JETfly
Különleges magyar biztonsági alakulat Athénban
12 nindzsa ügyel az olimpia magyar résztvevőinek biztonságára, jelentette a Hungarian Ninja News. Mint a nindzsák vezetője Eroszaki Sokateszik elmondta, az összes résztvevő ország közül a magyarok lesznek a legnagyobb biztonságban, hiszen a nindzsák földön, vizen és levegőben egyidejűleg 12 célt tudnak érzékelni, értékelni, elemezni és támadni. Azaz 3 x 12 x 12 cél egyidejű leküzdésére képesek késedelem nélkül, valós időben, az időjárási viszonyoktól és az időeltolódástól függetlenül, 24 órán keresztül, evés, alvás, kiválasztás nélkül, két héten át. Ezt a rendkívüli teljesítményt az előpihenés teszi lehetővé. Nindzsáink pár napja ébredtek 3 hónapos rákészülő álmukból, ami egyben extraszenzoros érzékelést is lehetővé tett számukra, így a célokat három hónappal korábban már kijelölték és azok felbukkanásakor a célszemélyek háta mögött állva végzik el a dolgukat.
Most kaptuk a faxot:
A hír hallatán az Al Kaida szóvivője azonnal kommünikét adott ki: "Az eleve kilátástalan harc miatt hithű harcosaink rugalmas elszakadás keretében, a frontvonalakat kiigazítva taktikusan elkerülik a magyar ninja alakulatot, mely még az Afganisztánba küldött Mókusörsnél is veszélyesebbnek tűnik." (Főszerkesztő)
|
|
|
|
|









