2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Az év legsikeresebb pályára irányító rendezvénye

JETfly  |  2009. 08. 10., 12:17

Véget ért az idei pályára irányító repülőtábor Szolnokon, az MH Ittebei Kiss József hadnagy Helikopterbázison. Júniusban és júliusban hat turnusban, egy-egy hetes váltásokban összesen 120 fiatal ismerkedhetett meg a repülés alapjaival és szépségeivel.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Repülőfelkészítési Osztálya (RFO), a HM Zrínyi Nonprofit Kft. és a szolnoki Honvéd Sportrepülő Egyesület 2002 óta minden nyáron megrendezi a repülés iránt érdeklődő fiatalok részére a pályára irányító repülőtábort.

Korábban a szandaszőlősi sportrepülőtérre, tavaly és idén viszont már a szolnoki katonai repülőtérre várták azokat a lányokat és fiúkat, akik érdeklődtek a repülés iránt. A PIR-tábor alapvető célja egyébként idén is ugyanaz volt, mint korábban, vagyis, hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését a repülés iránt. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy a tábor a kezdő szakasza a Magyar Honvédség kanadai repülőgép-vezető képző programjának, a NATO Flying Training in Canada (NFTC) képzésnek – mondta el az utolsó turnus zárását követően Bali Tamás alezredes, az RFO kiemelt főtisztje.

Idén – június 22-e és július 31-e között – hat turnusban, egy-egy hetes váltásban, összesen 120 fiatal ismerkedhetett meg a repülés szépségeivel, mégpedig Falke típusú motoros vitorlázó repülőgépekkel és egy négyszemélyes ZLIN–143-as motoros kisrepülőgép segítségével, amelyekkel az öt nap alatt több órát töltöttek a levegőben. Természetesen tapasztalt pilóták, köztük a Magyar Honvédség ma is aktív, vagy már nyugállományba vonult repülőgép-vezetőinek társaságában – tudtuk meg Bali Tamás alezredestől.

Az RFO kiemelt főtisztje hozzátette: a tábor katonai repülőtérre költözésének egyik legnagyobb előnye, hogy így a fiatalok testközelből ismerkedhettek meg a katonai repüléssel. Hiszen nap mint nap látták felszállni a Jak–52-es kiképző repülőgépeket, valamint a szállító és a harci helikoptereket is. Mindemellett pedig személyesen is találkozhattak az NFTC-programban már részt vevő fiatalokkal, akik éppen a kiképzés itthoni szakaszát hajtották végre a PIR-táborok hat hete alatt.

Az elmúlt évekhez képest jelentős változás volt, hogy a táborlakók a repülések közötti szünetekben kipróbálhatták az RFO legújabb szerzeményét, a terem-szimulátorokat. A helikopteres és kisrepülőgépes szimulátorban, a nehézségi erőhatásokat leszámítva, szinte valósághü körülmények várták a táborlakókat – köszönhetően a térhatású kivetítőknek. Emellett pedig a JETfly vadászrepülőgép-szimulátor is a rendelkezésükre állt. A szimulátorok egyébként akkora sikert arattak – árulta el a főtiszt –, hogy a táborlakók, a repülések közötti szünetekben szinte könyörögtek, hogy használhassák a berendezéseket.

Ugyancsak újdonság volt az idei táborokban, hogy az utolsó napokon az MH ÖHP repülésbiztonsági osztályának egyik munkatársa repülésbiztonsági tájékoztatót tartott a táborlakók számára. Ezek az előadások korántsem voltak unalmasak, a téma nagyon érdekelte a fiatalokat.

Az idei PIR-tábor hat turnusát értékelve Bali Tamás alezredes elmondta: bár a táborok történetében első alkalommal a résztvevőknek fizetniük kellett, a 120 helyre mégis jóval többen jelentkeztek, így a szervezőknek volt lehetőségük válogatni a fiatalok közül. Elsősorban azok számára biztosítottak lehetőséget, akik már diplomáztak, vagy hamarosan befejezik főiskolai, egyetemi tanulmányaikat. Bali alezredes szerint a PIR-tábor legnagyobb előnye évek óta az, hogy a táborlakók közül nagyon sokan jelentkeznek az NFTC-képzésre. Idén a 120 résztvevőből negyvenen már a helyszínen beadták jelentkezési lapjukat a repülőgép-vezető képző programra.

Az alezredes emellett arra számít – és ez az elmúlt évek tapasztalata –, hogy egy hónapon belül még legalább ugyanennyien jelentkeznek a képzésre az intereneten is. Éppen emiatt – Bali alezredes szerint – a PIR-tábor az év legjobb pályára irányító rendezvénye. Természetesen e sikernek is köszönhető, hogy az RFO jövőre is szeretné megrendezni a repülőtábort.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-05 10:15:09
2024. március 4-én, hétfőn, Gróf Gergely ezredes, a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka tartott tájékoztatót, melyben többek között a bázison jelenleg zajló elektronikai hadviselési gyakorlatokról, valamint a Magyar Légierő Gripen flottájának idei évre tervezett feladatairól is hallhattunk információkat.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin