JETfly
Sikeres volt a VFAT 2008 szimulátoros repülőnap
December 12-14-ig került megrendezésre a már hagyományosnak tekinthetõ VFAT, avagy az online szimulátoros társadalom repülõshowja. A szervezõk és a résztvevõk egyaránt kitettek magukért, melyet semmi sem bizonyít jobban, mint a rendezvény 3 napja alatt megfordult érdeklõdõk száma.
Bevezetésképpen néhány információ azok számára, akik nem tudják, hogy mi is ez a virtuális repülőnap. Még 2005-ben egy német virtuális repülőezred (Jabog32) néhány fanatikus, repülésért rajongó tagja kitalálta, hogy az akkor már 2 éve forgalomban lévő Lock On nevű repülőgépszimulátorral tartsanak egy amolyan igazihoz hasonló szimulátoros repülőnapot. Az elgondolást tettek követték, és még abban az évben megrendezésre került a VFAT 2005. Mivel gyerekcipőben járt még a szervezés, így számos kisebb-nagyobb probléma merült fel (pl. az akkori otthoni internetes kapcsolatok ill. hardware-ek korlátai). Mindezek ellenére elmondható, hogy egy továbbfejlesztésre érdemes eseményt hoztak létre a szimulátoros társadalom számára. Az évek során eljutott a rendezvény egy rendkívül magas szintre, és immáron az évek óta műrepülő és kitartóan gyakorló csapatok happeningjévé nőtte ki magát. A bemutatók során a valós életben egy repülőnapon látható manőverek mellett természetesen nem ritkán előfordulnak olyanok is, amelyet igazából rendkívül veszélyes/lehetetlen lenne végrehajtani. Amióta a Lock On megjelent, rengeteg műrepülőcsapat alakult. Jelen pillanatban elmondható, hogy a világ szinte összes jelentősebb bemutató csapatának van már virtuális megfelelője, melyek egyre inkább az igazi alakulat repülőgéptípusaival repülnek. Ez a tendencia annak tudható be, hogy a Lock On bizonyos szempontból nyitottabbá (sajnos még nem eléggé) vált az elmúlt időszakban, és mód van új 3D modellek implementálására.

Az eseményen mintegy 30 bemutató csapat képviseltette magát, melyek kötelék ill. szóló pilótáinak képességeit csodálhatta meg a nagyérdemű. Az idei rendezvény évek óta tartó folyamatos fejlődésének bizonyítéka, hogy idén már stream-en lehetett követni az eseményeket. A stream annyit tesz, hogy valós időben, egy a honlapon található médialejátszón (vagy saját szoftverrel) keresztül lehetett nézni a bemutatókat. A színvonalasabbnál színvonalasabb repüléseket nem ritkán 1400-1500 ember kísérte figyelemmel a világ rengeteg pontjáról. A szervezőket dícséret illeti, mert a felmerülő technikai hibákat gyorsan és rugalmasan kezelték. Mivel elég bonyolult feladat a világ számos pontján, különböző időzónákban lévő emberek bemutatóinak összehangolása, ezért a szervezőkről tényleg elmondható, hogy nagyszerű munkát végeztek. Úgy gondolom, hogy ami csúszás volt a programban, az nem az ő hibájuk.

No de térjünk át a bemutatókra. December 12-én (pénteken), a kora esti órákban kezdődött a program. Rögtön egy erős kezdés volt elmondható a Patrouille Suisse Virtuelle jóvoltából. A csapat lélegzetelállító manőverekkel és precízitással kápráztatta el a nézőket, mely elsősorban a rengeteg gyakorlásnak és kitartásnak köszönhető. A teljesség igénye nélkül még a pénteki napból kiemelném a szerb Superstars csapat 4 gépes bemutatóját és kiváló kommentátorukat, valamint a Breitling Jet Team Albatrosainak repülését. A szombati nap a két svájci csapat közös repülésével kezdődött, melyet a japán Virtual Blue Impulse nagy sikert arató bemutatója követett. A szombati napból kiemelném még a Virtual Ukrainian Falcons MiG-29C köteléket, valamint természetesen a Virtual Thunderbirds rendkívül színvonalas repülését. A minden évben nagy tetszésnek örvendő, holland nemzetiségű Frazer (a VFAT szervező team tagja) Su-27 szóló bemutatóját ezúttal elkerülte a szerencse és technikai, ill. egyéb problémák miatt nem sikerült maradandót alkotnia. A vasárnapi zárónap tartogatott még néhány érdekességet. Sajnos a napot kezdő Virtual Blue Angels bemutatóját technikai problémák sújtották, így nem sikerült teljes pompájában végrehajtani, a 80-as éveket visszahozó nosztalgikus A-4-es programjukat. Őket követte a S.F.T. nevű kínai kötelék repülése, amely leginkább a kínai zenei aláfestésével borzolta a kedélyeket. Sajnos ez, ill. a sávszélesség problémájuk rányomta bélyegét a bemutatójukra.

A virtuális Orosz Lovagok és a Fecskék közös, elviselhetetlen hosszúra sikerült és bizonyos szakaszokban rendkívül unalmas bemutatója után következett számunkra a nap fénypontja, a magyar MiG-29-es repülése. A stream oldal chat-jének tanulsága szerint rengeteg magyar követte figyelemmel a bemutatókat, de legfőképpen hazánk fiáét. Az idei kecskeméti repülőnapon már megismert Héjás festésű MiG-29-es látványos bemutatót repült, amelyet rengeteg dinamikus és bonyolult manőver tarkított. A bemutató során íródott kommentekből egyértelműen kiderült, hogy elnyerte a nézők tetszését mind a festés, mint pedig a látványos, pörgő és ugyanakkor rendkívül precíz program, melyet a Virtuális MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka, Reaper repült. Elmondható, hogy a VFAT-on immár hagyományosnak tekinthető magyar MiG-29-es bemutató évről-évre nagy sikert arat, tehát méltán van mire büszkének lennünk. Ezt követően az olasz Frecce Tricolori Virtuali bemutatóját lehetett nyomon követni. Utánuk Frazer következett, aki a szombati napot feledtetve repült egy látványos bemutatót a Ka-50-es helikopterrel (a Lock On folytatásaként felfogható DCS széria, Black Shark névre hallgató első darabjával). Már a hétfő hajnali órákban a program záróakkordjaként egy nosztalgikus 16 gépes Hunter-, illetve a Mass Flight névre hallgató kötelékrepüléssel fejeződött be az idei VFAT.

Összességében senkinek nem lehet oka panaszra, hiszen egy rendkívül érdekes és izgalmas hétvégét tölthettek el a repülés szerelmesei, még így a monitor előtt ülve is. A téli uborkaszezon alatt üdítő dolog minden repüléssel kapcsolatos rendezvény, legyen szó akár igazi, akár szimulátoron történő repülésről. Aki lemaradt a programról, az ne búslakodjon, mert a cikkhez tartozó linken megtekinthetők a bemutatók, videó és képgaléria formájában egyaránt. A szervezők ígérete szerint minden bemutató feltöltésre kerül még a napokban. A magyar MiG-29-es bemutató egy exluzív videó formájában is megtekinthető lesz jövő év elején, a vMH59-esek prezentálásában. Végezetül köszönet a szervezők áldozatos munkájáért, találkozunk jövőre a VFAT 2009-en!
Nyerj 2010 Repülőnap DVD filmet!
A játékosok adatait bizalmasan kezeljük! A megfejtők automatikusan értesítést fognak kapni a jetfly.hu új játékairól, illetve híreiről! A nyertesek nevét a jetfly.hu portálon tesszük közzé! Tájékoztatjuk, hogy a 2001. évi CVIII. törvény 14. § (2) pontjában előírtaknak megfelelően biztosítjuk, hogy bármikor leiratkozhat hírlevelünkről. A törvény (3) pontjában meghatározottak szerint ezt az e-mail címet a honlap üzemeltetője harmadik félnek át nem adja.
|
|
|
|
|









