2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 395 Ft   : 365 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Egyre több a feladata a kabuli repülőtér magyar őreinek

JETfly  |  2012. 12. 05., 12:20

Egyre növekvő terhek mellett végzik feladataikat a kabuli repülőtér őrzésével megbízott magyar katonák; a 2014-es kivonulásra való felkészülés már megkezdődött, emiatt már most jelentősen nőtt a forgalom Afganisztán fővárosának repülőterén – mondta Benda László ezredes, a kabuli repülőtér földi védelmi erőinek parancsnoka december 1-jén, szombaton az MTI különtudósítójának adott interjújában.

A parancsnok elmondta: az elmúlt évekhez képest körülbelül 350 százalékkal megnőtt a reptér populációja, mivel minden szövetséges nemzet megpróbál előnyös helyhez jutni a várható kivonulásra; a NATO tervei szerint az országban harcoló koalíciós erők – több lépcsőben – 2014 végére hagynák el az országot.

A légi bázison jelenleg harmincöt nemzet több mint ötezer állampolgára dolgozik, de havonta akár tizenhárom ezren is megfordulnak ott – mondta. A reptér földi forgalma is jelentős, hiszen naponta mintegy ötszáz NATO-jármü, illetve közel nyolcszáz civil személy lépi át a magyarok által védett kapukat, és nyolcvan olyan kamion, amelyeket teljesen át kell vizsgálni. Az átvilágítást egy nagy teljesítményü szkennerrel végzik, amely képes 3D-s képeket készíteni a teherautók legkisebb csavarjairól is, maximális teljesítményen hatmillió wattot fogyaszt a tízmillió dollár értékü gép – hangzott el.

A reptér Kabul északi részén fekszik, vonzáskörzetével együtt tizenöt kilométer széles és tizennyolc kilométer hosszú területet fed le. A tényleges repülőtér ennél jóval kisebb, de például a magyarok által felügyelt rész is eléri a mintegy hatvan hektárt – mondta az ezredes. A parancsnok szerint mostanában a felkelők leginkább rakétabelövésekkel támadják a repteret, illetve az annak közelében lévő kormányzati és NATO-központot, az elmúlt hónapokban több ilyen – pontosan nem irányítható – rakéta is becsapódott a bázis területén és annak környékén, ezek többnyire csak anyagi kárt okoztak, de volt halálos áldozata is az akcióknak.

Elmondta azt is, hogy a második legnagyobb veszélynek az öngyilkos merényletek számítanak, illetve ezeket követik az összetett támadások, amikor már kézi fegyvereket is bevetnek a felkelők. Afganisztán-szerte növekszik az úgynevezett „green on blue" támadások száma is, amikor az ellenség beöltözik a szövetséges erők egyenruhájába (általában az afgán hadsereg uniformisába), majd beszivárognak a NATO-erők közé és merényletet követnek el. Ilyen támadásról 2007-ben még csak két esetben érkezett hír, míg idén már negyvenhármat követtek el – tette hozzá.

Egyre nagyobb problémát jelent Kabulban a mágneses bombák elterjedése, amelyeket általában jármüveken helyeznek el, illetve gondot jelent az újfajta öngyilkos merényletre alkalmas ruházat megjelenése is, amelyet robbanóvegyülettel itatnak át, és csak egy apró, néhány centiméteres, így nehezen felfedezhető gyújtószerkezetet tartalmaz.

Benda László hangsúlyozta, hogy magyar katonát még nem ért támadás a kabuli repülőtér őrzése közben. Afganisztán fővárosának repülőterét jelenleg mintegy kettőszázharminc magyar katona őrzi, de ennél valamivel többen teljesítenek szolgálatot más beosztásban a fővárosban.

A honvédség 2013 márciusában kivonja tartományi újjáépítési csoport (PRT) elnevezésü kontingensét Baglán tartományból. Ezzel egy időben befejezi a tartományi fejlesztési tevékenységét is, ugyanakkor a NATO felkérésére idén október 1-jétől hat hónapon keresztül a magyar fél látja el a kabuli nemzetközi repülőtér katonai védelmét.

Fotó: Koszticsák Szilárd (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 16:21
Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.
2024. 03. 12., 13:39
A Pilatus svájci repülőgépgyártó a közelmúltban jelentette be, hogy a PC-21 típusú kiképző repülőgépekből álló globális flottája elérte és meghaladta az 500 000 repült órás történelmi mérföldkövet.
2024. 03. 06., 11:10
Ritka eset, amikor egy repülőgép-típus beszerzése világpolitikai jelentőségű alkudozások központi témája lesz. Márpedig pont ennek lehettünk szemtanúi, lassan több, mint egy esztendeje. A török taktika bevált, Svédország NATO-tagságának támogatásáért cserébe 23 milliárd dollárért 40 F-16V Block 70 Viper megvásárlására, és 79 Falcon felújítására kapnak lehetőséget.
2024. 03. 05., 12:25
Több évtizedes elmaradást pótolva a Honvédelmi Sportszövetség 2024-ben útjára indította a Honvéd Kadét Pilóta Programot, amelynek elsődleges célja a Magyar Honvédség légiereje számára a minőségi utánpótlás biztosítása.
2024-03-21 13:58:05
Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.
2024-03-21 09:15:14
2006. március 21-én nagyszabású eseményre, a Magyar Légierő első öt JAS 39 Gripenjének (3 C és 2 D változat) érkezésére várták a sajtó képviselőit a Kecskeméti Repülőbázison. A repülőgépeket a Magyar Légierő négy, illetve a Svéd Légierő három hajózója repülte hazánkba. A kétórás út a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatalának linköpingi területéről indult.  
2024-03-05 10:15:09
2024. március 4-én, hétfőn, Gróf Gergely ezredes, a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnoka tartott tájékoztatót, melyben többek között a bázison jelenleg zajló elektronikai hadviselési gyakorlatokról, valamint a Magyar Légierő Gripen flottájának idei évre tervezett feladatairól is hallhattunk információkat.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 25., 11:58
A magyar és a svéd kormány korszakos megállapodást kötött, ugyanis a már meglévő vadászgépek mellé négy új JAS-39 típusú vadászbombázóval bővül hazánk repülőgépflottája.
2024. 03. 25., 10:41
2024. 03. 22., 09:25
A máltai Universal Air március 26-ától hetente kétszer indít légijáratokat Pécs-Pogány reptérről a Málta–Pécs–München útvonalon.
2024. 03. 20., 09:21
A nyolcvanas évek második felében, a Tomcat üzemeltetés csúcspontján, az amerikai haditengerészet 22 elsővonalbeli (repülőgép-hordozós) százada repülte az F-14-est, megosztva a csendes-óceáni és az atlanti-óceáni flotta hordozói között.

  Legfrissebbek most

2022. október 28-án került sor Dani Zoltán székely származású nyugalmazott ezredes nagykanizsai előadására a Halis István Városi Könyvtárban. Az F-117-es lelövésének 25. jubileuma alkalmából idézzük most fel a prezentáció anyagát!

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin