JETfly
Lengyel helikopterekkel erősít Fülöp-szigetek légiereje
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, a fülöp-szigeteki védelmi minisztérium 2010-ben írta alá azt a közel 65 millió dolláros szerződést, melynek értelmében 8 darab, W-3A Sokol típusú helikoptert rendeltek a lengyel PZL Swidnik vállalattól. Az eredeti tervek szerint az első négy gép leszállítását 2011 novemberére ígérték, azonban az időpont kitolódott: a négy Sokol 2012. február 13-án, hétfőn indult útnak egy Antonov An-124 Ruszlán gyomrában.
| Hirdetés | |
A gép a Rzeszow melletti Jasionka repülőtérről indulva, február 14-én érkezett meg Manilába. Az első négy forgószárnyas leszállításával a lengyel vállalat teljesítette a szerződés első részét, mely a gépek leszállítása mellett a személyzet kiképzését és a szükséges logisztikai háttér biztosítását is magába foglalja.

Fülöp-szigetek légiereje meglévő Bell UH-1H Huey helikoptereivel együtt üzemelteti majd az új Sokolokat, melyek beszerzésével a délkelet-ázsiai szigetállam először vásárolt nem amerikai fejlesztésű forgószárnyasokat. A légierő 2011 elején öt modernizált Huey-t is átvehetett az Egyesült Államoktól ingyen és bérmentve. Arról egyelőre még nincs konkrét információ, hogy a maradék négy W-3A Sokolt mikor szállítja le a lengyel vállalat. A légierő modernizálásának folytatásaként egy századnyi F-16-os vásárlását is tervezik.
Hol rendezték a Légi Fölény 2012 hadgyakorlatot?
A játékosok adatait bizalmasan kezeljük! A megfejtők automatikusan értesítést fognak kapni a jetfly.hu új játékairól, illetve híreiről! A nyertesek nevét a jetfly.hu portálon tesszük közzé! Tájékoztatjuk, hogy a 2001. évi CVIII. törvény 14. § (2) pontjában előírtaknak megfelelően biztosítjuk, hogy bármikor leiratkozhat hírlevelünkről. A törvény (3) pontjában meghatározottak szerint ezt az e-mail címet a honlap üzemeltetője harmadik félnek át nem adja.








