JETfly

JETfly, a repülés világa

vissza a főoldalra

Navigáció

Hírek, Információk

Típusok

Repülés

Galéria

Légtér

JETfly

Hírlevél

 







http://www.repulonap.hu

JETfly

Európába jön a 787 Dreamliner és a 747-8Freighter

Startlap megosztás

JETfly Internetes Magazin

A Boeing amerikai repülőgépgyártó vállalat a napokban jelentette be, hogy a tervek szerint az idei, 2010. július 19-25. között megrendezendő Farnborough International Airshow-n mutatnák be az európai közönségnek elsőként a 787 Dreamliner utasszállítót, valamint az új 747-8F teherszállítót. Ugyanakkor ez még csak terv, a két gép európai debütálása nagyban függ a jelenleg is zajló repülési tesztprogramok alakulásától.

Az első repülését 2009 decemberében teljesítő Dreamliner várhatóan másfél napot töltene Farnboroughban, ami egyúttal a típus első bemutatkozása is lenne egy nemzetközi airshow-n. A polgári repülést forradalmasító, nagyrészt kompozit anyagokból készült Dreamliner mellett az érdeklődők várhatóan megtekinthetik a Boeing új teherszállítóját, a 747-8F-et is, ami idén februárban teljesítette szűzfelszállását.

 

 

A Boeing a bejelentésében arra is kitért, hogy a 747-8F talán már hamarabb, 2010 májusában is ellátogathat Európába, a 747-es szolgálatba állításának 40. évfordulója alkalmából.

 

 


Nyerj 2010 Repülőnap DVD filmet!

Melyik ország bemutató köteléke a Frecce Tricolori?





Válaszadás határideje: 2010.09.30 12:18:00

A mi pontos időnk: 2010.09.03 08:05:21




A játékosok adatait bizalmasan kezeljük! A megfejtők automatikusan értesítést fognak kapni a jetfly.hu új játékairól, illetve híreiről! A nyertesek nevét a jetfly.hu portálon tesszük közzé! Tájékoztatjuk, hogy a 2001. évi CVIII. törvény 14. § (2) pontjában előírtaknak megfelelően biztosítjuk, hogy bármikor leiratkozhat hírlevelünkről. A törvény (3) pontjában meghatározottak szerint ezt az e-mail címet a honlap üzemeltetője harmadik félnek át nem adja.




Keresés

Részletes keresés

Vezető híreink

 • Kecskeméti Repülőnap legszebb felvételei
 • Argentína orosz helikoptereket vásárol
 • Amerikai F-15-ösök váltják a lengyel MiG-29-eseket a Baltikum felett
 • Éleslövészeten az ausztrál Super Hornetek
 • Lezuhant egy katonai helikopter Venezuelában
 • Összeütközött két F-16-os
 • Lezuhant egy spanyol Eurofighter Typhoon
 • Több pénzt követel a svájci védelmi miniszter
 • Fel kell gyorsítani a Szu-30MKI-k gyártását Indiában
 • Óriási magyar siker a műrepülő VB-n, Nádas Tamás a TOP 10-ben!

Hirdetések