2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A Breitling Jet Team története

JETfly  |  2005. 07. 13., 15:25

Bár a kötelék ezen a néven még csak 2003 óta szerepel, Európa egyetlen, sugárhajtású gépekkel felszerelt, főállású polgári formációjának gyökerei egészen 1981-ig nyúlnak vissza. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor viszont jubileuminak nyugodtan mondható a francia csapat 2005-ös szezonja, hiszen éppen a 25.

Az „alapító atya” a ma 51 éves Jacques Bothelin, ez idáig 9000 légi órát teljesített és 145 különböző repülőgép-típus vezetésére szerzett jogosítást. E tiszteletet érdemlő számok eléréséhez nagyban hozzájárult, hogy már 16 esztendősen „szakszót” kapott. A repülés felé – mint megannyi francia pilótát – az a gyermekkori élménye fordította, hogy szülővárosában, Dijonban látta a „Patrouille de France” lenyügöző bemutatóját. Úgy tünik, attól kezdve csak azért dolgozott, hogy egyszer végre saját, sugárhajtású gépekkel felszerelt kötelékét vezethesse. Az álom 2002-es realizálódásáig azonban hosszú utat kellett bejárnia.

A motoros alapkiképzés után Zlin Z-526 Trénerrel, majd Cap-10-es típussal tanulta mürepülést. A ’70-es évek végén az Aerospatiale bemutató-pilótaként alkalmazta, emellett azonban elmaradhatatlan résztvevője volt a franciaországi mürepülő versenyeknek is.

 

1981 elején két barátjával megalapította a Cap-10-esekkel repülő, „Team Apache” nevü formációt. (Mellesleg: Bothelin kedvenc kutyáját hívták Apache-nak.) A három pilóta akkor dolgozta ki a kötelék rendkívül látványos „Apache Roll” nevü figuráját.

Bothelinék specialitása, a nevezetes, „Apache Roll”.

Ennek lényege az, hogy az áthúzó formáció által kibocsátott füstcsíkokat a szólógép körülorsózza. Ezt a manővert később olyan neves katonai kötelékek is müsorukba iktatták, mint a „Red Arrows”, a „Patrulla Águila” vagy a japán „Blue Impulse”. A kiváló repülőtudás azonban nem volt elegendő az „életben maradáshoz”, ahhoz szponzor is kellett. Erre a szerepre Bothelinnek sikerült megnyernie a Martini céget. A szerződésben foglalt bemutató-sorozathoz viszont komolyabb géptípusra lett szükségük. Az 1981-es Párizsi Repülőszalon alkalmat adott rá, hogy a vezér három SIAI-Marchetti SF. 260-as gyakorlógépet rendeljen. Ilyen, olasz gyártmányú kétüléseseket - kiképzésre és könnyü csapásmérő feladatok ellátására - húsznál is több légierő alkalmazott.

A típusátképzés és a program begyakorlása után a „Patrouille Martini” első nyilvános szereplésére 1982 nyarán, Dijonban került sor. 1984-ben médiapartnerként az Europe 1 csatorna neve is felkerült a gépekre. Két év múlva néztek másik típus után.

A svájci Pilatus cég 1986-ban három PC-7-es Turbo Tainert szállított le. Ezekkel a negyedórás müsor - nem utolsó sorban a szárnyaik alá szerelt füstgenerátorokból kicsapó, méteres lángnyelveknek köszönhetően - még látványosabb és izgalmasabb lett. A „Frecce Tricolori” 1988. augusztus 28-án Ramsteinben történt katasztrófája miatt, a következő évben drámaian lecsökkent a légi bemutatók száma. A hatalmas, nagy reklámot biztosító németországi showk teljesen elmaradtak. Már ez is érzékenyen érintette a szponzorokat. A kegyelemdöfést azonban az a Franciaországban életbe lépett törvény adta meg, mely betiltotta a szeszes italok és dohányáruk reklámozását. Bár 1989-ben Bothelint és két pilótáját még Fairfordba is meghívták, a szezon végétől támogatók nélkül maradtak. Hihetetlen szerencséjükre azonban az ECCO munkaközvetítő hálózat éppen akkoriban kezdett terjeszkedni és tulajdonosa fantáziát látott a nagy sikereket elért, százezrek előtt szereplő kötelékben. Annyira, hogy nem csupán a gépek átfestését állta, hanem még abba is betársult, hogy négygépesre bővítsék a formációt.

A „Patrouille ECCO” kötelékbe Bothelin ezúttal két olyan kísérőt is választott, akik korábban a francia légierőben szolgáltak. Mi több, egyikük még a „Patrouille de France” színeiben is repült. A negyedik gép szerepeltetése természeten mozgalmasabbá tette a programot. A TF1 tévécsatorna médiapartnerként gyakran számolt be sikereikről és látogatott el „sasfészkükbe”, a Dijon-Darois reptérre. Nyugat-Európában – Finnországtól Portugáliáig, Ausztriától Angliáig - sikert sikerre halmoztak. Biggin Hillből négyszer hozták el egymás után a legjobb bemutatóért járó Shell kupát. Természetesen ott voltak 1993-ban Salon de Provence-ban is, mikor a „Patrouille de France” 40. születésnapját ünnepelte. 1997-ben az ECCO egyesült a svájci illetőségü Adia céggel. A változás után a PC-7-ek piros festést és az Adecco feliratot kapták. Ezekben a színekben 120 bemutatót repültek. Bár 1998-ban megnyerték a FAI nagydíját, a „Patrouille Adecco” pilótáinak feje felett mégis egyre gyültek a viharfelhők. Előző év nyarán elvesztették egyik társukat. Francis George egy show-ról hazafelé tartva a dugóhúzóból való kivételt gyakorolása közben szenvedett katasztrófát. Végső csapásként aztán, következő szeptemberben a szponzor - anyagi nehézségekre hivatkozva - kivonult a repülőshow-k világából. Ekkor a vezér, arra számítva, hogy köteléke már elegendő hírnévre tett szert ahhoz, hogy saját lábán is megálljon, „Patrouille Apache” néven 1999-ben tovább repültette a formációt.

A gépek tüzpiros színe megmaradt, viszont a szponzor nevének helyére felkerült az 1981-es alapításkor megrajzolt indiánfej. Támogató nélkül azonban hamar elfogyott a pénz. Bothelin ezért, még év közben arra kényszerült, hogy két gépet eladjon. Ezt követően Philippe Laloix-val - aki 1992-től 1997-ig a „Patrouille de France” tagja volt - géppárban szerepelgettek tovább, „Team Apache” néven. Ez a „vergődés” 2001-ig tartott. Közben 2000-ben Bothelin Szuhoj Szu-26-os gépekből álló hármas kötelék élén Japánban és Kínában repkedett a FAI világkupa eseményein. Végül 2001-ben, 15 esztendőnyi közös múlt és 2100 sikeres bemutató után kénytelen volt megválni a maradék két PC-7-estől is. Ám ez korántsem jelentette azt, hogy végkép feladta. Elővette régóta dédelgetett tervét arról, hogy sugárhajtású gépekkel repülő formációt hozzon létre. Eleinte mindenképp francia gyártmányú típusra, a légierőtől kiszuperált Fouga Magister iskolagépekre gondolt. Az öregecske jetekről azonban sürgősen lebeszélték a hozzáértők, hiszen üzemeltetésük költségei akkorára rúgtak volna, hogy annak finanszírozására aligha akadt volna épeszü szponzor. Ekkor egyik barátja az Aero L-39C Albatros típust ajánlotta.

A kelet-európai légierők szükös anyagi helyzete miatt ugyanis százszámra kerültek jó állapotban, jutányos áron a piacra. Minthogy a szlovákok – azóta sajnos feloszlatott - „Biele Albatrosy” csoportjának müsorát többször is látta, a típus kötelék-mürepülésre való alkalmassága felől nem lehettek kétségei. Bothelin azonban sosem volt vadászpilóta, ezért előbb alkalmassági vizsgálaton kellett átesnie ahhoz, hogy aztán sugárhajtású katonai gépen típusvizsgát tehessen. Miután sikeresen vette ezeket az akadályokat, kezdte megszervezni az új köteléket. Az általa lízingelt Albatrosok korábban Észtországban repültek. Ezúttal valamennyi kísérőjét a francia légierő veterán vadászrepülői közül válogatta. Első támogatónak az európai térhódításba kezdett, algériai központú Khalifa pénzügyi csoportot találta.

Az ennek megfelelően „Patrouille Khalifa” nevet felvett kötelék, különleges festésü két gépével Bothelin és Laloix mutatkoztak be 2002 májusában. A formáció gyorsan bővült és a szezon végén már 4 + 1 Albatrosból állt. A cég azonban akkor hirtelen megvonta Bothelintől a támogatást. A vezér tehát - öt géppel és egy nagy rakás adóssággal a nyakában - ott állt megfürödve. A szerencse azonban nem hagyta el, és ismét jókor volt, jó helyen. A világhírü Breitling óragyár vezetése ugyanis éppen akkor határozta el, hogy nem szponzorálja tovább a II. világháborús vadászgépekkel repülő „Warbirds” csoportot.

Az egyesség létrejöttével került fel a gépekre a Breitling felirat és az indiánfej. A 2003-as évad legnagyobb sikerét az jelentette, hogy az elegáns festésü, kecses Albatrosok Fairfordban elnyerték a Lockheed kupát, mely hagyományosan a legjobb tengerentúli bemutatóért jár.

A Bothelin vezette kötelékek „sasfészke” mindig is a Dijon-Darois reptér volt. A 2004-es szezonra a függőleges vezérsíkokról eltünt az indiánfej, és immár öt géppel repülték a bemutatókat. Idén május 19-től aztán már mind a hat gép szerepel a félórás müsorban. Bothelin ekkortól valóban elmondhatja, hogy nagy álma végre megvalósult.

A „Breitling Jet Team” tagjainak idén tavasszal összesen 33.550 légi órájuk volt. A téli időszakban igen keményen, napi három gyakorlással készültek a 2005-ös szezonra. A gépek üzemeltetését - azok kiváló állapotából adódóan - egyelőre öt szerelő képes megoldani. A formáció hat pilótáját 2005-ben 26 helyszínen láthatják repülni a kötelékek kedvelői. A listán megtalálható a szeptemberi rivoltói show is, ahol a kilenc meghívott csapat között egyetlen, nem katonai csoportként a „Breitling Jet Team” szerepelhet. Mi ez, ha nem a legnagyobb elismerés?!

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-05 10:15:09
2024. március 4-én, hétfőn, Gróf Gergely ezredes, a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka tartott tájékoztatót, melyben többek között a bázison jelenleg zajló elektronikai hadviselési gyakorlatokról, valamint a Magyar Légierő Gripen flottájának idei évre tervezett feladatairól is hallhattunk információkat.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin