2017. 05. 23. kedd
Dezső
: 309 Ft   : 275 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató - Kecskemét, 1997 - Archív Képgaléria

JETfly  |  2014-01-29 10:28:24

Cikksorozatunk harmadik részéhez érkezett, amelyben az 1997-ben, Kecskeméten megrendezett Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatóról mutatunk archív fotókat. A NATO Express névre is keresztelt rendezvény az akkori magyar vadászrepülőgép-tender köré épült, ennek köszönhetően néhány gyár bemutatta legjobb repülőtechnikáját. Kérjük, tekintsék meg a rendezvényről készült galériánkat!

1997-ben egy esős hétvégén, május 23-án illetve május 24-én került sor immár harmadik alkalommal nemezközi repülőnapra Magyarországon. A kecskeméti repülőbázis 1990-ban már helyt adott egy nyílt napnak, amelybe a publikum is betekintést nyerhetett, azonban repülőnapot ekkor rendeztek először Kecskemét város légibázisán. A repülőnap egyik meghatározó témája az akkortájt esedékes repülőgép-tender volt, illetve szintén az 1997-es évhez köthető NATO csatlakozásunk. A repülőgép tenderek miatt a Saab, a Boeing, a Lockheed Martin illetve a Dassault versenyzett, a show miatt azonban érkeztek résztvevők Ausztriából, Csehországból, Németországból, és az Egyesült Királyságból is. 

A Saab ekkor vett részt első ízben, új negyedik generációs JAS-39 Gripen vadászgépével, amellyel a statikus és a dinamikus programban is helyt kaptak. Ekkor még nem is sejtettük, hogy az első látásra furcsa kacsaszárnyas géptípus 2006-tól a Magyar Légierő kötelékében is szolgálatot teljesíthet. A Magyar Légierő minden típusával képviseltette magát a repülőnapon. Szintén első alkalom volt a magyar publikum számára, hogy a későbbi világbajnok Vári Gyula Őrnagy MiG-29 Fulcrum bemutatóját megcsodálhatták.

MiG-21 - 6021

Galéria: Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató - Kecskemét, 1997 - Archív Képgaléria

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-05-17 09:20:11
A múlt hét végén ért véget a helikopteres fegyvernem kiemelt, Fire Blade 2017 elnevezésű többnemzeti gyakorlata, ugyanakkor a hazai helikopteresek nem csupán a gyakorlat keretein belül álltak ez időben helyt.
2017-05-12 10:50:55
39 év szolgálat után befejeződött az RF-4E aktív szolgálata a Görög Légierőben. A Phantomokat üzemeltető 348. Taktikai Felderítő Század története 1953-ig nyúlik vissza, ekkor alakítottak át néhány F-84G-t felderítő feladatokra.
2017-05-15 13:50:53
A Roszoboronexport a napokban szerződést kötött a Bangladesi Légierővel 8 darab Szu-30SzME típusú vadászbombázó vásárlásáról, illetve további 4 példányra pedig opciót jelentettek – írja a BDmilitary.com.
2017-05-11 14:52:19
Rekordforgalom jellemezte a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2017. első negyedéves légi teheráru forgalmát: három hónap alatt nem kevesebb, mint 30 060 tonna cargot mozgattak meg a repülőtéren, ami 32,3 %-os növekedés az előző év első negyedévéhez képest.
2017-05-10 11:41:10
Mindössze két héttel azután, hogy bejelentették, az F-35-ös az idei évben nem vesz részt külföldi marketing eseményen, a USAF mégis hivatalossá tette, hogy jövő hónapban a párizsi légiszalonra küldi legújabb gépét.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 05. 22., 15:49
Hét ország részvételével hétfőn elkezdődött a kecskeméti repülőbázison a Load Diffuser 2017 nemzetközi légierő-gyakorlat.
2017. 05. 22., 13:13

Galéria a Load Diffuser 2017 gyakorlat nyitányáról

2017. május 22-én kezdetét vette a Load Diffuser 2017 hadgyakorlat a Kecskeméti Repülőbázison.
2017. 05. 22., 12:55
Amerikai, szlovák, szlovén, horvát, cseh és magyar pilóták gyakorlatoznak 3 héten keresztül Kecskeméten.
2017. 05. 22., 09:31
Az Alföld "fővárosának" határában található légierőnk legfontosabb bázisa, amely a következő hetekben a Load Diffuser 2017 nemzetközi légi hadgyakorlat jelentősebb résztvevőinek ad otthont.

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most