mivel egy gép megsemmisült Arizonában) kap, hozzá fegyverzetet (bombákat, rakétákat) valamint kiszolgáló eszközöket.

Az első iraki F-16-os tavaly júniusban gördült le a Lockheed Fort Worth-ban (Texas) található gyártósoráról, azonban Baladban nem volt kész a komplex támogatási rendszer, ami nem tette lehetővé a gép biztonságos szállítását tavaly szeptemberben.

F-16IQ Balad Légi Bázison

(Forrás: dinarvets.com)

Az F-16-osok érkezésére mindössze néhány héttel azután került sor, hogy az arizonai Douglas közelében, éjszakai kiképzési feladat végrehajtása során lezuhant az egyik iraki harci gép, a pilóta, Rasid Mohammed Sidq dandártábornok életét vesztette.

E hónap elején az Iraki Légierő által üzemeltetett, orosz gyártmányú Szu-25 véletlen bombaoldást hajtott végre Bagdad külvárosa felett, aminek következtében több polgári lakos életét vesztette.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-13 12:52:44
25 éve, 1999. március 12-én csatlakozott Magyarország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez: a jubileum kapcsán földi és légi bemutatókkal tarkított ünnepséget rendeztek Tatán, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár alakulatánál, ahol beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Mutatjuk a helyszíni fotókat!
2024-03-11 14:35:49
A Magyar Légierő pilótái a legjobbak közül valók, és a veszélyek korában kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülést érdemelnek. Tudásuk, szolgálatuk kulcsfontosságú Magyarország biztonságának védelmében. Ezért jelentős – decemberig visszamenőleges – béremelésükről döntöttünk – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

2022. október 28-án került sor Dani Zoltán székely származású nyugalmazott ezredes nagykanizsai előadására a Halis István Városi Könyvtárban. Az F-117-es lelövésének 25. jubileuma alkalmából idézzük most fel a prezentáció anyagát!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin