JETfly

JETfly, a repülés világa

vissza a főoldalra

Navigáció

Hírek, Információk

Típusok

Repülés

Galéria

Légtér

JETfly

Hírlevél

 







http://www.repulonap.hu

JETfly

Megérkeztek Ukrajnába a modernizálásra váró indiai An-32-esek

Startlap megosztás

JETfly Internetes Magazin

Az indiai légierő első 5 db An-32 katonai szállító repülőgépe a napokban érkezett meg az ukrajnai Kijev repülőtérre, hogy végrehajthassák rajtuk a nagyjavítási, valamint a modernizációs munkálatokat.

A még 2009. június közepén megkötött 400 millió dollár értékű szerződés 105 db, az indiai légierőnél szolgálatot teljesítő, An-32 szállító repülőgép modernizálásáról, valamint nagyjavításáról szól, amely lehetővé teszi, hogy újabb 15-20 évig szolgáljanak ezek a gépek nagyobb hatótávolsággal és hasznos teherrel. A szerződésben a felek úgy állapodtak meg, hogy az első 40 db repülőgépen Ukrajnában, majd a fennmaradó 65 db-on pedig az indiai légierő, Észak-Indiában fekvő kanpuri repülőgépgyárában hajtanák végre a modernizációs és javítási munkálatokat.

 

Ez idáig a repülőgépek dokumentációit készítették elő az Antonov gyár szakemberei. A terveknek megfelelően, a modernizációs program keretében az An-32-es szállítógépeket különböző korszerű berendezésekkel látják el, amelyek magasabb szintű repülésbiztonságot fognak biztosítani. Így közelségi és földközelség riasztót, műholdas navigációs rendszert, új távolságmérő berendezést, továbbfejlesztett rádió magasságmérőt, egy új radart két többcélú kijelzővel, valamint új oxigén rendszert, továbbá korszerű pilótaüléseket kap. Teljes egészében 25 új berendezéssel fog gazdagodni a modernizált szállító repülőgép, amely megfelel a modern kori repülőgép követelményeinek. A modernizációs és nagyjavítási munkák előreláthatólag több mint öt évet vesznek majd igénybe.

 

Az elvégzett munkák befejezése után kerülhet sor a beépített berendezések földi és légi ellenőrzéseire. A repülőgépek sikeres berepülése után veheti át az indiai légierő a már korszerű, a kor követelményeinek megfelelő repülőgépeit. India ezeknek a repülőgépeinek az „Ezüst Ló” nevet adta, a repülőgép nagy manőverezési képességei, valamint a megbízhatósága miatt. India azért döntött az An-32-es szállító repülőgépeinek a modernizálása mellett, mert nem áll módjában lecserélni a már elavult, valamint a javításközi üzemidejét ledolgozott repülőgépeit más típusra. Ezeket a repülőgépeket speciálisan az indiai kormány kérései szerint tervezték és kivitelezték úgy, hogy alkalmasak legyenek, például a szélsőséges időjárási körülmények között való üzemelésre is.

 

Azonban már korábban napvilágot látott az a hír, hogy ennek ellenére India szándékában áll vásárolni 10 db amerikai gyártású C-17 Globemaster III szállító repülőgépet 1,7 milliárd dollár értékben.

Nyerj 2010 Repülőnap DVD filmet!

Melyik ország bemutató köteléke a Frecce Tricolori?





Válaszadás határideje: 2010.09.30 12:18:00

A mi pontos időnk: 2010.09.06 20:02:57




A játékosok adatait bizalmasan kezeljük! A megfejtők automatikusan értesítést fognak kapni a jetfly.hu új játékairól, illetve híreiről! A nyertesek nevét a jetfly.hu portálon tesszük közzé! Tájékoztatjuk, hogy a 2001. évi CVIII. törvény 14. § (2) pontjában előírtaknak megfelelően biztosítjuk, hogy bármikor leiratkozhat hírlevelünkről. A törvény (3) pontjában meghatározottak szerint ezt az e-mail címet a honlap üzemeltetője harmadik félnek át nem adja.




Keresés

Részletes keresés

Vezető híreink

 • Kecskeméti Repülőnap legszebb felvételei
 • Izraeli szárnyakkal szállhat 800 F-35?
 • Fölösleges a másodpilóta?
 • Melyik lesz a befutó? - Új kiképzőgépet választ India
 • Hírek az Emirates, az Air France és a Lufthansa A380-asainak háza tájáról
 • Argentína orosz helikoptereket vásárol
 • Amerikai F-15-ösök váltják a lengyel MiG-29-eseket a Baltikum felett
 • Éleslövészeten az ausztrál Super Hornetek
 • Lezuhant egy katonai helikopter Venezuelában
 • Óriási magyar siker a műrepülő VB-n, Nádas Tamás a TOP 10-ben!

Hirdetések