2017. 04. 27. csütörtök
Zita
: 313 Ft   : 287 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Premier: az Airbus A380 először landolt Magyarországon

JETfly  |  2011-10-03 09:20:00

2011. október 2-án, vasárnap először landolt egy Airbus A380-as repülőgép Magyarországon, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Lufthansa, Európa legnagyobb légitársaságának pilótái gyakorló repülés keretén belül látogatták meg a magyar repteret. A 73 méter hosszú, 24 méter magas és 79 méter szárnyfesztávolságú LH 9882 járatszámú repülőgép 12:35-kor szállt le Budapesten.

“Örömmel tölt el, hogy mi lehetünk az első légitársaság, amelyik elhozta az „egek óriását” Magyarországra. Ezzel a bemutatóval is szeretnénk hangsúlyozni, milyen stratégiai fontossággal bír számunkra Magyarország, ahol már régóta jelen vagyunk megbízható szolgáltatásainkkal. Így szeretnénk bepillantást adni a magyar utazóközönségnek, az immár nyolc gépből álló egyedi A380-as flottánkba, illetve a vadonatúj First Class osztályba” – mondta Ofer Kisch, a Lufthansa Csoport közép-kelet európai regionális igazgatója. “Az elmúlt év során rendkívüli mértékü növekedést tapasztaltunk Magyarországon, több mint 250 000-en választották a Lufthansát, amely közel 10%-kal több, mint 2009-ben. Ebben az évben pedig tovább folytatódott az ígéretes bővülés, utasaink száma immár 15%-kal nőtt. Magyarországi utasaink növekvő száma visszaigazolja, hogy a Lufthansa itt is a megbízhatóságáról, a magas minőségü és innovatív termékeiről és szolgáltatásairól – mint az új zászlóshajónk, az Airbus A380-asról – ismert” – tette hozzá Kisch.

spotterek

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója kijelentette: “Ez egy valóban történelmi pillanat a Budapest Airport számára. A Lufthansa a legnagyobb külföldi partnerünk, és mint ilyen ismét learatta az elsőséget, ezúttal abban, hogy elsőként hozta Budapestre a világ legnagyobb utasszállító repülőgépét. A Lufthansa még 1967. augusztus 24-én érkezett először a magyar fővárosba, akkor még a Boeing 727-es sugárhajtású géppel. Később, 1985. június 15-én ismét a Lufthansa volt az első, amely a világ akkor legnagyobb utasszállító gépét, a Boeing 747 Jumbo-t Budapestre hozta. Most viszont, amikor az Airbus A380-ast köszöntjük, ebben egyúttal azt is látni, hogy mennyire fontos partnere Magyarország Németországnak, akár üzleti, akár turisztikai szempontból. A tavasszal megnyitott SkyCourt terminálépület révén a Budapest Airport világszínvonalú szolgáltatást nyújthat a Lufthansa tucatnyi napi járatával Németországba induló utasoknak.”

az Airbus A380 először landolt Magyarországon

“Egy átlagos napon a Lufthansa 12 alkalommal landol Budapesten, de a mai napon először szálltunk le egy Airbus A380-sal. Rendkívüli érzés itt lenni és látni azt, ahogy Budapest felkészült a fogadásunkra” – mondta Werner Knorr, a Lufthansa vezető pilótája.

az Airbus A380 először landolt Magyarországon

A Lufthansa Airbus A380-asa 526 utas befogadására képes. A repülőgép felső szintjén található vadonatúj First Class kabin nyolc rendkívüli méretü ülésével egyedi koncepciót tükröz és a lehető legnagyobb szintü kényelmet és müszaki innovációt nyújtja annak érdekében, hogy az utazás valódi élménnyé váljon. Szintén a felső szinten található a Lufthansa díjnyertes Business Class osztálya, amelyen 98 ülés található. A repülőgép fő fedélzetén található a rendkívül tágas és komfortos turista osztály, amely 420 utas befogadására képes.

az Airbus A380 először landolt Magyarországon

A First Class részlegét hangszigetelő függönyök választják el a kabin többi részétől, a repülőgép törzsén alkalmazott zajelnyelő anyagok és a különleges padlószőnyeg, amely csökkenti a lépések zaját együttesen eredményezik a világ legcsendesebb First Class kabinját. Az itteni atmoszféra könnyen elfeledteti az utasokkal, hogy éppen repülőgépen utaznak. Az utasok kényelmének másik meghatározó eleme az egyedileg tervezett, ergonomikus és kényelmes ülés, amely ággyá alakítva  „kategóriájában a legjobb” címet kapta. A 207 centiméter hosszú és 80 centiméter széles ágy mély, pihentető alvást tesz lehetővé az utasok számára. A levegő páratartalmát szabályozó rendszer – amelyet először alkalmaznak utasszállító repülőgépen – és a napszakhoz alkalmazkodó világítási megoldás szintén hozzájárulnak az utasok komfortjának növeléséhez.

az Airbus A380 először landolt Magyarországon

A Lufthansa 17 Airbus 380–ast rendelt, amelyek közül nyolcat már át is vett. Ezek a repülőgépek Tokió, Peking, Johannesburg, New York, San Francisco és Miami között, illetve 2011. október 30-ától már Szingapúrba is közlekednek.

Galéria: Premier: az Airbus A380 először landolt Magyarországon

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-04-19 12:03:14
A napokban az olasz Alenia Aermacchi vállalat leszállította Ausztráliának a soron következő, ötödik C-27J Spartan típusú szállítógépet. A repülőgép (A34-004) az Ausztrál Királyi Légierő richmondi légibázisán landolt.
2017-04-13 11:25:26
Az olasz Leonardo vállalat a torinoi üzemének területén, 2017. április 11-én ünnepélyes keretek között átadta az 500. szériagyártású Eurofighter Typhoon típusú vadászrepülőgépet, mely az Olasz Légierő állományába került.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 04. 27., 11:57

MosonShow 2017

Videó a 2017-es mosonmagyaróvári makettkiállításról.
2017. 04. 26., 12:14
Észtországban az ötödik generációs gépek, kétszáz kilométerre az orosz határtól. Repült-e bevetést izraeli F-35-ös szíriai célpontok ellen?
2017. 04. 26., 11:21

Videó a Gripenek légifotózásáról

Elkészült a videó A szovjet repülőtér titkai múzeum csapatának légifotózásáról.
2017. 04. 25., 10:40
Képgaléria az idei, Hollandiában megrendezett gyakorlatról.

  Legfrissebbek most

2017. április 26-án szerdán, moszkvai idő szerint 12:05-kor lezuhant egy MiG-31-es Oroszország bajkálontúli területén, a Tyelemba lőtéren. A gépet vezető hajózók katapultáltak, keresésükre Mi-8-as helikopter indult.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

1917. április 6-án új szakaszához érkezett az akkor már három éve dúló első világháború: e napon ugyanis az Amerikai Egyesült Államok hadba lépett az antant oldalán.