2017. 03. 25. szombat
Irén, Írisz
: 309 Ft   : 286 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Három évesek vagyunk!

JETfly  |  2003-06-23 15:15:00

3 éve kezdődött minden. Egy „civil”, aki a katonai repülés szerelmese, azzal az ötlettel kereste meg az akkor már híres vadászpilótát, hogy legyen főszerkesztője az általunk megálmodott internetes magazinnak. A magazin, a www.jetfly.hu; „A katonai repülés világa”.

Az eltelt három év alatt sokat változott a lap, sokat változtunk mi is.

Első nekifutásként egy magazint alakítottunk ki, amit a későbbiekben több nyelvüvé szerettünk volna tenni. Ezt az utat azonban feladtuk, mivel úgy gondoltuk, nekünk a magyar ajkú olvasókat – a magyar repülés szerelmeseit – kell elsősorban kiszolgálnunk. A magazin jelleg a későbbiekben „kinőtte” magát, így ma már igyekszünk napi információkkal szolgálni. A katonai repülésen kívül igyekszünk a polgári repülés-, a makettezés-, modellezés világával is foglalkozni.

Három évvel ezelőtti első értékmérőnk a Kecskeméten megrendezett Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató volt. A JETfly lett a repülőnap hivatalos honlapja, ahol igyekeztünk minden felmerülő kérdést megelőzve korrekt, mindenre kiterjedő tájékoztatást adni olvasóinknak. A „nagy durranás” azonban, talán mégis a kétnapos RealVideo közvetítés volt. A visszajelzések alapján munkánkat a sajtó és az internetezők teljes megelégedésére végeztük. Kezdetnek nem volt rossz!

2001. októberében beindítottuk a JETfly klubot. Klubtagjaink száma hónapról – hónapra gyarapszik, és mi lehetőségeinkhez mérten szeretünk tagjaink kedvében járni. A havi összejöveteleken vendégeink között köszönthettük – a teljesség igénye nélkül , Magyari Béla kiképzett ürhajóst, Veres Zoltán mürepülő bajnokot, Németh Gábort a „Dongó” század volt parancsnokát; bemutattuk Dr. Toperczer István csodálatos könyvét, lehetett válogatni a szebbnél – szebb repülős órák között. Klubtagjaink ellátogattak Kecskemétre, ahol testközelből ismerkedhettek meg az alakulatnál rendszeresített repülőgéptípusokkal; a MiG-29-essel, valamint az L-39-essel. Messze vagyunk még a „nyugati” repülős kluboktól, de azon vagyunk, hogy színvonalában, szolgáltatásaiban közelítsünk azokhoz.

Időközben változott stábunk összetétele; szerkesztők jöttek – mentek. Sajnálatunkra meg kellett válnunk alapító főszerkesztőnktől is, akit a politika elszólított „a repülés világától”. Az alap azonban maradt, tehát van kikre építeni. Bizonyos területeken vannak „hiányaink”, amiket igyekszünk pótolni.

3 év röviden összefoglalva.

Hogy mi vár ránk a jövőben? Az idén újra lesz Repülőnap, ahol – amennyiben lehetőséghez jutunk – szeretnénk ismét „nagyot alkotni”, olyat, amelyre méltán lehetünk ismét büszkék!

Értékelni eddigi munkánkat nem a mi feladatunk. Azt mondják; ”aki ígérni sem tud az szegény”. Mi azonban nem szeretnénk ígérgetni, dolgozunk tovább, ahogy tettük eddig (vagy egy kicsit jobban).

Mit kívánhatnánk magunknak? Újabb – legalább olyan sikeres – 3 évet, mint ami mögöttünk van! Kérjük Olvasóinkat – kérünk Benneteket – véleményekkel (természetesen lehet negatív is), javaslatokkal segítsék munkánkat! Szeretnénk azt a pozíciót megtartani, amit 3 évi munkával elértünk!

Köszönjük, hogy minket választottak, és minket fognak választani a jövőben is!

Happy Birthday JETfly!

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-03-22 13:25:54
Az Iraki Légierő parancsnoka, Anwar Hamad Amin altábornagy a napokban arról számolt be, hogy a légierő átvehette az első T-50IQ típusú harci-kiképző repülőgépeket, melyeket a koreai KAI (Korea Aerospace Industries) vállalat szállított le.
2017-03-22 09:29:29
Megkezdődött a másodhelikopter-vezető jelöltek képzése Szolnokon. A Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége által kiírt belső pályázatra jelentkezők közül tizenheten feleltek meg a repülőorvosi alkalmassági vizsgálat szigorú követelményeinek.
2017-03-20 12:37:22
A horvát Jutarnij Vijesti a napokban arról számolt be, hogy a korábban modernizált 12 darab MiG-21 ügyében már a horvát katonai rendőrség/rendészet is nyomozást indított, mely felülvizsgálja mind a modernizációs munkálatok elvégzését, mind a megvásárolt repülőgépek beszerzésének folyamatát.
2017-03-20 14:32:22
Március 15-én, a dél-ukrajnai Zaporizzsjában található Ivcsenko-Progressz hajtóműtervező irodában tett látogatása során Petro Porosenko ukrán elnök bejelentette, hogy Ukrajna saját, kéthajtóműves vadászrepülőgépet fog fejleszteni.
2017-03-22 16:35:07
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, a Malajziában megrendezett LIMA-2017 nemzetközi légiszalonon mutatkoznak be az Orosz Vitézek új gépeikkel, a Szu-30SzM típussal. Az orosz kötelék programja ráadásul új elemeket is tartalmaz.
2017-03-17 10:12:54
A román védelmi minisztérium újabb F-16-osok vásárlását tervezi, mellyel a már korábban megrendelt példányokat egészítenék ki. A döntést, a napokban megszavazott védelmi költségvetés 2%-kal történő növelésének bejelentése után hozták meg.
2017-03-16 13:17:10
2015. május 7-én (Eglin Légibázis, Florida) az USAF 33. Harcászati Repülőezred parancsnokhelyettese, Christine Mau alezredes történelmet írt – sikeresen végrehajtotta első felszállását az F-35 Joint Strike Fighter-en.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 03. 24., 13:02
A nagy kérdés az akkumulátor és a hatótávolság. A NASA tervei és a Long EZ rekordváltozata. Óceánrepülés elektromos géppel? Az easy is beszáll a fejlesztésbe.
2017. 03. 23., 16:49

Korszerű kiképzőgépekkel gyarapodik a Magyar Légierő

Elvégezték az utolsó simításokat azokon a Zlin Z−242L típusú repülőgépeken, amelyek március 24-én érkeznek hazai állomáshelyükre.
2017. 03. 23., 10:03
Nyitásra még nincs időpont, a szünetért a kárpótlás a szebb és jobban felszerelt Park lesz. Reptérlátogatók: irány az igazi, bár lezárt futószállópálya!
2017. 03. 22., 13:15
Nagyobb terület, jobb technika, az új Aeropark látogatóinak külön ingyenes parkoló. Jobb rálátás – és a távlati kilátások?

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

1918. március 23., Olaszország, Pergine repülőtere: vitéz Boksay Antal repülőfőhadnagy végrehajtja az első sikeres magyar katonai ejtőernyős ugrást. 2017. március: mint már régóta minden évben, idén is e történelmi ugrás előtt tisztelegve tartják fegyvernemi napjukat a Magyar Honvédség ejtőernyősei.