2016. 12. 04.
Barbara, Borbála
: 314 Ft   : 295 Ft Benzin: 339 Ft/l   Dízel: 352 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Hazatérés

JETfly  |  2003-11-16 08:40:00

Tíz évvel ezelőtt landoltak a kecskeméti repülőtér betonján az akkor még szovjet felségjellel érkező egy- és kétkormányos MiG-29-esek. Az államadósság fejében kapott 28 vadászgépet népes delegáció fogadta. A honvédelmi miniszteren, a Fulcrumok beszerzését felügyelő politikai államtitkáron és a vezérkari főnökön kívül ott volt Oroszország nagykövete és számos katonai attasé is.

Akik ott álltak a beton szélén, emlékezhetnek, hogy csak kétórás izgatott várakozás után tüntek fel a dupla függőleges vezérsíkok a leszállóirányon. Az első két gép orosz-magyar személyzettel érkezett. A hátsó kabinból - kissé kényszeredett mosollyal - Karmazsin Sándor ezredes és Helembai László alezredes kászálódott ki.

Hogy miért csúszott a program két órát? Íme, a nem mindennapi tortúra egyik résztvevőjének visszaemlékezése a hazatérés adrenalinszint-növelő óráiról. Bízzunk benne, hogy amikor 2006-ban elindulnak a Gripenek Linköpingből a kecskeméti bázisra, a svéd vámosnak nem jut eszébe előszedni a csavarhúzót!

1993. október 15-én Helembai László alezredes barátommal abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy részesei lehettünk az első MiG-29-es repülőgépek Oroszországból Magyarországra történő átrepülésének.

A magyar katonai és diplomáciai vezetés teljes mértékben egyeztette utunkat, a feladat számunkra is teljesen világos volt. Ez eddig nagyon frappánsan hangzik, de az akkori örömünket később olyan bonyodalmak és nehézségek árnyékolták be, amelyekre legvadabb álmunkban sem számítottunk.

Először is el kellett menni a gyárba a gépekért. A csoporttal Kussovszkajából Krasznodárba utaztunk, ahol egy nem egészen "barátságos" és következetes vámolás után elváltak útjaink. Az odautazás útvonala Kussovszkaja-Krasznodár-Cskalovszkaja-Moszkva-Cskalovszkaja-Lukovici-Nyizsnyij Novgorod. Ez az útvonal csak folyamatában lett ismert, mivel mindig repülőgépstoppal jutottunk előre. A Krasznodárból induló alkalmi katonai TU-154-es minden porcikáját tojással, hússal, dinnyével, krumplival, káposztával dugták tele. Nem mindennapi félelmeket éltünk át felszálláskor, s nagyon hálásak voltunk, amikor a repülőgép leszállás után begurult állóhelyére. Azonban nem csak bosszúságok értek bennünket. Moszkvában egy kiünő vendéglátás után a külkereskedelmi szállóban addig folyathattam a hátamra a meleg vizet, ameddig csak akartam. Csodák csodájára - amire három hónapig nem volt alkalmam -, a telefonkagyló felemelése és tárcsázás után azonnal bejött magyarországi lakásom, s tudtam néhány szót váltani a családommal. Hiába, ezek az élet apró örömei.

Innen a helyzetünk azonban egyre romlott; ahogy Moszkvától távolodtunk, egyre rosszabb körülmények közé kerültünk. A másnap reggel azzal kezdődött, hogy kivittek bennünket újra a Cskalovszkajai repülőtérre, ahol a következő mondattal hagytak ott bennünket: - 11 órakor indul egy repülőgép, nem tudjuk, hogy milyen típusú, azt sem tudjuk, hogy melyik repülőtérre repül, de a főpilóta neve Gyementyev. Ezzel kész. Ketten ültünk a VIP-váróban, és vártunk. A dolog iróniájához tartozik, hogy amikor az ügyeletes megkérdezte, hogy hova akarunk repülni, azt tudtuk csak válaszolni, sajnos, mi azt nem tudjuk. Csodálkozó arcán láttuk, először azt gondolta, hogy ez a két ember nem teljesen komplett. A tiszt azonban rendkívül ügyes volt, mert hiányos információnk ellenére hamarosan megnyugtatott bennünket, hogy valóban, a gép jönni fog. És jött. Igaz, nem 11 órakor, hanem 12 órakor, de hát apróságokkal nem foglalkoztunk. Egy AN-72-es repülőgép gurult a VIP-váró elé, az ajtajából már messziről integettek, egy pillanatra megállt, felhajigáltuk sisakjainkat, felszálltunk és már indultunk is Lukovici felé. Ez csak a repülőgépen derült ki, s az is, hogy ez az a város, ahol a MiG-29-es harci repülőgépeket gyártják.

Sajnos, a gyárban nem volt időnk körbenézni, mivel várt bennünket egy JAK-40-es, amely rögtön vitt bennünket Nyizsnyij-Novgorodba. A JAK-40-es fedélzetén találkoztunk azokkal az oktatókkal, akikkel a kétüléses gépeket hoztuk haza. Nyizsnyij-Novgorodban az orosz mentalitás mit sem változott. Azonnal tanterembe ültünk, felkészültünk a következő napi kormányozhatósági berepülésre, majd a hazafelé történő repülés útvonalára, elvégeztük az üzemanyag-számításokat, s még egy kisebb vizsgára is futotta. Vacsora, majd kérésünkre megtekinthettük a Volga és az Oka folyó találkozásában elterülő ősi várost.

A következő napra csak berepülés volt tervezve, de mi az oktatókkal megbeszéltük, hogy ha lehetséges, akkor eljövünk Szmolenszkig, ahol a harci repülőgépekkel kellett találkoznunk, ahol az újbóli vámolást megejtik a vámszervek.

Ez eltért az eredeti tervtől, de már nagyon igyekeztünk hazafelé, s úgy gondoltuk, hogy legalább egy állomásponttal közelebb jutunk kicsi hazánkhoz. S elindultunk. Az engedélyt nehezen, de megkaptuk, berepülés után újra levegőbe emelkedtünk, s elindultunk hazafelé. A hazarepülés útvonala Nyizsnyij-Novgorod-Mihajlov-Szmolenszk-Bobrovicsi-Zolocsev-Munkács-Kecskemét.

Szmolenszkig teljesen flottul ment minden, de útközben értesítést kaptunk, hogy a harci repülőgépek egyből Bobrovicsibe repülnek, ott lesz a találkozó, s ott történik majd az üzemanyag-felvétel is. Ezen információk alapján úgy döntöttünk, hogy vámolás után rögtön átrepülünk Bobrovicsibe - ez már belorusz terület -, s majd ott találkozunk a harci repülőgépekkel, Hát igen, a VÁM. Nem először gyült meg a bajunk az orosz vámosokkal, s most sem csalatkoztunk bennük. A vámolási kérésünkre, amit levegőből kértünk meg, azt a választ kaptuk, hogy délután három óra van, s a vámosoknak letelt a munkaidejük, majd a következő nap reggel nyolckor folytatják le a szeánszot. Egy nyugtalan éjszaka után a hazaérkezés napjára ébredtünk.

Reggel nyolc óra, vámosok sehol, tíz óra, még mindig sehol, s a nehezen szerzett időtartalék lassan kezdett elolvadni, elszállni, mint a buborék. Tudtuk, hogy a hazaérkezésünk országos esemény, azt is tudtuk, hogy ünnepélyes fogadtatásban lesz részünk. Leírhatatlan az az izgalom, nyugtalanság, amelyet a tehetetlenség, s a néma düh váltott ki bennünk. Végre, 12 órakor megjelent a vámos, s felcsillant egy kis remény, hogy nincs még teljesen veszve minden, még hazaérhetünk a meghatározott időre. Az igazi meglepetést a vámosok csak azután produkálták. A vámszemle nagyon rövid volt, mintegy 30 másodperc alatt megnézte a sisakomat és a zsebemben lévő fogkefémet, s már ülhettünk is be a repülőgépbe.

Az engedélyt megkaptuk, beindítottuk a hajtómüveket. Kértük a kigurulást, a repülésvezető azonban közölte: helyben kapcsoljunk ki, mert a vámos ismét látni akar bennünket. Ezzel egy időben megjelent a vámos - szerintem a repülőtéren található legnagyobb, mintegy félméteres csavarhúzóval. Higgadt embernek tartom magam, de most a csavarhúzó nagyságával arányosan kezdett felmenni a vérnyomásom. Mondtam a vámosnak, hogy ha technikus nélkül (szakértelem nélkül) benyúl a repülőgépbe, vagy akár meg is sérti, rögtön kettéharapom. S mivel láthatta nem egészen nyugodt ábrázatomat, elfogadta a javaslatomat.

Újabb félórás késés, no de végre újra levegőben voltunk.

Már félúton voltunk Szmolenszk és Bobrovicsi között, amikor a szmolenszki repülésvezető rádión jelezte, hogy azonnal szálljunk vissza Szmolenszkbe, mert a vámos ismét látni akar bennünket. Hát hiába, megszeretett bennünket. Az oktató kérdezte, hogy mi legyen? Visszamenjünk, vagy szálljunk le Bobrovicsiben? Természetesen én az utóbbit javasoltam, s ezt közöltük is a repülésvezetővel. A válasz nem késett, hogyha az oktató börtönbe akar kerülni, akkor ne menjünk vissza. Erre mondtam az oktatónak, hogy nem érdemes a gulag-ra kerülni, inkább elkésünk. Már 2000 m-en köröztünk Szmolenszk fölött, amikor ismét megszólalt a repülésvezető, hogy a vámos úgy döntött, mégis folytathatjuk utunkat. Így lett a 30 perces útvonalból egyórás, amikor is sikeresen leszálltunk Belorusszia földjén.

Úgy látszik, hogy nem teljes a barátság az orosz és a belorusz katonák között, mert itt a meglepetések sorozata várt bennünket. A reptéren a repülőtér parancsnoka fogadott bennünket, de egyes-egyedül. Nem volt egy szem technikai kiszolgáló személyzet sem. Közölte, hogy térítés ellenében étkezést biztosít, amúgy ott vannak a kutak, tankoljunk meg, ha úgy gondoljuk. Egy gyors tankolás még megmenthetett volna bennünket a nagyon nagy késéstől. Így aztán ebédet nem kértünk, hanem gyorsan nekiláttunk a közben érkező harci repülőgépekkel tankolni, a rádiót és a navigációs rendszereket áthangolni. A legnagyobb probléma a fékernyővel volt, mert mi, balgák kiengedtük a fékernyőt, habár nem lett volna rá szükség, de biztos, ami biztos. A belorusz fél csak arra volt hajlandó, hogy összeszedje, de arra már nem, hogy be is töltse. Szerencsénkre fél óra múlva megérkezett a harci repülőgépeket kísérő szállító repülőgép, s egy kis vita után (mivel a kétüléses gépeket más gyár gyártotta, nem akartak számunkra fékernyőt biztosítani) betölthettünk két fékernyőt.

Egyórás késéssel léptük át a magyar határt, s másfél órával a meghatározott időpont után sikerült leszállni. A határon bennünket elfogó MiG-21-es géppár, a repülőtéren felvillanó vakuk, a tapsoló emberek, a rendkívül meleg, megtisztelő fogadtatás azonnal semmivé tette az elmúlt öt nap minden nyügét, baját, s fáradságom egyszerüen szertefoszlott. Úgy éreztem, s úgy érzem, hogy ha szükség lenne rá, végigcsinálnám újra az egészet.

A teljes cikk az "Aranysas" magazin novemberi számában olvasható!"

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 12. 02., 15:40

Repülős ajándékötletek a JETfly Webáruházból!

Válasszon karácsonyi ajándékot a JETfly Webáruházból! Repülős relikviák, könyvek, pilótadzsekik, bakancsok, pólók stb. széles kínálatával várjuk Vásárlóinkat! Kiszállítási akció!
2016. 12. 01., 10:54

Az utolsó Tu-144 utolsó repülései

Tupoljev–NASA repülő laboratórium, orosz gép amerikai műszerekkel. Emlékmű lesz a 77114-es? Akiket irritálnak bizonyos feliratok.
2016. 11. 30., 10:07

A kolumbiai katasztrófa lehetséges okai

El se indulhatott volna ez a gép erre az útvonalra? Amikor nincs kerozinszaga a roncsnak. A navigációs tartalék és a kötelező kitérő reptér.
2016. 11. 30., 10:03

Fehér hattyú

35 éve repül a Tu-160-as nehézbombázó.

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

Az idén 15 éves katonai toborzás Bács-Kiskun megyei történetét és eredményeit is megismerték azok, akik az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) kecskeméti irodájának rendezvényén vettek részt a mai napon Kecskeméten, a Pallasz Athéné Egyetemen.