2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Sikeres évet zárt az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis

JETfly  |  2013. 01. 04., 09:50

Kiemelkedően sikeres évet tudhat maga mögött a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis. 2012-ben több jelentős sikerrel is büszkélkedhet a repülőbázis, a vadászgépek magyarországi rendszerbe állítása óta pedig a Gripen-flotta először haladta meg az 1 700 repült óraszámot.

Az alakulat vadászpilótái tavaly két jelentősebb külföldi gyakorlaton vettek részt. A márciusban megrendezett svédországi Légi Fölény 2012 gyakorlaton hét repülőgéppel éleslövészetet hajtottak végre a pilóták, akik közül többek számára ez volt az első éles rakétalövészet eddigi pályafutásuk során. A gyakorlat egy másik elemén, az úgynevezett levegő-levegő gépágyúlövészeten a hatvanas évek óta nem vett részt magyar pilóta.

Március végén a Lion Effort 2012 – szintén svédországi − nemzetközi légi gyakorlat keretei között négy résztvevő és két megfigyelő országgal együtt szerezhettek jártasságot többnemzeti kötelékben végrehajtott feladatokban. November elején a bázis állománya első alkalommal gyakorolt olyan összehangolt feladatot, amely során a teljes Gripen-flotta egy kötelékben repült. A bázison állandóan két fegyverzettel felszerelt Gripen áll készenlétben hazánk légterének védelmére.

Az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ adatai szerint évente mintegy 450 ezer légi jármü halad át Magyarország felett. Az elmúlt évben 32 gép repült úgy az ország légterébe, hogy nem létesített kapcsolatot a magyar légi irányítással. Ezen esetek közül hat végződött a kecskeméti Gripenek riasztásával.

Szintén fontos esemény volt, hogy január végén Hende Csaba honvédelmi miniszter és Sten Tolgfors svéd védelmi miniszter jelenlétében aláírták a Gripen-szerződés módosításáról szóló megállapodást. Ennek értelmében hazánk kétszeres repülési idővel rendelkezik a vadászgépeken, ami kevesebb mint 50 százalékos többletkiadással jár majd, és a kiképzést is tartalmazza. Az új megállapodás további tíz évre biztosítja a légtérvédelmi képességet Magyarország számára.

Érkeznek a Gripenek (2006)

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-13 12:52:44
25 éve, 1999. március 12-én csatlakozott Magyarország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez: a jubileum kapcsán földi és légi bemutatókkal tarkított ünnepséget rendeztek Tatán, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár alakulatánál, ahol beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Mutatjuk a helyszíni fotókat!
2024-03-11 14:35:49
A Magyar Légierő pilótái a legjobbak közül valók, és a veszélyek korában kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülést érdemelnek. Tudásuk, szolgálatuk kulcsfontosságú Magyarország biztonságának védelmében. Ezért jelentős – decemberig visszamenőleges – béremelésükről döntöttünk – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin