2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Budapesten az Ural Airlines – új kapcsolat nyílt kelet felé

JETfly  |  2012. 10. 11., 09:30

2012. október 10-én, pontosan 16.35 perckor landolt Budapesten az Ural Airlines Jekatyerinburgból érkező járata. Ezzel egy újabb fontos kereskedelmi és üzleti útvonalat sikerült feléleszteni: a hetente egyszer közlekedő járat három és fél év után ismét összeköti a magyar fővárost Oroszország negyedik legnagyobb városával. Az egy hete indult járatot a Budapest Airport és a légitársaság magyarországi partnere, a Robinson Tours és a Magyar Turizmus Zrt. ünnepélyes keretek között fogadta ma délután.

Nagy meglepetésben volt részük azoknak az utasoknak, akik az oroszországi Jekatyerinburgból indulva, mintegy 4 óra 40 perces repülőút után leszálltak Budapesten. A Budapest Airport az ilyenkor megszokott diadalív-vízsugárral köszöntötte a járatot, a leszálló utasok pedig kis ajándékokat kaptak a repülőtér munkatársaitól. A járaton utazott Alekszej Fomin, a légitársaság minőségbiztosítási igazgatója, aki a helyszínen tartott sajtótájékoztatón is részt vett.

Újabb kapu nyílt Oroszország szíve felé azzal, hogy az Ural Airlines október 3-án megkezdte müködését Jekatyerinburg és Budapest között. A heti egyszer közlekedő járat egy hosszú ideje hiányzó célállomást tett ismét elérhetővé Budapestről: ezen a vonalon utoljára menetrend szerinti járatot a Malév üzemeltetett 2007 és 2009 között. Az Ural Airlines Magyarországról jekatyerinburgi átszállással számos oroszországi és délkelet-ázsiai célállomással kínál remek összeköttetést.

Ural Airlines

Jekatyerinburg a Transzszibériai Vasútvonalon fekszik Európa és Ázsia határánál és Oroszország egyik legjelentősebb vasúti csomópontja, amelynek központi pályaudvaráról 7 fővonal indul a térség nagyvárosaiba (pl. Perm, Cseljabinszk, Tyumeny). Az Ural Airlines így az egész szverdlovszki régió számára kényelmes és gyors csatlakozást kínál Budapestre, továbbá átszállással Nyugat-Európa nagyvárosaiba. A járat célközönsége így elsősorban a szverdlovszki régióból az üzleti céllal Európába látogató utasok, illetve a Magyarországon pihenni és gyógyulni szándékozó turisták.

„Örömmel üdvözöljük az Ural Airlinest Budapesten” – köszöntötte a légitársaságot a járatnyitó ünnepség alkalmával szervezett sajtótájékoztatón Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója. Hozzátette: „Biztosak vagyunk benne, hogy az új járat rövid idő alatt nagyon népszerü lesz az utasaink körében, hiszen ez a régió régóta hiányzott a Budapestről elérhető városok térképéről.”

Az Ural Airlines központja a jekatyerinburgi Kolcovo Nemzetközi Repülőtér, a légitársaság innen mintegy 54 célállomásra – köztük Budapestre – kínál közvetlen összeköttetést. Az Ural Airlines flottáját ma már kizárólag az Airbus A320-as család gépei alkotják, miután az elmúlt években nyugdíjazták a régebbi orosz gyártmányú repülőgépeket. A légitársaság 15 darab A320-200 típusú repülői 159 ülőhelyes konfigurációban közlekednek, 15 business osztályú üléssel felszerelve, ilyen közlekedik Budapestre is. A cég emellett 9 darab nagyobb kapacitású, A321-200 típusú géppel is rendelkezik. A légitársaságot Magyarországon a Robinson Tours utazási iroda képviseli.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-13 12:52:44
25 éve, 1999. március 12-én csatlakozott Magyarország az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez: a jubileum kapcsán földi és légi bemutatókkal tarkított ünnepséget rendeztek Tatán, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár alakulatánál, ahol beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Mutatjuk a helyszíni fotókat!
2024-03-11 14:35:49
A Magyar Légierő pilótái a legjobbak közül valók, és a veszélyek korában kiemelt erkölcsi és anyagi megbecsülést érdemelnek. Tudásuk, szolgálatuk kulcsfontosságú Magyarország biztonságának védelmében. Ezért jelentős – decemberig visszamenőleges – béremelésükről döntöttünk – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
2024-03-05 10:15:09
2024. március 4-én, hétfőn, Gróf Gergely ezredes, a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka tartott tájékoztatót, melyben többek között a bázison jelenleg zajló elektronikai hadviselési gyakorlatokról, valamint a Magyar Légierő Gripen flottájának idei évre tervezett feladatairól is hallhattunk információkat.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin