JETfly
Kapitalista Szombat a Szolnoki Repülőmúzeumban
Ez alkalommal másodszor került megrendezésre a jeles esemény, amely a Múzeumot önzetlenül segítő kezek találkozója. A Szolnoki Múzeum közzétett felhívásra húszegynéhányan jelentkeztek, szombatjukat áldozva a Múzeumban végzett fizikai munkára. Csakúgy mint tavaly ősszel, remek hangulatban telt a nap, és aligha akadt aki tényleges áldozatnak tekintette volna a jelenlétét.

A munka több fronton zajlott. Ez a brigád talajegyengetést végzett.

Több repülőgép, köztük a Hawker Hunter kapott üdítő fürdőt géppel…

…és kézzel.

A leginkább érdekes munka a Szuhoj Szu-22M3 „átfegyverzése volt. Itt függesztősíneket szerelnek fel.

A félelmetes csapáserőt képviselő 58mm-es nem irányított rakéták UB-blokkja kerül elő a ládákból.

A függesztéshez összehangolt fizikai erő és szakmai irányítás szükséges. Ez utóbbit Nyitray alezredes úr, fegyverzeti mérnök-tiszt biztosította – szintén szabad idejében.

A Kapitalista Szombaton megjeletek csoportja.

A külső tartókra óriási póttartályok kerültek.

A munka befejezése után következett a jutalom: a V.I.P. szintű tárlatvezetés. Most olyan helyekre is el lehetett jutni, ahova látogató csak nagyon ritkán teheti be a lábát.
A legközelebbi hasonló szombatot ez év őszére tervezi a Múzeum vezetése, a pontos dátumot a www.repulomuzeum.hu fogja közzétenni.
Nyerj 2010 Repülőnap DVD filmet!
A játékosok adatait bizalmasan kezeljük! A megfejtők automatikusan értesítést fognak kapni a jetfly.hu új játékairól, illetve híreiről! A nyertesek nevét a jetfly.hu portálon tesszük közzé! Tájékoztatjuk, hogy a 2001. évi CVIII. törvény 14. § (2) pontjában előírtaknak megfelelően biztosítjuk, hogy bármikor leiratkozhat hírlevelünkről. A törvény (3) pontjában meghatározottak szerint ezt az e-mail címet a honlap üzemeltetője harmadik félnek át nem adja.
|
|
|
|
|









