JETfly

JETfly, a repülés világa

vissza a főoldalra

Navigáció

Hírek, Információk

Típusok

Repülés

Galéria

Légtér

JETfly

Hírlevél

 







http://www.repulonap.hu

JETfly

Boeing 787 Dreamlinereket rendelt az iraki kormány

Startlap megosztás

JETfly Internetes Magazin

Irak kormánya hivatalosan is megerősítette, hogy megállapodott az amerikai Boeing repülőgépgyártó vállalattal 10 darab 787 Dreamliner megvásárlásáról. A Boeing adatai szerint a szerződés aláírására már 2009 decemberében sor került, annak ellenére, hogy hivatalosan még csak most erősítették meg a felek a megrendelést. A jelenlegi listaár alapján a 10 darabos Dreamliner megrendelés összértéke eléri az 1,7 milliárd dollárt.

Az irakiak a 787-8 változatot választották korunk legmodernebb utasszállítójából, melynek megépítésében már a kompozit technológia dominált. A Dreamliner 2009. december 15-én teljesítette első repülését, az azóta is tartó repülési tesztsorozaton pedig már több mint 150 repült órát gyűjtöttek össze a tesztgépek. Az előzetes tárgyalások már két évvel ezelőtt megkezdődtek az iraki kormány és a Boeing között. A Dreamlinerek mellett 30 darab B737-800-as beszerzéséről is egyeztettek a felek, melyek konkrét megrendeléséről 2008 áprilisában írták alá a szerződést.

 


A B787-esek – melyek várhatóan az Iraqi Airways színeiben szállíthatják az utazni vágyókat - pontos átadási időpontjáról ugyanakkor még nem közöltek információkat.

Nyerj 2010 Repülőnap DVD filmet!

Melyik ország bemutató köteléke a Frecce Tricolori?





Válaszadás határideje: 2010.09.30 12:18:00

A mi pontos időnk: 2010.09.03 08:07:14




A játékosok adatait bizalmasan kezeljük! A megfejtők automatikusan értesítést fognak kapni a jetfly.hu új játékairól, illetve híreiről! A nyertesek nevét a jetfly.hu portálon tesszük közzé! Tájékoztatjuk, hogy a 2001. évi CVIII. törvény 14. § (2) pontjában előírtaknak megfelelően biztosítjuk, hogy bármikor leiratkozhat hírlevelünkről. A törvény (3) pontjában meghatározottak szerint ezt az e-mail címet a honlap üzemeltetője harmadik félnek át nem adja.




Keresés

Részletes keresés

Vezető híreink

 • Kecskeméti Repülőnap legszebb felvételei
 • Argentína orosz helikoptereket vásárol
 • Amerikai F-15-ösök váltják a lengyel MiG-29-eseket a Baltikum felett
 • Éleslövészeten az ausztrál Super Hornetek
 • Lezuhant egy katonai helikopter Venezuelában
 • Összeütközött két F-16-os
 • Lezuhant egy spanyol Eurofighter Typhoon
 • Több pénzt követel a svájci védelmi miniszter
 • Fel kell gyorsítani a Szu-30MKI-k gyártását Indiában
 • Óriási magyar siker a műrepülő VB-n, Nádas Tamás a TOP 10-ben!

Hirdetések