2017. 03. 26.
Emánuel
: 309 Ft   : 286 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

EXAT 2003 Kecskemét

JETfly  |  2003-04-08 17:06:00

Spanyol EF-18-asok KorzikánAz idén május végén a kecskeméti repülőbázis ad otthont az egyik legnagyobb, évente megrendezésre kerülő NATO légierő gyakorlatnak, az Exercise Ample Train-nek.

Az úgynevezett keresztüzemeltetési gyakorlat elsődleges célja a résztvevő tagországok repülő müszaki személyzeteinek kiképzése egymás típusaira. Emellett természetesen a hajózó személyzetek is különböző feladatokat hajtanak végre, melyek során gyakorolják a légiharcot és a földi célpontok elleni csapásmérést is. Ahogy azonban említettem ez elsődlegesen egy repülő müszaki gyakorlat, ahol a müszaki személyzet gyakoroltatásának prioritása van a repülési feladatokkal szemben.

Az EXAT 2000 gyakorlaton résztvevő magyar csapatA gyakorlat gyökerei a Hidegháborúig nyúlnak vissza, amikor a szembenálló felek tömeges légicsapások végrehajtásával képzelték el az egymás ellen vívott légiháborút. Ennek egyik forgatókönyve szerint a távolabbi nyugat-európai és tengerentúli repülőterekről felszálló repülőgépek bevetés után az arcvonalhoz közelebb eső repülőtereken szálltak volna le, ahol azokat nem a saját személyzete készítette volna fel a következő bevetésre, vagy a visszarepülésre.

F-16-osok a solenzarai "pirosvonalon".

Ez a doktrína ma már a múlté, de előfordulhatnak olyan szituációk, amikor egy repülőgép tervezetten, vagy valamilyen más oknál fogva (pl. időjárás romlása miatt) idegen repülőtéren kénytelen leszállni. Ilyen esetekben az ott szolgáló, az adott típusra keresztüzemeltetési jogosultsággal rendelkező müszaki személyzet képes a repülőgép fogadására, kiszolgálására és az indítás során végrehajtandó ellenőrzések elvégzésére, megspórolva azt, hogy a repülőgép saját személyzetének drága és hosszú utazásra kelljen vállalkoznia.

Ismerkedés a Holland Királyi Légierő F-16-osával

Nagy sikere volt a magyar babgulyásnak a gyakorlatot záró hangárpartin.Magyarország először 1999-ben Norvégiában vett részt ilyen gyakorlaton, akkor még megfigyelő jelleggel. Ezt követően 2000-ben a korzikai Solenzaraban már egy kis csapat volt jelen az akkor még 59. Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezredtől, akik F-16-osra kaptak kiképzést. A tavalyi évben, Dániában már a Tornado és a Jaguár is szerepelt a magyarok repertoárjában.

Az idei gyakorlaton mintegy tíz nemzet vesz részt és mintegy húsz külföldi repülőgép fog érkezni, melyek között megtalálható lesz az F-16, a Tornado, a Mirage 2000, a Phantom és a Jaguar is. A gyakorlat során a személyzetek először elméletben, majd a gyakorlatban ismerkednek meg az adott típus kiszolgálásának fogásaival és a végén vizsgát is tesznek. Az idő rövidsége miatt persze nem lehet mindent megtanulni, de a résztvevő állomány elegendő ismeretet szerez, hogy a repülőgép hajózószemélyzetével közösen képes legyen a gép előkészítésére.

Természetesen ez a gyakorlat is, mint minden repülős összejövetel hangár partival zárul, ahol a résztvevő nemzetek mindegyike prezentál valamilyen az adott országra jellemző ételt és italt.

A gyakorlatról természetesen beszámolunk a Jetfly honlapján.

Ha tetszett a cikk, kövesse
a JETflyt a Facebookon!

Még több friss hír

2017-03-22 13:25:54
Az Iraki Légierő parancsnoka, Anwar Hamad Amin altábornagy a napokban arról számolt be, hogy a légierő átvehette az első T-50IQ típusú harci-kiképző repülőgépeket, melyeket a koreai KAI (Korea Aerospace Industries) vállalat szállított le.
2017-03-22 09:29:29
Megkezdődött a másodhelikopter-vezető jelöltek képzése Szolnokon. A Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnöksége által kiírt belső pályázatra jelentkezők közül tizenheten feleltek meg a repülőorvosi alkalmassági vizsgálat szigorú követelményeinek.
2017-03-20 12:37:22
A horvát Jutarnij Vijesti a napokban arról számolt be, hogy a korábban modernizált 12 darab MiG-21 ügyében már a horvát katonai rendőrség/rendészet is nyomozást indított, mely felülvizsgálja mind a modernizációs munkálatok elvégzését, mind a megvásárolt repülőgépek beszerzésének folyamatát.
2017-03-20 14:32:22
Március 15-én, a dél-ukrajnai Zaporizzsjában található Ivcsenko-Progressz hajtóműtervező irodában tett látogatása során Petro Porosenko ukrán elnök bejelentette, hogy Ukrajna saját, kéthajtóműves vadászrepülőgépet fog fejleszteni.
2017-03-22 16:35:07
Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, a Malajziában megrendezett LIMA-2017 nemzetközi légiszalonon mutatkoznak be az Orosz Vitézek új gépeikkel, a Szu-30SzM típussal. Az orosz kötelék programja ráadásul új elemeket is tartalmaz.
2017-03-17 10:12:54
A román védelmi minisztérium újabb F-16-osok vásárlását tervezi, mellyel a már korábban megrendelt példányokat egészítenék ki. A döntést, a napokban megszavazott védelmi költségvetés 2%-kal történő növelésének bejelentése után hozták meg.
2017-03-16 13:17:10
2015. május 7-én (Eglin Légibázis, Florida) az USAF 33. Harcászati Repülőezred parancsnokhelyettese, Christine Mau alezredes történelmet írt – sikeresen végrehajtotta első felszállását az F-35 Joint Strike Fighter-en.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 03. 24., 13:02
A nagy kérdés az akkumulátor és a hatótávolság. A NASA tervei és a Long EZ rekordváltozata. Óceánrepülés elektromos géppel? Az easy is beszáll a fejlesztésbe.
2017. 03. 23., 16:49

Korszerű kiképzőgépekkel gyarapodik a Magyar Légierő

Elvégezték az utolsó simításokat azokon a Zlin Z−242L típusú repülőgépeken, amelyek március 24-én érkeznek hazai állomáshelyükre.
2017. 03. 23., 10:03
Nyitásra még nincs időpont, a szünetért a kárpótlás a szebb és jobban felszerelt Park lesz. Reptérlátogatók: irány az igazi, bár lezárt futószállópálya!
2017. 03. 22., 13:15
Nagyobb terület, jobb technika, az új Aeropark látogatóinak külön ingyenes parkoló. Jobb rálátás – és a távlati kilátások?

  Legfrissebbek most

  HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Amennyiben feliratkozik alkalmi hírlevelünkre, postafiókjába küldjük a legfrissebb híreket!

E-mail cím:

Megszólítás:


A hírlevél feliratkozáshoz el kell fogadni a feltételeket.

Feliratkozás most

  Háború Művészete magazin

1918. március 23., Olaszország, Pergine repülőtere: vitéz Boksay Antal repülőfőhadnagy végrehajtja az első sikeres magyar katonai ejtőernyős ugrást. 2017. március: mint már régóta minden évben, idén is e történelmi ugrás előtt tisztelegve tartják fegyvernemi napjukat a Magyar Honvédség ejtőernyősei.